2024. október 15.
Döntetlen a Magyar Kupa első meccsén
Andersen Ligás csapatunk hiába vezetett háromszor, az első forduló első meccse 3-3-as végeredménnyel zárult.

Az idei szezonban nem csak Erste Ligás férfi felnőtt csapatunk vesz részt a Magyar Kupában, hanem Andersen Ligás együttesünk is. A fiatalok már rögtön a Kupa első fordulójában szerephez jutnak, ellenfelük a szintén Andersen Ligás Goodwill Pharma Szeged csapata.

A keretet tekintve vannak ismerős nevek, hiszen az első összecsapáson a kapuban felnőtt csapatunk harmadik számú kapusa, Földes László kezdett. Mellette ott van az idén a felnőtt csapatban bemutatkozó Bencze Sebestyén, valamint Erste Ligás csapatunk korábbi támadója, Komáromy Botond is.

A találkozó első harmada a mieinknek jött ki jobban, Szekeres Tamás szerzett az ötödik percben egy korongot, amivel megszerezte a vezetést (0-1). Két emberelőny révén is lett volna lehetősége egyenlítenie a hazai csapatnak, de mindkettő kihasználatlanul maradt. A harmad derekán Földest Herceg váltotta a kapuban, azonban a szünet után az eredeti kapus felállásban folytatták a találkozót a mieink. Alig kezdődött el a második játékrész, mikor a Goodwill egyenlített, Kaposi József kapott korongot, amit gólra váltott (1-1). Volt azonban válasza a Fradinak, a korongbedobást követően elhozták a bulit és kapura is törtek, Ábrahám Gergely volt az akció befejező embere (1-2). A második harmad elején belehúzott mindkét csapat, Ábrahám gólját követően alig két perc telt el és ismét egyenlítettek a szegediek, Love Green talált be a kapunkba (2-2). A második felzárkózás után ismét kapust cseréltünk, ezúttal már véglegesen. A harmadszünet előtt még összeszedtek a hazaiak egy kiállítást, amit ki is használt a Fradi, Magyar Gergely találata révén visszaszerezték a vezetést (2-3). Sokáig tudtuk tartani az egygólos előnyt, azonban a harmadik harmad feléhez közeledve Green ismét betalált, harmadjára is egyenlített a hazai gárda (3-3). Az 58. percben a szegediek kikérték idejüket, de újabb gólt már sem ők, sem a Ferencváros nem tudott szerezni.

Az első forduló első mérkőzése tehát döntetlennel zárult, így aki megnyeri a visszavágót október 29-én az FTC Sátras Jégpályán, az jut majd tovább a Magyar Kupa következő fordulójába.

Férfi Jégkorong, Magyar Kupa, 1. forduló, 1. meccs

Goodwill Pharma Szeged – FTC-Telekom B 3-3 (0-1, 2-2, 1-0)

Goodwill Pharma Szeged: Garbacz – Lengyel, Raskin, Azari, Kaposi, Green – Ritecz, Mátyás M., Béres, Biakin, Kiss – Cyrenne, Tiasin, Kurián, Vona, Jakab – Petrov, Gyosztucsev, Vezetőedző: Dósa Dávid

FTC-Telekom: Földes (Herceg) – Kárpáti, Magyar, Komjáti, László M., Szekeres – Máté D., Seréti, Romits, Komáromy, Szabó – Fejes, Molnár, Rácz, Ábrahám, Ötvös – Bencze, Bóna, Vezetőedző: Bán Károly

Gólok: Kaposi (21:00, Azari, Raskin), Green (23:26, Azari, Kaposi), Green (46:12, Azari) illetve Szekeres (05:29), Ábrahám (21:16, Rácz, Ötvös), Magyar (35:05 EE, Kárpáti, Szekeres)

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin