2021. április 2.
Hosszabbításos vereség, a bronzért játszunk szombaton
Férfi hokisaink a ráadásban 2-1-re kikaptak a DEAC-tól a Magyar Kupa négyes döntőjének elődöntőjében.

Amint arról korábban beszámoltunk, a Magyar Jégkorong Szövetség döntése értelmében a 2020/21-es szezon hajrájában ezúttal meghívásos alapon rendezték meg a Magyar Kupa négyes döntőjét. Az április 2-án és 2-án Debrecenben megtartott tornán az Erste Liga idén két legtovább jutott magyarországi csapata, az egyaránt az elődöntőben búcsúzó házigazda DEAC és a kupa címvédője, a Ferencváros mellett az osztrák ligában szereplő Hydro Fehérvár AV19 valamint a szlovák Extraligás DVTK Jegesmedvék szerepeltek. A sorsolás úgy hozta, hogy a péntek kora délutáni első mérkőzésen a Fradi és a DEAC találkoztak egymással, így az már a mérkőzés előtt biztos volt, hogy lesz Erste Ligás csapat a Magyar Kupa döntőjében.

Arról is írtunk korábban, hogy a 2019/20-as, rendkívül sikeres szezon talán csúcspontja a miskolci Magyar Kupa négyes döntő volt, ahol az egyedüli Erste Ligás, előzetesen a negyedik helyre rangsorolt Ferencváros az akkor még szlovák Extraligás MAC Újbuda, valamint a legmagasabban rangsorolt magyarországi csapatként számon tartott, tíz légióssal felálló Fehérvár legyőzésével 25 év szünet után ismét elhódította a Magyar Kupát. A történelmi siker megismétlése, amelyhez, ha a Debrecenen sikerülne túljutni, ezúttal is külföldi ligás ellenfélen át vezet az út, remek szépségtapasz volna a nehézségekkel teli 2020/21-es szezon végére, amelyben bár az OB I aranyérmét sikerült megszerezni, az Erste Liga döntőjébe való bejutás ezúttal nem jött össze, az elődöntőből a nagy rivális Csíkszereda jutott ugyanis a fináléba 4-2-es összesítéssel.

Ami a meccskereteket illeti, kezdőkapusok posztján nem húztak meglepőt a vezetőedzők. A debreceni helyszín ellenére pályaválasztóként, hagyományos hazai zöld mezében kezdő Ferencváros kapuját Arany Gergely, míg a debreceniekét Hetényi Zoltán védte. A mieinknél Justin Hodgman, míg a DEAC-nál az egyik kulcsember, Dominik Novotny hiányzott.

A találkozó előtt ünnepi pillanatoknak lehettünk tanúi, a DEAC átvette az OB I második helyéért járó ezüstérmeket, a mieink pedig megkapták a magyar bajnoki aranyérmeket, és Nagy Gergő átvette a magyar bajnoki trófeát is, amely így továbbra is méltó ékköve lesz a Groupama Aréna földszintjén található Fradi Múzeum trófeatermének.

A játék képét illetően nem kezdődött meglepetéssel a mérkőzés. A Ferencváros birtokolta többet a korongot, megpróbáltuk irányítani a játékot, és felvenni azt a ritmust, amit a mezőny legszűkebb pályáján a villámgyors kontráival veszélyeztető DEAC diktálni tud, mindkét oldalon megvoltak az első lövések és védések, de az első percekben elmaradtak az igazán nagy helyzetek. A 6. percben Sági Martin egy eladott korong után került egy az egyben szembe Hetényivel, ám a lövés pillanatában kettétört az ütője. Egyre több lövést juttattunk Hetényi kapujára, ennek pedig meglett az eredménye: a 7. perc végén Lauri Kärmeniemi távoli lövésébe a kapu előterében Rasmus Kulmala ért bele remekül, a korong pedig Hetényi hóna alatt a hálóba vágódott, finn párosunk révén megszereztük a vezetést! (1-0) A 9. percben jött a mérkőzés első emberelőnye, Versteeg sodorta el ellenfelét a harmadunkban. Nem kezdte túl jól az előnyét a DEAC, az első percben fel sem tudtak állni a harmadunkban. Az előny második felében bár felállt ellenfelünk, remekül működött a hátrányos védekezésünk. Alighogy kivédekeztük azonban a hátrányt, Szűcs kapott egy védekezési hiba után remek korongot a kapunk előterében, kimozgatta Aranyt, majd remekül tálalt a jobb oldalon berobbanó Berta Ákos elé, aki nem hibázta el a félig üres kapura a ziccert. (1-1) A 12. percben Dalecky találta fejbe ütővel Tóth Adriánt, mi is emberelőnybe kerültünk. Hamar sikerült felállni, és azonnal nyomás alá helyeztük Hetényit. Somogyi járt a legközelebb közelről, középről a gólhoz, majd remek korongjáratás végén Tóth Richárd és Németh Attila is majdnem összehozták az újabb vezetést, már átjutott Hetényin a korong, Németh előtt egy pillanatra üres kapu is volt, de végül érkezett egy blokk. Így ha nehezen is, de kivédekezte első hátrányát a DEAC is. Egyenlő létszámban is tettük a nyomást a DEAC-ra, előbb Somogyi maradt le középen centikkel Kóger passzáról, majd Kulmala ütött el a korong felett nagy helyzetben. Három perccel a harmad vége előtt Roczanov maradt le a korongról egy ütemmel a semleges harmadban, ellenfelét találta el, így kiállították. Ezúttal gyorsan fel tudott állni a DEAC, Kloz révén pedig meg is volt a veszélyes lövés. Ezután viszont nem sikerült hatékonynak lennie ellenfelünknek, remekül kivédekeztük az újabb emberhátrányt. Sőt, egy villámgyors Németh-Tóth Adrián-Kulmala összjáték után az utolsó percben utóbbi került szembe Hetényivel, a debreceni hálóőr hatalmasat védett, így hiába játékban – a vérbeli kontracsapat DEAC ellen már-már megszokott módon – a fölény, döntetlennel vonultunk el az első szünetre.

Lendületesen kezdtük a második harmadot is, és a játékrész első nagy helyzete is a miénk volt. Roczanov játszott össze jól Pavukkal, aki egy felpattanó korongot a levegőből lőtt el gyönyörűen, Hetényi nagyot védett. Nem sokkal később ellenfelünk első nagy helyzete is megvolt a harmadban, Kulesov ugrott ki szólóban, Arany is remekül hárított. Farkas Simon szólózott szépen, fonákkal viszont nem találta el a rövid felsőt, majd a 25. percben kissé megtörte a lendületünket, hogy emberhátrányba kerültünk, ismét Mitch Versteeg volt a kiállított játékos. Alaposan megnyomta az emberelőnyét a DEAC, gólig azonban nem sikerült eljutniuk, bár nagyon közel jártak hozzá, Kiss Roland telibe lőtte a felső vasat. Ennél közelebb azonban nem jutottak a gólhoz, sőt, Versteeg a büntetőpadról visszatérve azonnal korongot szerzett, és közel járt a gólhoz, Hetényi zárta a szöget. A 28. percben újabb kiállítás következett, kiugró játékosunkkal szemben Hetényi Zoltánra fújtak szabálytalanságot. Nem sikerült jól beleállnunk ebbe az emberelőnybe, a debreceniek viszonylag könnyedén kivédekezték a két percet. A harmad második fele elképesztő, nyílt sisakos oda-vissza hokival telt, mindkét oldalon záporoztak a jobbnál jobb lövési lehetőségek, a két csapat válogatott kapusai viszont parádés védésekkel tartották az eredményt, így gól nélkül zárult az elképesztő tempót és rendkívül folyamatos, mindkét oldalon veszélyes játékot hozó harmad, így döntetlennel vágtak neki a felek a harmadik harmadnak is.

Az első két játékrésszel ellentétben a harmadik húsz percet a DEAC kezdte kissé aktívabban, rögtön az első percben egy hatalmas kavarodás alakult ki a kapunk előtt, végül Arany húzta maga alá Dalecky ütőjéről a korongot, majd nem sokkal később Versteeg mentett nagyot a kiugrani készülő Hári elől. Kloz kintről, Dalecky egy gyors korongjáratás után közelről tüzelt, Arany mindkétszer nagyot fogott, de a harmad első percei a debrecenieké voltak. A 45. percben Somogyira fújtak rá egy szabálytalanságot, így ismét emberelőnybe került a DEAC. Rögtön egy a rövid sarkot célba vevő Dalecky-lövéssel kezdődött a két perc, Arany a takarástól szinte semmit nem látott, mégis nagyot védett. Maradt a nyomás a kapunkon, Berta előbb középen beleszúrt egy beemelt korongba, majd tisztán lőhetett kintről, Arany mindkétszer bravúrt mutatott be, ezzel ha nehezen is, de sikerült kivédekeznünk az emberhátrányt. Egyenlő létszámban is lendületben maradtak a debreceniek, a harmad első fele játékban az övéké volt – igaz, ez a legfontosabb statisztikai mutatóban, a gólok számában szerencsére nem mutatkozott meg. Ahogy teltek a másodpercek, egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy egyetlen gól dönthet a fináléba jutásról. Ehhez Nagy Gergő járt közel a 48. percben, kékvonalas bombáját Hetényi lábbal védte. Izacky szúrt bele egy betett korongba középen, Arany védett nagyot, az ellentámadásból pedig Hajós törhetett volna kapura, ám les miatt megállították az akciót. A harmad felénél Nagy Gergő és Bogesic találkoztak a jégen, utóbbi lenn maradt a jégen, azonban nem jött kiállítás. Néhány másodperccel később viszont igen, Versteeg akadt össze Molnárral a palánknál, páros kiállítás következett. Négy a négy ellen a mieink birtokolták többet a korongot, sőt, Ellerby élesen kapu elé tett korongjánál Hetényinek kellett résen lennie. Kiegészültek a felek, Kärmeniemi bombázott a kékről, Hetényi ismét nagyot védett, majd a harmadban először emberelőnybe kerültünk, miután az 53. percben Turcotte a támadó harmadban egy teljesen felesleges, cselgáncsozókat is megszégyenítő szabálytalanságot mutatott be Kulmalán. Megnyomtuk az emberelőnyt, ám kissé szerencsétlenül jöttünk ki a dologból, Nagy Gergő bombázott kintről, és telibe találta a kapu előtt Kóger Dániel kesztyűjét, aki a kezét fájlalva azonnal a padra ment segítségért. Rendkívül közel jártunk a gólhoz, Kärmeniemi bombázta telibe a kapuvasat. Maradtunk viszont emberelőnyben, épphogy letelt Turcotte kiállítása, amikor jött az újabb szabálytalanság, ezúttal Kloz révén. Emberhátrányban is ki tudott lépni egy kontrával a DEAC, Dalecky pedig óriásit esett, Versteeg szinte leguggolva ütötte ki a debreceni támadó lábait, aki a levegőben egy előreszaltót bemutatva háttal érkezett meg a jégre. Dalecky nem tudta folytatni a játékot, Versteeg viszont nem kapott kiállítást – a megmozdulás bár kemény volt, a jelenet pedig látványos, de szabálytalanság nem történt. Emberelőnyben támadhattunk tehát, de közel egy perc eltelt, mire sikerült felállnunk a debreceni harmadban. Két óriási helyzetünk maradt viszont ki ebben az egy percben, előbb Kulmala majd Pavuk húzhatta volna közvetlen közelről a kapuba a korongot, egyikük sem járt azonban sikerrel. Közben Kóger az öltözőbe vonult, ő már nem folytatta a játékot a mérkőzésen, Kulmala lépett fel a helyére az első sorba. Ha nehezen is, de kivédekezte az újabb emberhátrányt a DEAC, így három perccel a harmad vége előtt még minden nyílt volt. Folytatódott a nyílt sisakos oda-vissza hoki, amit a második játékrész végén is láthattunk, ezt pedig egy hosszabb technikai szünet szakította meg, miután két perccel a vége előtt elmozdult Arany Gergely kapuja, és szerelni kellett a kaput tartó gumielemet. Az utolsó két perc komoly izgalmakat hozott, mindkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre, azonban ez nem történt meg, így jöhetett a hosszabbítás.

A ráadásban az Erste Liga alapszakaszának hosszabbítás-szabályai vannak érvényben a Magyar Kupa négyes döntőjében. Ez azt jelenti, hogy három a három ellen játszanak a felek öt percet, első gólig, ha nincs döntés, akkor pedig büntetőlövések következnek. A miénk volt az első lehetőség az első percben, Kulmala nem tudta már elég erővel ellőni a korongot. A debrecenieké volt a következő lehetőség, Filbrandt lőtt távolról mellé, a kontrából viszont Hajós és Pavuk kettő az egyben mehettek el. Előbbi végül passz helyett a lövést választotta, Hetényi védett. Az ellentámadásból bajba kerültünk, a kilépő Bertát Nagy Gergő csak szabálytalanul tudta megállítani. Így négy a háromban folytathatta a DEAC, érezve a lehetőséget David Musial debreceni vezetőedző időt is kért. Hamar felállt a DEAC, Hári bombázott kintről, Kärmeniemi blokkolt önfeláldozóan, de neki is jegelni kellett a csuklóját ezután. Ezzel csökkent is az óriási nyomás a kapunkon, sikerült ugyanis kiütni a korongot, majd egy les után kivitték a bulit a harmadunkból. Hamar visszatért és felállt a DEAC, Vokla bombázott kintről, Arany védett szépen. A bulinál Berta ütője kettétört, sikerült ismét kiütni a korongot, és már-már úgy nézett ki, hősiesen kivédekezzük a hátrányt, amikor még egyszer visszavitte a harmadunkba a korongot a Debrecen, majd Clint Filbrandt jutott kintről lövéshez, amely valahogy utat talált Arany Gergely hálójába. (1-2)

2-1-es hosszabbításos győzelmével az először MK-házigazda DEAC jutott a szombati fináléba, és az is biztossá vált, hogy a Dunaújváros 2012-es sikere óta nem volt címvédésre példa a sorozatban, ezúttal sem lesz. Az FTC-Telekom a bronzmérkőzésen lép jégre szombaton 14.30-tól a Fehérvár AV19-DVTK Jegesmedvék mérkőzés vesztese ellen.

Vezetőedzőnk, Fodor Szabolcs érthetően csalódottan értékelt a mérkőzést követően:

„Valahogy úgy nézett ki ez a meccs is, mint az Erste Liga elődöntőjében a Csíkszereda elleni meccseink. Volt egy pici mezőnyfölényünk, megvoltak a helyzeteink, üres kapunk is volt, mégsem sikerült a legnagyobb helyzeteket sem belőni. Az is igaz viszont, hogy hiába volt szoros találkozó ez is, ennyiszer zsinórban nem lehet véletlen, hogy ez történik velünk. Önkritikusnak kell lennünk tehát, tükörbe kell néznünk, és átgondolnunk, valóban megtettünk-e mindent azért, hogy elérhessük a legnagyobb sikereket. Ennek a csapatnak az elmúlt két évben az volt a legnagyobb erénye, hogy kiment a jégre, és az utolsó másodpercig kapart, csúszott-mászott a sikerért. Mindenki úgy játszott, mintha élete utolsó cseréje lenne. Talán ezt a megalkuvás nélküli küzdelmet egy picit hiányolhattuk az egész szezonban. Át fogjuk gondolni a helyzetet, de előtte még vár ránk egy bronzmérkőzés, amin remélem, hogy sikerül egy kicsi vigaszdíjat szerezni magunknak. Ha máskor nem, ezen a meccsen szeretném újra viszontlátni ezt a bizonyos megalkuvás nélküli játékunkat.”

Férfi jégkorong, Magyar Kupa, Final Four, elődöntő
FTC-Telekom – DEAC 1-2 (1-1, 0-0, 0-0, 0-1 – h.u.)
FTC-Telekom: Arany (Nagy K.) – Ellerby, Versteeg, Kóger, Nagy G., Somogyi – Kärmeniemi, Sarcia, Kulmala, Tóth A., Németh A. – Hegyi, Tóth Gergely, Hajós, Pavuk, Roczanov – Boros, Tóth Gergő, Farkas S., Sági, Tóth R. Vezetőedző: Fodor Szabolcs.
DEAC: Hetényi (Gönczi) – Kloz, Vokla, Dalecky, Pesztunov, Turcotte – Kiss R., Sándor F., Berta, Hári N., Kulesov – Bogesic, Filbrandt, Izacky, Mazzag, Molnár D. – Mihalik, Kiss P., Kozma, Szűcs I. Vezetőedző: David Musial.
Gólok: Kulmala (06:50, Kärmeniemi, Németh A.), illetve Berta (10:59, Szűcs I., Izacky)
Kapura lövések: (19:11, 14:13, 15:14, 2:2) 50:40
Védések: (10:18, 13:14, 14:15, 1:2) 38:49 / 95.00% : 98.00%
Kiállítás percek: (4:2, 2:2, 4:6, 2:0) 12:10
Emberelőny kihasználás: (3 / 0) 0.00% / (5 / 1) 20.00%
Emberelőnyben töltött idő: 8:00 / 10:00
Emberhátrányos védekezés: (1 / 5) 80.00% / (0 / 3) 100.00%

Cikkajánló

Jégkorong-válogatott: két meccs itthon, fradistákkal

Áprilisban háromcsapatos tornát játszik a ferencvárosiakkal a keretében készülő férfi jégkorong-válogatott.

Jégkorong: négy fradistával állt munkába a válogatott

Sean Simpson szövetségi kapitány 23 játékossal dolgozik a Vasas Jégcentrumban, fókuszban az olimpiai selejtező

Fodor Szabolcs az MK-bronz után: „Legyen ez a minimum!”

Vezetőedzőnk és duplázó támadónk értékeltek a Magyar Kupa-bronzérmet hozó győztes szezonzáró után – VIDEÓ!

Remek győzelem a szezon zárásaként, megvan az MK-bronz!

Férfi jégkorongozóink 4-2-re legyőzték a Magyar Kupa bronzmeccsén a szlovák Extraligás DVTK Jegesmedvéket.

A magyar bajnokság után a kupában is címet védhetünk

Férfi hokisaink 2020-ban Miskolcon történelmet írtak a Magyar Kupában, most Debrecenben készülnek bravúrra.

Sorsoltak a Magyar Kupában: velük játszunk a döntőért

Férfi jégkorongcsapatunk a házigazdával kezd pénteken a Magyar Kupa elődöntőjében.

Fodor Szabolcs: „Büszkén tudunk tükörbe nézni”

Bár férfi jégkorongozóink búcsúztak az Erste Ligától, 28. alkalommal nyerték meg a magyar bajnoki címet.

Drámai búcsú az Erste Ligától, de magyar bajnoki cím

Férfi jégkorongozóink bár kétgólos hátrányból egyenlítettek, végül hosszabbításban kikaptak Csíkszeredában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok Viber Linkedin
close
Fradi most
Fradi most