Kedden délelőtt kezdődik a törökországi Alanyában a felnőtt kézilabdázók idei Európa-bajnoksága. Az FTC-Green Collect játékosai természetesen már elkezdték az egyéni edzéseket a közös felkészülés július 21-i rajtja előtt, igaz ez átlövőnkre, Nagy Bencére is, ám az ő programja speciális ezen a nyáron – ugyanis ott van a válogatott keretében a strandszakág kontinensviadalán.
Az Európa-bajnoki címvédő magyar csapat az idén is nagy célokkal utazott el a tornára, az egyik legfontosabb célja a jövő évi világbajnokságon való részvétel kiharcolása – mondta el Gulyás István szövetségi kapitány. A szakvezető hozzátette,
jelentős erősítés az együttesnek Nagy Bence szerepvállalása, elmondása szerint korábban nem volt velük olyan játékos, aki NB I-es gólkirály.
A kedden és szerdán esedékes csoportkörben a norvégokkal, az ukránokkal és az olaszokkal találkoznak a mieink. Valamennyi négyesből az első három helyezett jut a középdöntőbe.
A magyar csapat csoportmérkőzései:
Július 8., kedd
10:30 Magyarország-Ukrajna
19:00 Olaszország-Magyarország
Július 9., szerda
7:30 Magyarország-Norvégia
A magyar válogatott kerete:
Balogh Ádám, Csuka Balázs, Gyene Norbert, Hajdu Balázs, John András, Kun Attila, Nagy Bence, Nagy Jávori Zalán, Nahaj László, Rozman Bence, Sápi Adorján, Vizes Patrik
Meztelenül alvás, dalverseny, tartalomgyártás, csajozási tippek - VIDEÓ!
Férfi kézilabdacsapatunk öt góllal győzte le a Szigetszentmiklóst a vasárnap esti bajnokin.
Férfi kézilabdacsapatunk a Szigetszentmiklóst fogadja vasárnap este az Elek Gyula Arénában.
Az elsőtől az utolsó percig irányítva nyerte meg a rangadót férfi kézilabdacsapatunk.
A bajnokságban már biztosan negyedik férfi kéziseink szerdán újra legyőznék az Európa-kupa-döntős Tatabányát.
Férfi kézilabdacsapatunk átlövője fontos mérkőzéseken térhet vissza a válogatottba.
Prainer Viktor szombaton több, mint négy hónap után léphetett újra pályára férfi kézilabdacsapatunkban.
Férfi kézilabdacsapatunk egy végletekig kiélezett meccsen nyerte meg a szombat esti bajnokiját.