A március végi-április eleji időszakról elmondható, hogy az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata rangadóról rangadóra megy, így a szombati Európa-kupa negyeddöntő után szerdán a Balatonfüreddel játszik bajnoki rangadót. Fontos, hogy a hétvégi, Tatran Presov elleni odavágó győzelemmel zárult, de persze szó sincs arról, hogy a háromgólos előny birtokában könnyű feladat várna ránk majd szombaton az eperjesi visszavágón.
Azzal a mérkőzéssel azonban legkorábban szerda este szabad újra foglalkozni, előtte ugyanis kulcsfontosságú, hogy legyőzzük a Füredet az NB I-ben. A tavaszi bajnokikon eddig százszázalékosak vagyunk, és céljaink a eléréséhez ennek a mérlegnek a következő két hétben is makulátlannak kéne maradnia. Borzasztó nehéz lesz, miután egymás után jönnek a rangadók, a szerdai fellépésen a visszavágás lehetősége is motiválhatja a mieinket, októberben ugyanis négygólos vereséget szenvedtünk a Balaton partján.
Riválisunk tavasszal három győzelmet és két vereséget könyvelhetett el a bajnokságban, legutóbb március 2-án lépett pályára a Szegeden ellen, ami azt jelenti, hogy több, mint három hete a szerdai összecsapásra készülhetett. A Balatonfüred leggólerősebb játékosa 75 találattal Varga Márton, aki októberben ellenünk is eredményesen kézilabdázott.
A Tatran ellen öt gólt szerző Nagy Bence a mérkőzés előtti beharangozó videónkban elmondta, hogy újabb fizikálisan megterhelő csatára számít.
A találkozó 18 órakor kezdődik az Elek Gyula Arénában, jegyvásárlásra online a szokásos felületen a meccsjegy.fradi.hu-n, a helyszínen pedig kedd délután és szerdán a kezdést megelőző két órában van lehetőség.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
19. forduló
FTC-Green Collect – Balatonfüredi KSE
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. március 27., 18:00
Játékvezetők: Sándor György, Szabó Balázs
Jegyek: a meccsjegy.fradi.hu-n vagy a helyszínen kedden délután (16-tól 19-ig), illetve szerdán a mérkőzést megelőző két órában

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.
Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.
Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.
„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.
Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.
Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...
Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.