2021. május 19.
Rutinos finn támadóval erősítettünk
Magyar bajnok férfi jégkorongcsapatunk első nyári igazolása a 32 éves finn center, Juhani Tamminen.

A magyar bajnoki címet zsinórban háromszor elhódító Erste Ligás férfi jégkorongcsapatunk szakmai stábja gőzerővel dolgozik a játékoskeret kialakításán a 2021/22-es idényre. A nyári alapozó munkát nemrég megkezdő csapat korábban bejelentette, hogy két finn légiósa, a Fradi.hu-nak bővebb interjút is adó házi pontkirály Rasmus Kulmala és Lauri Kärmeniemi is meghosszabbította az idény végén lejáró szerződését. Most megvan az FTC-Telekom első új igazolása is az előttünk álló szezonra, akivel háromfősre bővül a finn kontingens az öltözőben, ugyanis

a szakosztály egyéves szerződést írt alá a finn második vonalbeli FPS csapatától érkező 32 éves centerrel,
Juhani Tamminennel.

Juhani Tamminen 1989. január 11-én született a finnországi Hämeenlinnában. A 190 centiméter magas, 88 kilogrammos center szülővárosa élvonalbeli csapata, a HPK utánpótlásában kezdett jégkorongozni, 2004 és 2011 között végigjárta a szamárlétrát az U16-os, az U18-as és az U20-as csapatokban, utóbbinak egy szezonon át csapatkapitánya is volt. Az említett időszakban négy szezonban is messze pont per meccs átlag felett termelt. 2011-ben mutatkozott be a felnőttek között, az akkor finn harmadik ligás FPS csapatánál. Itt négy idényt töltött el, ebből kétszer rájátszásba jutottak, Tamminen pedig mind a négy idényben pont per meccs környékén, vagy afelett volt eredményes, 2012/13-ban 41 meccsen 73 pontig jutott. Ezután két szezon következett a másodosztályú RoKi-nál, ahonnan második évében három meccs erejéig az élvonalbeli HIFK együttesében is bemutatkozhatott. 2017-ben a szintén első ligás Ilves Tamperéhez igazolt, ahol két szezon alatt 48 meccsen 22 pont, valamint 51 meccsen 14 pont volt a mérlege. Második idényében ott voltak a rájátszásban, ahol a negyeddöntőben búcsúztak. A 2019-20-as szezont az osztrák bázisú EBEL-ben töltötte, ez volt pályafutása első és eddig egyetlen légiós éve. A Bulldogoknál csapattársa volt többek között az előző szezonban a Ferencvárosban szereplő Keaton Ellerbynek. A tavalyi szezonra hazatért első felnőtt együtteséhez, az azóta már finn másodosztályú FPS-hez, amelynek színeiben 30 meccsen 25 pontig jutott.

Az előző szezon vége után is élő szerződéssel rendelkező Arany Gergely, Nagy Kristóf, Hegyi Ádám, Nagy Gergő, Pavuk Attila és Tóth Adrián, valamint a szerződését már meghosszabbító Rasmus Kulmala és Lauri Kärmeniemi után Juhani Tamminennel már kilenc játékos neve ismert az FTC-Telekom 2021/22-es Erste Ligás keretéből.

Férfi jégkorong, az FTC-Telekom keretének változásai a 2021/22-es szezon előtt:

Érkezett: Juhani Tamminen (finn, FPS)
Távozott: Keaton Ellerby (?), Justin Hodgman (?)
Maradt: Arany Gergely, Nagy Kristóf, Hegyi Ádám, Nagy Gergő, Pavuk Attila, Tóth Adrián (mind érvényes szerződéssel), Lauri Kärmeniemi (2022-ig), Rasmus Kulmala (2023-ig)

Cikkajánló

„Megtaláltuk a győzelemhez vezető utat”

Hokisaink vezetőedzője, Timo Saarikoski szerint fontos két pontot szereztünk a Vorarlberg otthonában.

Savoie döntött a hosszabbításban a Vorarlberg ellen

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL-ben fordulatos meccsen nyert a Vorarlberg otthonában.

Hatpontos hétvégét zárhat jégkorongcsapatunk

Férfi jégkorongcsapatunk november első napján a Vorarlberg ellen lép jégre idegenben az ICEHL-ben.

Győzelem a tabellaszomszéd ellen!

Férfi jégkorongcsapatunk idegenben 4-1-re legyőzte az Innsbruck együttesét.

Innsbruckban kezdjük kétmeccses túránkat

Férfi jégkorongcsapatunk az ICEHL szombati játéknapján Innsbruckban lép jégre.

Legyőztük a címvédő Grazot az ICEHL-ben!

Férfi jégkorongcsapatunk 3-0-ra is vezetett, majd 4-3-ra nyert hosszabbítás után a címvédő ellen!

A címvédő Graz együttesét fogadjuk az ICEHL-ben

Férfi jégkorongcsapatunk a nemzetközi szünet előtti utolsó hazai mérkőzésen a Graz csapatával találkozik.

Nem sikerült a bravúr Linzben

Férfi jégkorongcsapatunk egy pörgős mérkőzésen 6-2-es vereséget szenvedett a Linz együttese ellen.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin