2022. március 20.
Győzelem Gyergyóban, visszavettük a pályaelőnyt
Férfi hokisaink 7-0-ra győztek a megtizedelődött GYHK otthonában az Erste Liga-elődöntő harmadik meccsén.

A Ferencváros magyar bajnoki címvédő férfi jégkorongcsapata szerdán és csütörtökön hazai jégen egy a hosszabbításban bekapott rendkívül szerencsétlen gól következtében elszenvedett vereséggel, majd egy sokkal jobb helyzetkihasználású meccsen aratott 4-2-es győzelemmel, tehát 1-1-es meccsállással utazott el Gyergyószentmiklósra a négy győzelemig tartó Erste Liga-elődöntős párharc harmadik és negyedik mérkőzésére. A hazai vereség miatt biztossá vált, hogy a mieinknek a budapesti találkozók mellett legalább egyszer idegenben is győzniük kell a továbbjutáshoz – erre az első lehetőség vasárnap este magyarországi idő szerint 17.30-tól adódott a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán.

A mieinknél Roczanov Dezső és Farkas Simon maradtak ki a meccskeretből, így Galántai Richárd és Komáromy Botond is lehetőséget kapott, míg a gyergyóiakat példátlan betegséghullám érte utol az elmúlt napokban. Ennek nyomán a GYHK elveszítette a rájátszásban eddig parádézó, hat meccsen mindössze hét gólt kapó, 97 százalék környékén védő Rasmus Rinnét, valamint Matias Haaranen, Imre Patrik, Silló Arnold, Ferencz-Csibi Róbert, Santeri Saari, Szabó Krisztián, Sébastien Sylvestre és Bíró Gergő sem volt bevethető, így Szilassy Zoltán mindössze 15 fős keretet tudott összeállítani a találkozóra, a hazai kapuban a húszéves Demeter Arnold kezdett.

A fentiek miatt számítani lehetett rá, hogy a mieink fognak dominálni a mérkőzésen, a hazaiak házi pontkirálya, Chris Bodó viszont rögtön megpróbálta meglepni a mieinket, de kimaradt a lehetőség. A 4. percben egy hazai kapu előtti helyzet után Di Diomete kapaszkodott bele Tóth Adrián mezébe, aki viszonozta az akciót, végül kisebb kakaskodás alakult ki a felek között, a hazai balhéfelelős pedig nem úszta meg kiállítás nélkül. Az emberelőnnyel nem sikerült élni, ám a mieink nyomása a 11. percben góllá érett. Demeter előbb Kärmeniemi távoli löketét, majd Nagy Gergő ismétlését is védte, a második kipattanónál viszont már tehetetlen volt, Juhani Tamminen fonákkal helyezett a hálóba. (0-1) Meg kell hagyni, a gól után a hazaiak két és fél sorral is bátran játszottak a harmad második felében, helyzeteik is voltak, ám Bodó, Di Diomete majd Császár sem tudott túljárni a jól védő Arany Gergely eszén, ahogy a Fradi sem tudta érvényesíteni további helyzeteit, így egygólos ferencvárosi vezetéssel mentek el a felek az első szünetre.

Arany Gergelynek másfél harmadon át több dolga akadt, de hibátlanul végezte feladatát

Az elsőhöz hasonlóan a második harmadot is nagy elánnal kezdte a Gyergyó, két percen belül Orban, Vincze és Bodó is nagy helyzetbe került, ám nem sikerült egyenlíteniük. Helyzetekre viszont góllal válaszolt a Fradi, a 23. perc elején Pavuk Attila volt eredményes. (0-2) A 25. percben Benedek és Komáromy csaptak oda egymásnak, így négy a négyben folytatták a felek. Az idő múlásával látszott, hogy egyre jobban fáradnak a rendkívül foghíjas kerettel küzdő hazaiak, egyre többször maradtak le, egyre több ígéretes ferencvárosi támadás ért oda a gyergyói kapu előterébe. A 28. percben ismét emberelőnybe kerültek a mieink, miután Di Diomete vágta a lelátóra saját harmadából a korongot. Hamar felálltak a mieink a hazaiak harmadában, ám sokáig úgy tűnt, nem sikerül kihasználni a lehetőséget. Néhány másodperccel a kiállítás vége előtt aztán Kulmala Rasmus kapott korongot az alapvonal mögül, igazított rajta egyet, majd tanári mozdulattal varrta fel a hosszú felsőbe. (0-3) Küzdöttek a hazaiak becsülettel, ám ez ezzel a kerettel csak a tisztes helytállásra volt elegendő – ráadásul az első harmadban Kozmát is elvesztette a Gyergyó, így mindössze 12 mezőnyjátékosuk maradt a folytatásra. A 35. percben már néggyel vezettek a mieink, miután Cody Fowlie is bevette Demeter kapuját. (0-4) Ebben a helyzetben sem vett vissza a Fradi – miért is tette volna -, és a 38. percben egy szépen felrajzolt akció végén Tóth Adrián is feliratkozott a gólszerzők közé: Fowlie kapott remek indítást Tóth Gergőtől a jobb oldalon, az alapvonal mögé korcsolyázva megkerülte a kaput, majd a kapu előtt helyezkedő 22-esünk elé tálalt, aki közelről mattolta Demetert. (0-5)

Sárpátki saját kapuja mögött elkövetett szabálytalansága után ferencvárosi emberelőnnyel indult a harmadik harmad, amit éppen a két perc lejártának pillanatában váltott gólra a Ferencváros: Nagy Gergő centerezése találta meg Kóger Dánielt, aki közelről, szemben a kapuval nem hibázott. (0-6) Nem sokkal később Galántai ütközte le szabálytalanul ellenfelét, aminek nyomán következhetett az első hazai emberelőny a mérkőzésen, ám nem sikerült élnie a lehetőséggel a GYHK-nak, nem született meg a szépítő gól. Az utolsó percekben már mindkét fél a mérkőzés végét várta, de Cody Fowlie még gondolt egyet, és az 54. percben meglőtte második gólját is. (0-7) Három perccel a vége előtt Pavuk Attila szabálytalankodott, így még egyszer emberelőnybe kerültek a hazaiak, ám Szilassy Zoltán hiába kért időt, a szépítés ekkor sem jött össze. Két másodperccel a mérkőzés vége előtt még Di Diomete nem bírt magával, saját kapuja előterében kötött bele Galántaiba, ám a bunyó végül elmaradt, a mérkőzés pedig véget ért.

Azt már a mérkőzés előtt, a gyergyói betegséghullámról érkező hírek után tudni lehetett, hogy a találkozó egyértelmű esélyese a Ferencváros, a mieinknek pedig elegánsan, magabiztos játékkal sikerült is érvényesíteni a papírformát az ezer sebből vérző GYHK otthonában.

Folytatás hétfőn magyarországi idő szerint 17.30-tól, szintén a Gyergyószentmiklósi Műjégpályán, a párharc negyedik mérkőzésén. A maihoz hasonlóan azt a találkozót is az Erste Liga TV közvetíti élőben.

Férfi jégkorong, Erste Liga, rájátszás
Elődöntő, 3. mérkőzés
Gyergyói HK – FTC-Telekom 0-7 (0-1, 0-4, 0-2)
Gyergyói HK: Demeter (Ruczuj) – Di Diomete, Kozma, Bodó, Császár, Orban – Györfy, Sárpátki, Bíró G., Vincze P., Tranca – Benedek, Péter Zs., Szigeti. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Hegyi, McFadden, Kulmala, Tamminen, Nagy G. – Kärmeniemi, Seregély, Fowlie, Tóth A., Tóth G. – Bohunicky, Boros, Kóger, Pavuk, Somogyi – Bán, Sarcia, Galántai, Hajós, Komáromy. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
Gólok: Tamminen (10:22, Kärmeniemi, Nagy G.), Pavuk (22:03, Kóger), Kulmala (29:12, EE, Pavuk, Somogyi), Fowlie (34:50, Tóth A., Tóth G.), Tóth A. (37:32, Fowlie, Tóth G.), Kóger (43:23, Tóth A., Kärmeniemi), Fowlie (53:21, Tóth G., Tóth A.)
Kapura lövések: (10:19, 12:26, 7:13) 29:58
Védések: 
(18:10, 22:12, 11:7) 51:29 / 87.93% : 100.00%
Kiállítás percek: (2:0, 4:2, 2:4) 8:6
Emberelőny kihasználás: 
(2 / 0) 0.00% / (3 / 1) 33.33%
Emberelőnyben töltött idő: 4:00 / 5:58
Emberhátrányos védekezés: 
(1 / 3) 66.67% / (0 / 2) 100.00%
A négy győzelemig tartó párharc állása: 
2-1 az FTC-Telekom javára

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin