2019. augusztus 2.
Újabb négy bajnok hosszabbított – közel teljes a keret
Magyar bajnok és Erste Liga-győztes férfi jégkorongcsapatunk újabb 3+1 tagja hosszabbított a Fradival.

Amint arról korábban többször is beszámoltunk, az előző szezon végén története első Erste Liga-győzelmét megszerző férfi jégkorongcsapatunk szakvezetése egyértelmű célként tűzte ki, hogy sikerüljön együtt tartani a bajnokcsapat gerincét, minél több játékos folytathassa a 2019/2020-as idényben is az FTC-Telekom színeiben, a keret legtöbb tagjának teljesítményével ugyanis elégedett volt Fodor Szabolcs vezetőedző.

Ennek érdekében eddig tizenöt friss ligagyőztes maradásáról, valamint négy új érkezőről számolhattunk be, emellett mindössze négyen távoztak a Fraditól a nyári holtszezonban.

Ezúttal a bajnokcsapat újabb négy játékosával egyezett meg az FTC-Telekom Jégkorong szakosztály vezetése. A támadószekcióból Farkas Lőrinc Simon, Tóth Gergő és Tóth Renátó újabb egyéves szerződést írtak alá a Ferencvárossal, valamint a rendkívül fiatal kapusra, Maros Botondra is számít szükség esetén Fodor Szabolcs vezetőedző, a tavalyi idényhez hasonlóan kettős igazolással. Ez az opció akkor léphet életbe, ha a játékos a Pesterzsébeti HC U20-as csapatának tagja marad.

A négy régi-új játékos közül Farkas Lőrinc Simon egyértelműen a rutint képviseli: a 27 éves támadó az elmúlt hat szezont a Fradinál töltötte, ezzel ő a szakosztály legrégebb óta zöld-fehérben játszó játékosa. Hűsége 2019 tavaszán meghozta gyümölcsét: pályafutása első magyar bajnoki címét és Erste Liga-győzelmét ünnepelhette.

Farkas Lőrinc Simon

Tóth Renátó még csak mindössze 21 éves, de már a harmadik idényét kezdi meg a Ferencvárossal. Az előző szezonban kisebb sérülések is hátráltatták, mégis az alapszakaszban 32 meccsen 9 pontot összehozott.

Tóth Renátó gólöröme

A 26 éves Tóth Gergő az előző nyáron érkezett a Fradihoz Fodor Szabolcs hívására. Korábban a Fehérvár színeiben már nyert magyar bajnokságot, azonban első Erste Liga-sikerét ünnepelhette a Fradival. Agilis, harcos játékával nagy hasznára volt csapatunk támadójátékának.

Maros Botond alig töltötte be a huszadik életévét, de már EBEL-győztesnek mondhatja magát. A Vienna Capitals utánpótlásában nevelkedő tehetséges kapus ugyanis sérülések miatt a 2017-es döntőben be volt nevezve néhány mérkőzésre, így átvehetette a bajnokoknak járó aranyérmet a bécsiekkel. A hálóőrnek úgy látszik, különleges érzéke van az ilyen debütálásokhoz: 2019 januárjában Arany Gergely betegsége miatt Fodor Szabolcsnak kapusra volt szüksége Pleszkán József mögött a Magyar Kupa miskolci bronzmérkőzésén, így felhívta Marost kettős igazolással a Pesterzsébeti HC U20-as csapatától. A játékos így második számú kapusként MK-bronzérmet vehetett át. Négy nappal később Pleszkán is kidőlt, így Maros a Fradi kezdő kapusaként is bemutatkozott, ráadásul nem is akárhogy: többek között 93,3 százalékos védési mutatójának köszönhetően kétgólos hátrányból fordítva győztük le 3-2-re az Újpestet a középszakasz hazai Derbijén. Ezzel a mérkőzéssel a kapus egyébként Erste Liga-győztesnek is mondhatja magát.

A szakosztály egyúttal hivatalosan is bejelentette, hogy Lengyel Levente távozik a bajnokcsapat keretéből. A Ferencvárost három idényen át szolgáló, magyar bajnokként és Erste Liga-győztesként búcsúzó védőnek további sok sikert kívánunk pályafutásához és civil életéhez egyaránt!

Lengyel Levente

Az újabb négy névvel együtt immáron huszonnégy név ismert az FTC-Telekom férfi jégkorongcsapatának a 2019/2020-as idényre készülő keretéből. Már csak a visszavonulását nemrég váratlanul bejelentő Marcus Perrier utódját keresi a szakvezetés, illetve Hardi Richárd sorsa kérdéses az augusztus 5-ei első jeges edzés, valamint az augusztus 16-ai, miskolci szezonrajt előtt.

Az FTC-Telekom jégkorongcsapatának hivatalos változásai a 2019-es holtszezonban:
Érkezett: Hajós Roland (DVTK Jegesmedvék), Rasmus Kulmala (DVTK Jegesmedvék), Nagy Kristóf (MAC Újbuda U20), Németh Attila (DEAC), Tóth Gergely (Dunaújvárosi Acélbikák)
Távozott: Dósa Krisztián (?), Lengyel Levente (?), Marcus Perrier (visszavonul), Pleszkán József (?), Rafaj Attila (?)
Maradt: Arany Gergely, Boros Dániel, Farkas Lőrinc Simon, Myles Fitzgerald, Hegyi Ádám, Jászai Dávid, Lauri Kärmeniemi, (Maros Botond), Nagy Gergő, Pavuk Attila, Pozsár Márk, Anssi Rantanen, Roczanov Dezső, Sarcia Antonino, Brett Switzer, Tóth Adrián, Tóth Gergő, Tóth Renátó, Tóth Richárd

Cikkajánló

Erste Liga-idényünk számokban

A jégkorongos klubszezon végeztével felelevenítjük az idény mérföldköveit a számok tükrében.

A SZEZON FRADI-GÓLJA - SZAVAZÁS

Látványos cselek, remek csapatmunka – szurkolóink dönthetnek, melyik volt a szezon legszebb hokis Fradi-gólja!

Nem lesz ott a világbajnokságon a Fradi védője

Férfi jégkorongcsapatunk hátvédje, Seregély Máté sérülés miatt kihagyja a bolzanói Divízió I/A vb-t.

Negyedszer is vereség, ezüsttel zártuk az Erste Ligát

Férfi jégkorongozóink ezúttal 4-1-re kaptak ki Brassóban, így véget ért az Erste Liga döntő párharca.

A túlélésért lépünk jégre szerdán

A Brassónak a párharc lezárása, a Fradinak pedig annak elnyújtása lesz a célja a döntő negyedik meccsén.

Vereség Brassóban, szerdán a túlélés a cél

Bajnok hokisaink 5-2-re kikaptak a Corona Brassó otthonában az Erste Liga-döntő harmadik mérkőzésén.

Brassóban folytatódik az Erste Liga-döntő

Magyar bajnok jégkorongozóink szépíthetnek a döntő párharcának első brassói mérkőzésén.

Para jégkorong nyílt nap a Fradi sátorban

Szombat délután utánpótlásunk jégkorongpályáján a siket- és a parahokié volt a főszerep.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin