Harmincegy napon belül a kilencedik mérkőzését játssza szombat este férfi kézilabdacsapatunk, amely egyébként remekül vizsgázott a sűrű időszakban, hiszen az Európa-ligában óriási bravúrokat bemutatva kiharcolta a csoportból való továbbjutást és a bajnokságban is fontos győzelmeket aratott. A jövő hét a válogatottakról szól majd, ami azt jelenti, hogy Gyöngyösön nagy sorozatot zárunk le – és természetesen győzelemmel tennénk ezt meg.
És tényleg nagyon fontos lenne a két pont megszerzése a pillanatnyilag nyolcadik Heves megyeiek ellen, hiszen az garantálná azt, hogy megőrizzük negyedik helyünket a Csurgó előtt a K&H Liga tabelláján. Könnyű dolgunk azonban biztosan nem lesz, a Gyöngyös hazai pályán kifejezetten veszélyes rivális, az előző szezonban három gólos vereséget szenvedtünk ellene (23-26) a Dr. Fejes András Sportcsarnokban, a jelenlegi évadban, az őszi összecsapáson viszont kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk ellenük, szeptemberben magabiztosan, tizenhárom góllal nyertünk az Elek Gyula Arénában (41-28).
Ami ellenfelünk közelmúltbeli formáját illeti, a legutóbbi két bajnoki meccsén nem tudott győzni, kikapott a Balatonfüredtől és döntetlent játszott Dabason, előtte viszont nyert Cegléden és még a Magyar Kupában is talpon van. Az eddigi tizenhat bajnoki meccsükön Varsandán Milán volt a legeredményesebb játékosuk 65 találattal.
Ám ahogyan a Flensburg ellen remeklő jobbszélsőnk, Bujdosó Bendegúz is mondta, nekünk elsősorban magunka és a védekezésünkre kell figyelnünk, mert ha az rendben van, akkor jelentősen megkönnyíthetjük a saját dolgunkat a szombaton 18 órakor kezdődő mérkőzésen.
Jobbszélsőnk, Bujdosó Bendegúz így nyilatkozott a szombati meccs előtt:
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
17. forduló
HE-DO B Braun Gyöngyös – Ferencvárosi TC
Helyszín: Dr. Fejes András Sport és Rendezvénycsarnok, Gyöngyös
Időpont: március 4., 18 óra
Játékvezetők: Sándor László, Szikszay Csaba
Jegyek: 2500 Ft (normál ár), 2000 Ft (diák/nyugdíjas)
Bemutatjuk férfi kézilabdacsapatunk három nyári érkezőjét, Bálint Bencét, Mikler Krisztiánt és Bodnár Gézát.
Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.
Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.
Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.
Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.
Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.
Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.
A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.