2023. január 13.
Remek védekezés és győzelem az első téli edzőmeccsen
A mérkőzés jelentős részében irányítva, a védekezésben előrelépve nyert Komlón férfi kézilabdacsapatunk.

Bár az elmúlt napokban többnyire a válogatottra irányult a figyelem, a múlt hét közepén férfi kézilabdacsapatunk is újra edzésbe állt, és elkezdte a téli felkészülést. Az első edzőmérkőzés péntek délután, Komlón várt a srácokra, az őszt a 11. helyen záró Baranya megyei gárdával legutóbb november végén találkoztunk bajnokin az Elek Gyula Arénában, és 38-30-ra legyőztük őket.

A mostani összecsapáson értelemszerűen a világbajnokságon szereplő Bujdosó Bendegúzra, Kovacsics Péterre és Lékai Mátéra, a szlovák válogatottal készülő Jakub Mikitára, valamint a junior nemzeti együttesben érdekelt Csörgő Kristófra és Ónodi-Jánoskúti Mátéra nem számíthatott Pásztor István vezetőedző. Az idén a csapattal edző, 17 éves Tóth Levente viszont helyet kapott a keretben.

Jól kezdtük a mérkőzést, az első percekben pontosak voltak a befejezéseink, így tíz perc után kétgólos előnybe kerültünk. A folytatásban különösen a védekezésünk működött kiválóan, szűk húsz percnyi játék alatt mindössze hat gólt „engedélyeztünk” a hazaiaknak (6-9). A félidő hajrája is többnyire a terveink szerint alakult, így tovább növeltük előnyüket a szünetre (11-15).

A fordulás után több ziccert is elrontottunk, ezzel esélyt adtunk a komlóiaknak a felzárkózásra, akik éltek a lehetőséggel, és kevesebb, mint négy perc alatt ki is egyenlítettek. Pásztor István időkérését követően fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán negyedórával a vége előtt ismét elléptünk kettővel (20-22).

A hajrában úgy tűnt, kézben tartjuk a meccset, vezettünk néggyel is, két perccel a vége előtt mégis feljöttek egy gólra a hazaiak. Ennél közelebb viszont már nem engedtük őket, és Bognár Alex találata biztosította a 26-24-es sikert.

A januári felkészülést tehát biztató játékkal, feljavult védekezéssel és győzelemmel kezdtünk, a jövő héten következik a folytatás a Dabas és a Budakalász ellen.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Sport36-Komló – Ferencvárosi TC 24-26 (11-15)
Gólszerzők: Szuharev 4, Jerkovic 3, Melnyicsuk 3, Takács 3, Urbán 3, Grünfelder 2, Szöllősi 2, Bazsa 1, Csányi 1, Varga 1, Vaskó 1, ill. Füzi 5, Balogh 4, Bognár 4, Prainer 3, Török 3, Bohács 2, Nagy B. 2, Debreczeni 1, Győri 1, Imre 1,

Pásztor István: – Az év eleji felkészülés eddigi része, ez a másfél hét a védekezés jegyében telt el, főleg a védekezési rendszerek alapjait gyakoroltuk, ezért ma nem mentünk rá a gyors középkezdésekre, és a lerohanásokat is csak minimális számban alkalmaztuk. Ennek az az oka, hogy csak tizenhárman voltunk, szerettem volna, hogy maradjon erő a végére is, és teljes képet kapjunk arról, hogy hol tart a védekezésünk. A kapott gólok számából is látszik, hogy ez most jól sikerült a nem extra, de jó kapusteljesítmény mellett. Sportolók vagyunk, a győzelem mindig fontos, érdekes volt, mert a megszokotthoz képest más szemszögből néztem a mai meccset, és a srácok is maximálisan partnerek voltak abban, hogy ma a védekezés a legfontosabb. Ebben ma előreléptünk, ezt nem szabad elengedni, sőt, az Európa-ligában sokkal erősebb ellenfeleink is lesznek, ami azt jelenti, hogy tovább kell fejlődnünk!

Cikkajánló

Horváth-Garaba Ádám: „Elhittük, hogy sikerülhet”

Átlövőnk szerint a küzdeni akarás és a taktika hozta meg a történelmi sikert az U20-as férfi kézi Eb-n.

Mészáros Máté: „Életem végéig emlékezni fogok az Eb-re”

Beállónk nemcsak aranyat nyert az U20-as férfi kézi Eb-n, de még a torna All Star-csapatába is bekerült.

Balogh Ádám: „Tudtam, hogy flow-ba kell kerülni”

Interjú U20-as Európa-bajnok kézilabdakapusunkkal, aki a tornán többször, így a döntőben is nyerőember volt.

Európa-bajnok a juniorválogatott!

Legyőzte a svédeket a három FTC-játékossal felálló U20-as kéziválogatott az Eb-döntőben.

Kialakult férfi kézilabdacsapatunk kerete az élvonalra

Változott együttesünk a 2026/2027-es idény előtt, de kulcsjátékosok is maradtak a Népligetben.

Három FTC-játékossal Eb-döntős a válogatott!

Balogh Ádám, Horváth-Garaba Ádám és Mészáros Máté is döntőt játszhat vasárnap az U20-as férfi kézi Eb-n.

A románok legyőzésével Eb-negyeddöntős a válogatott

A keddi fölényes siker után a csütörtöki negyeddöntőben Németország következik az U20-as férfi kézilabda Eb-n.

Hibátlan mérleggel a középdöntőben

A legfontosabb csoportmérkőzésen kapusunk, Balogh Ádám volt a nyerőember az U20-as kézilabda Eb-n.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin