2024. március 12.
Győzelem a harmadik negyeddöntős meccsen
Němec duplájával bajnok hokisaink 4-1-re nyertek Debrecenben, „meccslabdához” jutva ezzel.

Két győzelemmel a háta mögött érkezett kedden Debrecenbe magyar bajnok hokicsapatunk, hogy folytassák a négy nyert meccsig tartó negyeddöntős párharcot. Az első összecsapás során még közel tudott kerülni hozzánk a DEAC és csak egygólos különbséggel nyertünk, a második találkozón viszont már jobban kijött a két csapat közti különbség és 6-1-es ferencvárosi győzelem született. Továbbra sem állt a szakmai stáb rendelkezésére sérülés miatt Lauri Kärmeniemi, Galajda Zsombor, Vladimír Roth és Arany Gergely, visszatért azonban egy meccs kihagyás után Turbucz Martin. A kapuban ezúttal is Nagy Kristóf kezdett.

Az előző mérkőzésektől eltérően kicsit lassabb tempóban kezdődött a találkozó. Ahogy mentek bele a meccsbe a csapatok, úgy gyorsult a tempó és a DEAC egyre nagyobb nyomást helyezett a harmadunkra. Azonban a hazaiak kapujában kezdő Szelesnek is volt mit védenie. Egy kontratámadás során jutott Yanick Trucotte a kapuig egy védővel a nyomában, a DEAC játékosa azonban az utolsó pillanatban elesett, támadónk pedig egy cselt követően beemelte a pakkot a kapuba (0-1). A gólt követően Farkas volt szabálytalan, a kétperces előnyüket viszont nem sikerült kihasználniuk a vendégeknek sőt, Brady és Němec még támadni is tudott, amiből majdnem meg lett a második Fradi-gól.

A szünet után a mieinknek tudtak többet támadni, agresszívebben jött ki a Fradi az öltözőből. A folyamatos támadásoknak meg is lett az eredménye, Boros lőtte a kapu előtti sűrűbe a korongot, ami szerencsésen Nolan La Porte korcsolyájáról a kapuba pattant (0-2). Majd jöhetett egy újabb hazai emberelőny. A debrecenieknek ezúttal sikerült felállni a speciális játékhoz és fél perc alatt ki is használták második előnyüket, Dominik Novotny szépített az álláson (1-2). A Ferencvárosnak is adódott még helyzete egy kiállítás révén, de nem tudtuk kihasználni, így maradt az egygólos Fradi-vezetés a harmadik harmadra.

Kiállítással kezdett a DEAC a szünet után, amit az utolsó másodpercben gólra is váltott csapatunk, Kestilä közeli próbálkozásába ért bele Erik Němec a kapu előtt (1-3). A folytatásban Németh és Turcotte is meglátogatta a büntetőpadot, hazai részről pedig mindkettő kihasználatlanul maradt. Nem úgy a mi részünkről. Az első harmadban látott módon lépett el Brady és Němec Turcotte kiállítása alatt, akik az utolsó pillanatig passzolgattak, végül Němecé lett az érdem, hogy befejezze az emberhátrányos támadást (1-4). Az utolsó perceket még meghúzta a DEAC az szépítés reményében, de semmi sem akart már összejönni.

Ezzel a győzelemmel „meccslabdához” jutott a Fradi, így szerdán a továbbjutásért léphetnek majd jégre.

Férfi Jégkorong, Erste Liga, rájátszás, negyeddöntő, 3.mérkőzés
DEAC – FTC-Telekom 1-4 (0-1, 1-1, 0-2)

DEAC: Szeles (Hetényi) – Kloz, Dobmayer, Koblar, Novotny, Szmirnov – Mingazov, Jakabfy S., Jeliszejenko, Kozma, Vasziljev – Jakabfy Cs., Usnyev, Bucskin, Mihalik G., Mihalik A. – Domán, Mazzag, MolnárRétfavi, Hári, Vezetőedző: Artyom Vaszjunyin

FTC-Telekom: Nagy K. (Földes) – Boros, Hrabal, Németh, Brady, Nagy G. – Seregély, Crespi, Němec, Kestilä, La Porte – Marva, Bán, Turbucz, Farkas, Tóth G. – Haranghy, Turcotte, Tóth A., Banga, Vezetőedző: Fodor Szabolcs

Gólok: Novotny (30:35, Koblar, Bucsin) illetve Turcotte (08:37), La Porte (24:48, Boros, Hrabal), Němec (44:02 EE, Kestilä, Hrabal), Němec (53:46 EH, Brady)

Kapura lövések: (16:9, 6:17, 9:12) 31:38
Védések: (8:16, 16:5, 10:9) 34:30
Kiállítás percek: (0:2, 2:2, 2:4) 4:8

Cikkajánló

A Bolzano ellen zárjuk a hetet

Férfi hokisaink vasárnap kora délután fogadják az olaszokat az ICEHL-ben.

Micsoda este a Tüskecsarnokban!

Harmadjára is legyőzték férfi hokisaink a Pusertal csapatát.

Idén harmadjára: Pustertal Wölfe

Eddig az alapszakaszban kétszer is elkapták férfi hokisaink következő ellenfelünket.

Parádés győzelem a Salzburg ellen

A hazai meccsdömping nyitányaként férfi hokisaink 2-1-re verték az elmúlt négy szezon bajnokát a Tüskében.

Érkezik a Red Bull Salzburg

Egy hét alatt három hazai meccsel indul a december.

Egy pontot szereztek hokisaink

Döntetlen után hazai siker.

A sárkány otthonába utazunk

A remek szezont futó HK Olimpija Ljubljana ellen zárják a hetet férfi jégkorongozóink az ICEHL-ben.

Vereség a Volán ellen

Az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapata 6-1-re kikapott a Hydro Fehérvár AV19-től az ICEHL-ben.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin