Folytatódnak bejelentéseink, három magyar játékos és a maradó Jussi Tammela után újabb finn légióssal sikerült megállapodni. A csatár, Aku Kestilä az ötödik ferencvárosi szezonját fogja kezdeni szeptemberben.
A 32 éves Aku Kestilä 2022 nyarán csatlakozott a Fradihoz a francia élvonalból. Három sikeres Erste Liga-szezon és két magyar bajnoki cím után csapatunk ICEHL-keretében is lehetőséget kapott, és élt is vele. Az immáron kétszeres Magyar Kupa-győztes csatár egy kisebb sérülés miatt csak 37 meccsen lépett pályára, ezeken 14 gólt és 13 asszisztot szerzett, így összesen 27 ponttal zárt.
Emlékezetes marad számunkra a 2025. szeptember 12-én, az ICEHL-nyitányon szerzett találata, amellyel ő szerezte a Ferencváros történelmi, első ICEHL-gólját. Továbbá a szeptemberi Szuperkupa-sikerből is egy találattal vette ki részét, a megnyert Magyar Kupa-döntőben pedig gólpasszt adott.
– Szeretek itt élni, szeretem a csapatot, a várost és az osztrák ligát is. Ez a legfőbb oka annak, hogy maradok – nyilatkozott játékosunk a fradi.hu-nak. – A következő szezonban is természetesen szeretnék jól játszani, és minden lehetséges módon segíteni a csapatot. Csapatszinten mindenképpen a rájátszásba jutás a cél. A legemlékezetesebb pillanat az előző bajnokságból a szezonnyitó mérkőzés és a Magyar Kupa megnyerése volt.

– Megbízható, kétirányú center, aki támadásban és védekezésben egyaránt fontos szerepet vállal. Az ötödik szezonját kezdi meg nálunk, és opciónk van vele a 2027–28-as idényre is – nyilatkozta Fodor Szabolcs a szerződéshosszabbítás hátteréről.
Az FTC-Telekom játékoskerete a 2026/27-es szezonra:
Érkezett: Ortenszky Tamás (EHC Winterthur), Schlekmann Márk (Budapest Jégkorong Akadémia HC)
Távozott: Brady Shaw (HC Innsbruck), Arany Gergely (Háromszéki Ágyúsok), Sofron István (?), Nagy Krisztián (?), Farkas Boldizsár (?), Seregély Máté (?), Tóth Richárd (?), Joose Antonen (?), Tyler Coulter (HK Poprad), Luke Green (?), Gordie Green (?), Marek Hudec (?), Alexander Ytterell (?)
Maradt: Laskawy Ferenc (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig), Jussi Tammela (szerződéshosszabbítás 2027-ig), Aku Kestilä (szerződéshosszabbítás 1+1 évre, opcionálisan 2028-ig)
Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.
Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.
Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.
Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.
Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!
Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.
Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.