2019. február 4.
Jászai Dávid bekerült a válogatott keretbe
Jászai Dávid bekerült a magyar válogatott sérülések miatt átalakuló keretébe, Arany Gergely nem utazik Bledbe.

"Éreztem, hogy mostanában egyre jobb formában vagyok, de nem gondoltam külön arra, hogy ebből akár válogatott meghívó is lehet."

Amint arról ITT beszámoltunk, a februári nemzetközi szünetben, február 7-9 között a magyar férfi jégkorongválogatott a szlovéniai Bledbe utazik EIHC-tornára, ahol megmérkőzik a házigazda mellett Fehéroroszországgal és Olaszországgal is.

Jarmo Tolvanen szövetségi kapitány előzetes keretében Arany Gergely, Nagy Gergő és Pavuk Attila személyében három ferencvárosi játékos kapott helyet, a Magyar Jégkorong Szövetség azonban hivatalos honlapján változásokról számolt be az utazó keretben. A szakmai stábnak sérülések miatt kell lemondania néhány játékos bevetéséről, többek között a Ferencváros kapusa, Arany Gergely sérülése sem jött teljesen rendben, így ő sem vállalta az utazást.

Bekerült viszont a keretbe a Fradi hátvédje, a 22 éves Jászai Dávid, aki bár korábban az U18-as és az U20-as válogatott színeiben korosztályos világbajnokságokon is járt, a felnőtt nemzeti csapatban ez lehet az első szereplése.

"A Brassó elleni meccs után, szombaton délután kaptam a telefont az edzőtől, hogy több hátvéd is lemondta a válogatott túrát sérülés miatt, és érdeklődött utánam a szövetségi kapitány. Természetesen azonnal igent mondtam, nagyon nagy megtiszteltetésnek érzem bekerülni a felnőtt nemzeti csapat keretébe, ráadásul ebben még nem volt részem korábban" - kezdte a hírrel kapcsolatos beszámolóját hátvédünk.

"Éreztem, hogy mostanában egyre jobb formában vagyok, de nem gondoltam külön arra, hogy ebből akár válogatott meghívó is lehet. Teszem a dolgom, és ha úgy látja a szövetségi kapitány, hogy ez elegendő, akkor be fognak hívni. De természetesen nagyon feldobott a hír, izgatott lettem, és ez plusz motivációt is jelentett a vasárnapi mérkőzésünkre is" - zárta gondolatait Jászai Dávid, aki két gólt szerzett vasárnap a Csíkszereda elleni, 5-2-re megnyert csúcsrangadón.

A magyar férfi jégkorongválogatott Szlovéniába utazó kerete az MJSZ hivatalos honlapján IDE kattintva érhető el.

A magyar válogatott bledi programja:
Február 7., 19:30 Magyarország-Szlovénia
Február 8., 16:00 Magyarország-Fehéroroszország
Február 9., 16:00 Magyarország-Olaszország

Cikkajánló

Távozik a kapitány, Brady Shaw

Férfi jégkorongcsapatunk első ICEHL-es szezonjában kanadai csatárunk viselte a „C”-t.

Szuper-edzés a Tüskecsarnokban!

Visszatért a Fradiba Szuper Levente, aki válogatott jégkorongozóinknak tartott extra edzést - VIDEÓ!

Drámai vereséggel ért véget a szezon

Férfi jégkorongcsapatunknak nem sikerült a mini-playoffba jutás az ICEHL-ben.

Három pontra van szükségünk

Az ICEHL-ben egy rendes játékidős győzelemmel jégkorongcsapatunk bebiztosíthatná helyét a mini-playoffban.

Fájó vereség az alapszakasz utolsó hazai meccsén

Nem bírtunk a Linzzel az ICEHL alapszakaszának utolsó előtti körében.

Végjáték a Tüskecsarnokban

Jön az alapszakasz utolsó két mérkőzése az ICEHL-ben, ahol csapatunknak újra saját kezében a sorsa.

Hibátlan hoki hétvége

Újabb lépéssel közelebb kerültünk az ICEHL rájátszás-kvalifikációjához.

Utoljára a Cápák ellen

ICEHL-es csapatunk ma közelebb kerülhet a rájátszás-kvalifikációhoz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin