2023. január 16.
Magabiztos sikert arattunk Dabason
A második januári felkészülési meccsükön is győztek férfi kéziseink, ezúttal Dabason hat góllal.

Három nappal első, komlói edzőmeccse után Dabason folytatta a felkészülést férfi kézilabdacsapatunk. Az NB I-ben tizedik helyen telelő Pest megyei gárdával még az első őszi bajnokinkon hazai pályán találkoztunk legutóbb, akkor sokáig szoros összecsapáson végül hét góllal győztünk.

A hétfői mérkőzés első három gólját riválisunk szerezte, amelyet 6-6-nál értünk utol, majd fokozatosan átvettük az irányítást, és a szünetre már háromgólos előnyben mehettünk (9-12).

A szünet után is kézben tartottuk a meccset, bő tíz perccel a vége előtt vezettünk nyolccal is, a vége pedig hatgólos siker lett, miközben húsz gólon tartottuk a Dabast (20-26). A találkozó legeredményesebb játékosa jobbszélsőnk, Imre Bence volt hét találattal.

A fiúkra a héten újabb felkészülési mérkőzés vár, péntek délután a Budakalászt fogadják az Elek Gyula Arénában.

Felkészülési mérkőzés

Dabas KC – Ferencvárosi TC 20-26 (9-12)

Gólszerzők: Tarabochia 5, Horvat 3, Bálint 2, Fekete 2, Garajszki 2, Koller 2, Ács 1, Bognár 1, Katona 1, Laurinyecz 1, ill. Imre 7, Nagy B. 4, Füzi 2, Ónodi-Jánoskúti 2, Pordán 2, Prainer 2, Tóth L. 2, Török 2, Balogh 1, Bohács 1, Debreczeni 1

Cikkajánló

„Hiszek benne, hogy szerzünk még pontokat az ősszel!”

Nyolc forduló után férfi kéziseink a nyolcadik helyen állnak az NB I-ben, vezetőedzőnk, Kiss György értékelt.

Megszakadt a sorozat, nem volt esély Gyöngyösön

Férfi kézilabdacsapatunk két győzelem után ezúttal pont nélkül maradt az NB I-ben.

Újabb nehéz pályán okoznánk meglepetést

Férfi kézilabdacsapatunk sorozatban a harmadik győzelméért harcolhat szombaton Gyöngyösön.

Koller Tamás: „Az esésekben sosem voltam jó”

„Új” beállónk védekezésben és támadásban is kulcsjátékosa az NB I-ben remeklő férfi kézilabdacsapatnak.

„Nem biztos, hogy a szezon előtt ezt bárki gondolta”

Lékai Máté és Kiss György értékelt férfi kézilabdázóink Budai Farkasok elleni győzelme után.

Nagyon akartuk, itthon is tartottuk a két pontot

Férfi kézilabdázóink újra győztek, és a pénteki játéknap végére felugrottak a 3. helyre az NB I-es...

A harmadik hazai sikerért harcolunk pénteken

Férfi kézilabdacsapatunk a pénteki, Budai Farkasok elleni rangadón szerezne újabb értékes pontokat.

„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”

Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin