2021. február 18.
Ki tanult többet az első mérkőzésből?
Férfi jégkorongcsapatunk két napon belül másodszor csap össze a Csíkszeredával az Erste Ligában, nagy a tét!

Nem kezdődött jól az alapszakasz első három helyéről döntő, és így – Fodor Szabolcs vezetőedzőnk szavaival élve – egyfajta „mini középszakasznak” is beillő négymeccses erdélyi túra magyar bajnok, Erste Liga-győztes és Magyar Kupa-címvédő férfi jégkorongcsapatunk számára. Az FTC-Telekom a túra első mérkőzésén a Sportklub Csíkszereda otthonában lépett jégre. Elnézve a 2019-es egymás elleni ligadöntőt, és a 2019/20-as, megosztott ligagyőzelemmel véget ért versenyfutást, valamint a két csapat erejét, túlzás nélkül állítható, hogy mára a szurkolói szemmel hagyományos párharcokon túl a Fradié és a Sportklubé a mezőny legkiélezettebb rivalizálása. Így van ez a presztízs tekintetében is, de akkor is, ha az aktuális tabellára pillantunk. Nos, ami az első összecsapást illeti – hiszen két napon belül kétszer találkozik egymással a két együttes - , valóban nem indult jól az öt nap alatt négy erdélyi rangadót „tartalmazó” sorozatunk, hiszen bár a mezőnyben mutatott játék képét és a lövésszámokat nézve végig versenyben voltunk, köszönhetően főleg a második harmadban bemutatott egyéni hibáknak és a gyenge helyzetkihasználásnak, a vége 6-4-es vereség lett.

Azt felesleges ecsetelni, sokszor megtettük már, miért fontosak a rájátszásra nézve az alapszakasz végén megszerzett helyezések és az általuk elnyert kiemelések – igaz, ezek jelentőségével kapcsolatban is árnyalta azért a képet vezetőedzőnk a nemrég a Fradi.hu-n megjelent interjúban. Ettől függetlenül azért természetesen az a cél, hogy a Ferencváros minél előkelőbb kiemeléssel kezdhesse meg március elején a playoffot. A „matekról” a szerdai mérkőzés előtti beharangozóban már részletesebben írtunk, az első meccs után viszont valamelyest változott a helyzet. Jelen állás szerint ugyanis a Corona Brassó 32 mérkőzés után 74 ponttal áll, a Csíkszeredának 35 találkozó után 71 pontja van, míg a Fradi 33 meccsen 66 pontot gyűjtött. Mivel az egymás elleni mérleg a két erdélyi együttes között a Brassónak kedvez, így a Sportklub már nem nyerheti meg az alapszakaszt, viszont amennyiben rendes játékidős győzelmet aratnak ma ellenünk, bebiztosítják a második helyüket velünk szemben.

A képlet tehát rendkívül egyszerű: muszáj valahogy pontot, pontokat szerezni a második egymás elleni mérkőzésen. Nem lesz egyszerű, mert a házigazdák komoly meccsrutinban és lendületben vannak, és tegnap is látható volt, milyen könyörtelenül csapnak le a hibákra. Érdekes kérdés lesz, kevesebb mint 24 óra alatt ki mennyit tudott tanulni az első mérkőzésből. Mindeneetre, ha sikerül lejjebb szorítani az egyéni hibák számát, és javítani a helyzetkihasználáson, minden esély megvan a sikerre, és ahogy vezetőedzőnk is nyilatkozta szerda este, az utolsó harmadban látottakra bőven lehet építkezni. Mentsük át azt a formát csütörtökre!

A Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom mérkőzés 17.30-kor kezdődik a csíkszeredai Vákár Lajos Műjégpályán, a Románia területén is érvényben lévő járványügyi szabályozásoknak megfelelően zárt kapuk mögött. A mérkőzés élő közvetítése ITT érhető el.

Férfi jégkorong, Erste Liga, alapszakasz
Sportklub Csíkszereda – FTC-Telekom
2021. február 18., csütörtök 17.30
Csíkszereda, Vákár Lajos Műjégpálya, zárt kapuk mögött
ÉLŐ KÖZVETÍTÉS: ITT

Cikkajánló

Házi pontkirályunk újabb egy évig a Fradinál

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a tavaly nyáron érkezett Adam Bradyvel.

Marad a Ferencvárosnál a rutinos hátvéd

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott a csapatunkat már hat éve segítő finn Lauri Kärmeniemivel.

Szerződést hosszabbított Arany Gergely

Jégkorong szakosztályunk mindenben megállapodott csapatunk kapusával, aki újabb két évre írt alá a Fradival.

Galajda Zsomboré a szezon Fradi-gólja

A tavaly nyáron érkezett fiatal játékos elődöntős találatát szavazták meg a szurkolóink az év legjobbjának.

Távozik két cseh és egy finn játékos

Jégkorong szakosztályunk egy támadója és két védője nem hosszabbít szerződést a Ferencvárossal.

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin