Mint arról májusban beszámoltunk, harmincszoros magyar bajnok, olimpikon középtáv futónk, Kazi Tamás súlyos sérülést szenvedett a győri Csapatbajnokság selejtezőjében, a 800 méteres versenyszámban. Tamást már másnap megműtötték a győri kórházban, sőt, június elején kocogni is elkezdett. Klasszis atlétánkkal az elmúlt időszak nehézségeiről és örömteli pillanatairól, a visszatérésről és a következő célokról beszélgettünk.

- Először azt kérdezném, hogy vagy, de látva a Facebookon a képeidet, úgy tűnik, hogy jó formában.
- Köszönöm szépen az érdeklődést! Azt, hogy jó formában volnék túlzás lenne kijelenteni, de valóban, a körülményekhez képest, egész jó úton járok. Itt meg kell említenem, hogy nagy köszönettel tartozom a Fradinak, hogy mindenben segítenek. Nagyon jó gyógytornászom van, illetve speciális kezeléseket kapok és mindezek hozzájárulnak ahhoz, hogy jól haladjon a rehabilitációm. Nagyon örülök annak, hogy már egy ideje nincsenek komolyabb fájdalmaim. 

- Gondolsz még a balesetre?
- Nem. Sőt, ha eszembe is jut gyorsan elterelem a figyelmem valami mással, bár sokat nincs időm elmélkedni rajta, rengeteg teendőm van és örülök, hogy újra edzhetek.

- Gáncsolásról is lehetett olvasni. Valóban ez történt vagy csak véletlen versenybaleset?
- Nem gondolom hogy szándékos lett volna, az én versenyszámomban benne van a pakliban egy esés bármikor, pláne egy taktikai futásban, ahol egyben van a mezőny. Nem néztem vissza a felvételt és már nem is akarom, mindegy mi történt, mivel nem tudok rajta változtatni. Akkor persze nagyon haragudtam a világra, mindenre és mindenkire, de valahol ez teljesen normális, hiszen nagyon feszült voltam. Sok munkát tettem bele a lábaimba tavaly október óta.

- Megfordult a fejedben, hogy akkor ennyi, véget ért a szezonom és oda a világbajnokság?
- Természetesen ez volt az első gondolatom és emiatt volt a legrosszabb. Ezt rettentően nehéz volt elfogadnom, feldolgoznom, de utána sikerült előretekintenem és elhatároznom, hogy oké, megtörtént, ez van, ezzel most együtt kell élnem. Szívem szerint felvettem volna egy futócipőt és elmentem volna edzeni, de gyakorlatilag nem voltam képes arra, hogy kikeljek az ágyból vagy hogy megmossam a saját arcomat.  Ettől fogva apró célkitűzéseim voltak, napról napra ezeket sikerült is teljesítenem. Nagyon jó érzés volt, amikor először megmozdítottam és felemeltem a karomat, elkezdtem a gyógytornát. Ezeknek a pici sikereknek tudtam örülni és arról nem is beszélve,  amikor elkezdtem kocogni majd már szinte futni. Ezek mind átlendítettek a holtpontokon. Most már abszolút pozitívan látom a jövőt.


- A baleset után másnap jól sikerült a műtét is, majd június elején kitettél egy képet, hogy már futsz. Ez hogyan volt lehetséges? 
- Ez valóban elképesztően gyors volt, ahhoz képest hogy darabokba tört a kulcscsontom, de az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy ez egy rettentően kellemetlen és fájdalmas időszak volt. Viszont biztos vagyok benne hogy ez a makacs hozzáállás az, ami segített abban hogy gyorsan visszatérjek. Könnyedén megtehettem volna hogy hátradőlök és sajnáltatom magamat vagy azt mondom várok és majd a szezon végén elkezdek újra edzeni amikor teljesen rende jövök.  

- Említettél kis célokat, a Csapatbajnokság döntőjét, de az olimpiai is szóba került. Milyen terveid vanna a következő hónapokra?
- A világbajnokság nyilván elúszott. Jelenleg szeretnék visszakerülni abba az állapotba, ahol voltam a törés előtt. Augusztusban, pedig ha minden jól megy, megpróbálok minél több minőségi munkát végezni, de megnehezíti a dolgomat, hogy például nem tudok erősíteni, ahogy arra szükségem lenne, így folyamatosan keresem az alternatív megoldásokat. Nem hinném, hogy sokan gondolták volna, de eltökélt szándékom, hogy még idén rajthoz állok, de az is  legkorábban csak a szezon végén a csapatbajnokság döntőjében lesz, ahol viszont futhatok a Fradiért. Miután 2020 nagyon mozgalmas év lesz, már fejben leginkább arra koncentrálok.

Molnár Péter