Már két hete Veszprémben is biztos dobogósként léphetett pályára az FTC-Green Collect férfi kézilabdacsapata, vasárnap pedig a másik hazai Bajnokok Ligája-együttes, a Szeged ellen lép pályára az Elek Gyula Arénában. A bajnoki döntőbe jutásra matematikai esélyünk még van, de ahhoz az óriási Fradi-bravúron túl még egy csodaszámba menő Szeged-vereségre is szükség lenne az utolsó fordulóban.
Nem könnyítik a feladatot azonban a sérülések, hiszen Karai Miklós, Bujdosó Bendegúz és Győri Mátyás után a válogatott héten Csörgő Kristóf is kidőlt a sorból.
– Nehéz a helyzet, az év végére elfogytunk. Négy olyan sérültünk van, akinek az esete nem súlyos, de ebben az idényben már nem léphetnek pályára – kezdte a fradi.hu-nak férfi kézilabdacsapatunk vezetőedzője, Pásztor István. – A mi keretünkből négy játékos nagyon hiányzik, arról nem beszélve, hogy a fiatalokra egész héten nem számíthatok, mert második csapatunk NB I/B-s feljutása is nagyon fontos, így ők külön készülnek. Kevesen vagyunk edzésen, nem tudunk úgy gyakorolni, ahogyan szeretnénk, de ettől függetlenül, probléma nincs, mindenki motivált és boldog, hiszen nagyon jó eredményt értünk el ebben a szezonban. Nem optimális tehát a felkészülésünk, de
szeretnénk jó teljesítményt nyújtani ezen a tévés meccsen, és úgy búcsúzni a szurkolóinktól, hogy a jövőben minél többen kijöjjenek a meccseinkre.

Klasszis riválisunk a szezon hajrájára remek formába lendült: a nehezebb időszakok után a Bajnokok Ligája playoff-körében kiütötte a Paris Saint-Germaint, a negyeddöntőben pedig nagy csatára késztette a címvédő Barcelonát, miközben áprilisban a Magyar Kupát megnyerte. A jelenlegi szezonban eddig egyszer találkoztunk a Tisza-partiakkal, akkor gólgazdag meccsen szenvedtünk vereséget a Pick Arénában.
A mérkőzésre még elérhetők a belépők online a meccsjegy.fradi.hu-n, illetve személyesen a kezdést megelőző két órában. A vendégjegyeket a CSAK ELŐRE A Szegedi Kézilabdáért Egyesület értékesíti! Helyszíni jegyértékesítés a vendégszektorba nem lesz.
K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
25. forduló
FTC-Green Collect – OTP Bank-Pick Szeged
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2024. május 18., 17:30
Játékvezetők: Bócz László, Wiedemann Viktor
Jegyek: online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen a Kismartoni úti pénztárban nyitvatartási időben

Férfi kézilabdacsapatunk a mérkőzést szinte végig kézben tartva nyert a Dabas ellen az NB I első fordulójában.
Férfi kézilabdacsapatunk fontos meccsel indít, a Dabast fogadja pénteken az Elek Gyula Arénában.
Klasszis kézilabdázónk beszélt a jó eséllyel utolsó szezonjáról, a felkészülésről és a célokról.
Férfi kézilabdacsapatunk feljavult a második félidőre, és nyert a Százhalombatta elleni edzőmérkőzésen.
Férfi kézilabdacsapatunk szoros mérkőzést játszott román ellenfelével, bő egy héttel a bajnoki rajt előtt.
A rossz kezdés után férfi kézilabdacsapatunk egyenrangú partnere volt az összeszokottabb riválisnak.
Férfi kézilabdacsapatunk szeptember 4-én játssza első hazai bajnoki mérkőzését az Elek Gyula Arénában.
Saját nevelésű kézilabdázónk, Horváth-Garaba Ádám a Bundesliga 2-ben szereplő ASV Hamm-Westfalenbe igazol.