Nem várt végeredménnyel kezdte a csapat a szezon második erdélyi túráját. Arra lehetett számítani, hogy a sérülések, betegségek és eltiltások miatt megtizedelt és három sorral kiálló FTC-Telekomnak különösen nehéz dolga lesz majd a túra első állomásának helyszínén. A Csíkszeredai Sportklub meg is mutatta, hogy nem a szerencsének köszönhetik az elmúlt meccseken felépített győzelmi szériát és kilenc szerzett találatig meg sem állt a liga jelenleg legjobb formában lévő csapata foghíjas együttesünk ellen.
Kevesebb, mint egy napja van a zöld-fehéreknek felkészülni a folytatásra, hiszen jön is az újabb kihívás, a tavalyi Erste Liga-döntős ellenfelünk otthonába, Gyergyószentmiklósra látogatunk pénteken. Az alapszakaszban ez lesz az utolsó összecsapása a két félnek, az előző három alkalommal idén rendre a Fradi húzta be a győzelmet. Először október végén idegenben sikerült 4-1-es győzelmet aratni, majd a két hazai mérkőzésen született egy 4-1-es és egy 5-2-es ferencvárosi győzelem.
Mindkét csapat vesztes mérkőzésből jön a pénteki találkozóra. Mint már említettük, a Fradi 9-3-ra kapott ki a csíkszeredaiaktól, a Gyergyói HK pedig 8-5-ös vereséget szenvedett hazai pályán a DEAC ellen. Sőt, ellenfelünk az elmúlt négy meccsét rendre elvesztette, mindössze egyetlen pontot tudtak szerezni egy hosszabbítás során, ezzel pedig visszacsúsztak a tabella hatodik helyére.
Bár továbbra is négypontos előnnyel állunk az alapszakasz tabellájának élén, nem egyszerű a mostani helyzetünk a sok hiányzó miatt, azt pedig lehet látni, hogy mindenki nagyon akarja a pontokat az alapszakasz hajrájához közeledve, pláne a listavezető ellen. Várhatóan a címvédő is nagyot fog küzdeni, ha másért nem, már csak azért is, hogy tavalyi döntős ellenfelét legalább egyszer az idei alapszakaszban legyőzze.
Hogy a megtizedelt Ferencvárosnak, vagy a kisebb gödörben lévő Gyergyói HK-nak jön-e ki jobban a lépés, pénteken a magyarországi idő szerint 17:30-kor kezdődő Erste Liga-meccsen kiderül.
Férfi Jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Gyergyói HK – FTC-Telekom
2024. január 12., péntek 17:30, Gyergyószentmiklósi Műjégpálya
Élő közvetítés: Erste Liga TV
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.