2019. május 12.
Ezüstérem az országos bajnokságról
Váncza István ezüstéremmel zárta a kötöttfogású birkózók országos bajnokságának számító Honvéd-kupát.

Szombaton a Dózsa György úti Simon János Kosárlabdacsarnok két szőnyege adott otthont a III. Honvéd-kupának, ami egyben a 2019. évi felnőtt kötöttfogású országos bajnokságnak felelt meg. A viadalon a 10 bajnoki címek sorsa 79 versenyző között dőltek el. Az FTC birkózó szakosztályát négyfős csapat képviselte a versenyen.

A legjobb eredményt Váncza István érte el, aki a 67 kilogrammosok négyfős mezőnyében két győzelemmel és egy vereséggel a dobogó második fokára állhatott fel, csak a PSE-s Krasznai Máté bizonyult jobbnak nála.

82 kilogrammban Dömök Péter már az első körben vereséget szenvedett, és végül a 10. helyen zárta a versenyt.

97 kilogrammban Martin Bence első mérkőzését sikerrel vette, ám az elődöntőben, majd a bronzért vívott meccsen is kikapott, így ötödik helyezést ért el.

A 100+ kilogrammosoknál Németh Iván az első körben kikapott, ellenfele pedig nem vitte tovább a vigaszágra, így nyolcadik lett.

Cikkajánló

Birkózó vb: egy győzelem és egy vereség a vigaszágon

Váncza István első vigaszági mérkőzésén legyőzte mexikói ellenfelét, de az olimpiai bajnokkal már nem bírt.

Váncza a nyolcaddöntő után a vigaszágon folytatja

Birkózónk chilei és izraeli ellenfelét legyőzte, de az azeri Eb-győztest már nem tudta a nyolcaddöntőben.

VIDEÓ: Itthon a világbajnok!

A friss világbajnok Muszukajev Iszmail Budapestre érve nyilatkozott a FradiMédiának – VIDEÓ!

Vereséggel búcsúzott Szabados Noémi

Az FTC birkózója nem jutott be a legjobb 16 közé.

Muszukajev Iszmail aranyérmes a világbajnokságon

A Fradi szabadfogású birkózója a Puerto Ricó-i Rivera ellen technikai tussal győzött a vb-döntőben.

Muszukajev vb-döntős, ott lesz a párizsi olimpián!

Birkózónk elképesztő teljesítménnyel jutott a vb-döntőbe, ezzel pedig kvalifikálta magát a párizsi olimpiára.

Legyen az ön gyermeke is az FTC birkózója!

Várjuk a 6-12 év közötti fiatalok jelentkezését a Ferencváros edzéseire.

Válogatott birkózóink Tatán készülnek a vb-re

Három FTC-sportoló várja a világbajnokság szombati rajtját.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin