Szorosan indult férfi kézilabdázóink Dabas elleni idénynyitója, az első tíz-tizenkét percben felváltva vezettek a csapatok, majd a játékrész derekán sikerült ritmust váltanunk, és hatgólos előnyt kiépítenünk. Ezt követően az addig remeklő Bálint Bence piros lapját követően a vendégek visszajöttek a meccsbe, és a szünetre három gólra olvadt az előnyünk (18-15). A fordulást követően azonban magasabb fokozatba kapcsolt a csapat: a kemény védekezésre alapozva felőrölte az ellenfelet, és végül magabiztos, tízgólos (39-29) különbséggel tartotta itthon a két pontot.
Vezetőedzőnk, Kiss György a találkozó után kiemelte, hogy a rutinos játékosoknak és a feszes, hatékony védekezésnek kulcsszerepe volt a második félidei jó játékban.
– Tartottam tőle, hogy a Dabas felzárkózása a második félidőben tovább folytatódik, de szerencsére nem így történt. Török Ákos és Koller Tamás hármas védőként nagyon jól megoldotta a feladatot, ahhoz képest, hogy Ákos az NB I/B-ből jött, Tamás irányításával és segítségével nagyon szépen védekezett, de a többiekre ugyanezt tudom mondani. Mészáros Márk is jól szállt be, a védekezésünk nagyszerűen működött. Ugyanakkor az a véleményem, hogy nincs ekkora különbség a két csapat között, nekünk most jobban sikerült a meccs, a Dabasnak nem. Nagyon boldogok és elégedettek vagyunk.”
A hármas védőként és beállóként is kiváló teljesítményt nyújtó Koller Tamás a remek csapategységet és a fiatalok bátor játékát hangsúlyozta a találkozót követően.
– Úgy éreztem belülről is, hogy aki nálunk pályára lépett, mindenki hozzátette a magáét, azt a kis pluszt. Ha valaki esetleg hibázott, és jött egy negatív hullám, nagyon gyorsan lereagáltuk, a szünetben pedig át is beszéltük, hogyan tudunk javítani. Úgy álltunk bele a második félidőbe, ahogyan azt egy ilyen csatában kell, és ennek köszönhetően megszereztük a két pontot. A fiatalok, mint például Mészáros Márk is, bátran és jól játszottak.”
Csapatunk jövő hét pénteken az ETO University HT otthonában folytatja szereplését az élvonalban, szeptember 18-án pedig a One Veszprémet fogadja az Elek Gyula Arénában.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
1. forduló
Ferencvárosi TC – Bepelog Dabas 39-29 (17-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. szeptember 4., 18:00
Játékvezetők: Bóna Szabolcs, Földesi Csaba
Gólszerzők: Nagy B. 8, Bujdosó 7, Koller 5, Tóth P. 5, Bálint 4, Kovacsics 4, Lékai 4, Mészáros Márk 1, Török Á. 1, ill. Kovács G. 8, Tisza 4, Vidovenyecz 4, Hunyadi 3, Dörnyei 2, Szladovics 2, Várszegi 2, Ács 1, Laurinyecz 1, Szökrényes 1, Zdolik 1
_________________________________________
Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!
Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel, állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!
Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.
Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.
Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.
Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.
Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.
A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.
Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.
Saját nevelésű kézilabdázónk, Horváth-Garaba Ádám a Bundesliga 2-ben szereplő ASV Hamm-Westfalenbe igazol.