2025. július 9.
A legutóbbi El-csoportkörünk felejthetetlen volt
Eldőlt, férfi kéziseink az El-csoportkörben kezdenek, cikkünkben visszatekintünk a 2022/23-as évadra.

Jó hírt kapott kedd délután FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata: az Európai Kézilabda Szövetség közzétette, a 2025/26-os Európa-liga évadban a csoportkörben, illetve a selejtezőben érdekelt együttesek listáját, amelyből megtudtuk, a mieink egyenes ágon a főtáblára kerültek.

Ennek jelentőségét növeli, hogy tavaly a selejtezőben búcsúztunk, azelőtt pedig csak a harmadik számú sorozatra, az Európa-kupára kaptunk indulási jogot; El-csoportkörben eddig egyszer, a 2022/23-as szezonban jártunk. Cikkünkben felelevenítjük az akkori, óriási katarzissal záruló főtáblás szereplést.

A történet azonban – mint az előző bekezdésben utaltunk rá – nem az első csoportmeccsünkkel kezdődött, hiszen 2022 őszén is selejtezőre kényszerültünk. Akkor a romániai Nagybánya gárdáját gond nélkül, kettős győzelemmel múlták felül a fiúk, a Steaua Bucuresti elleni párharc viszont a végletekig kiélezett, parázs csatát hozott. A végén mínusz kettőre mentett romániai visszavágó után hazai pályán szintén vesztett állásból fordítottunk a telt házas Elek Gyula Arénában, ezzel meglett a csoportkör, egyúttal ez volt a nyáron érkezett Pásztor István első igazán nagy győzelme a ferencvárosi kispadon.

Az azt követő sorsoláson érdekes csoportba kerültünk: volt észak- és dél-európai ellenfél, valamint világklasszis német rivális is. A kezdés nem úgy alakult, ahogyan szerettük volna, nem bírtuk a Valur tempóját Izlandon, egy héttel később viszont férfi nemzetközi mérkőzéseink hazai pályáján, a Riz Levente Sportcsarnokban már megszereztük első pontjainkat a svéd bajnok Ystads ellen. Remek mérkőzést játszottunk Franciaországban is, de végül „üres kézzel” távoztunk a PAUC otthonából, utána pedig a két hazai, az erőviszonyokat tekintve akár nyerhető meccsünkön csupán egy pontot szereztünk. Az év végi, flensburgi vereségünk után pedig elég távol kerültünk a továbbjutástól.

Februárban viszont még négy forduló előttünk állt, és a januári felkészülés során pozitív fordulatot vett csapatunk játéka, elsősorban védekezése. Vissza is vágtunk a franciáknak hazai pályán, közel a fél keretet nélkülözve bravúrpontot szereztünk Svédországban az Ystads ellen, nyertünk Benidormban, ezzel pedig esélyt teremtettünk, hogy az utolsó fordulóban kiharcoljuk a nyolcaddöntőbe kerülést. Csakhogy éppen a világklasszisok sorát felvonultató Flensburg érkezett hozzánk… A miénkkel párhuzamosan zajló találkozón úgy alakult az eredmény, hogy egy pontra mindenképpen szükségünk volt. Sokáig jól álltunk, de aztán úgy tűnt, bedarálnak minket a németek. Kevesebb, mint három perccel a vége előtt még háromgólos hátrányban voltunk, és 59:30-nál is kettővel vezetett a Flensburg. De aztán Nagy Bence szépített, majd a német labdavesztés után Bognár Alex az utolsó pillanatban nyolcaddöntőbe lőtte a Fradit. Tegyük hozzá,

ebben a lebonyolítási rendszerben a Ferencvárosé volt az egyetlen magyar férfi csapat, amely továbblépett a csoportkörből.

Utána jött az újabb óriás, a francia Montpellier. Nem volt reális esélyünk újabb csodára, bár a hazai odavágó félidejében még vezettünk, hatgólos vereség lett a vége, idegenben pedig rövid időre sem tudtuk eltüntetni a két csapat közötti különbséget. Ettől függetlenül mesébe illő menetelés volt, és alighanem az előttünk álló kiírásban is elfogadnánk valami hasonlót, igaz, nyolcaddöntőt a jelenlegi lebonyolítási rendszerben nem rendeznek.

Az első csoportkör sorsolását, amelyen érdekelt az FTC-Green Collect, július 18-án, azaz jövő pénteken tartják. Amint az EHF nyilvánosságra hozza a kalapokat, illetve a sorsolás pontos időpontját, tájékoztatást adunk.

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-LIGA

Első selejtezőkör

CSM Minaur Baia Mare – FTC-Green Collect 26-37, 22-38

Második selejtezőkör

CSA Steaua Bucuresti – FTC-Green Collect 33-31, 31-35

Csoportkör

Valur – FTC-Green Collect 43-39
FTC-Green Collect – Ystads IF HF 37-34
PAUC Handball – FTC-Green Collect 33-30
FTC-Green Collect – TM Benidorm 32-33
FTC-Green Collect – Valur 33-33
SG Flensburg-Handewitt – FTC-Green Collect 42-30
FTC-Green Collect – PAUC Handball 28-25
Ystads IF HF – FTC-Green Collect 35-35
TM Benidorm – FTC-Green Collect 23-27
FTC-Green Collect – SG Flensburg-Handewitt 27-27ű

Nyolcaddöntő

FTC-Green Collect – Montpellier HB 30-36, 29-43

Cikkajánló

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

Kupameccsre térünk vissza Győrbe

Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.

Hiányzott a frissesség a győri bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk két nappal az Eger elleni siker után vereséget szenvedett az ETO otthonában.

Nincs idő pihenésre, Győrbe látogatunk

Férfi kézilabdacsapatunk az Eger elleni fontos siker után 48 órával újra az ETO vendége lesz.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin