2026. október 13.
„Nem volt bennem letargia, koncentrálok a feladatra!”
Kovacsics Péter túl van a térdműtéten, és minél előbb férfi kézilabdacsapatunk mellett szeretne lenni.

Még a Dabas elleni szezonnyitó bajnokin szenvedett súlyosnak tűnő térdsérülést Kovacsics Péter. Férfi kézilabdacsapatunk balszélsőjét azóta a héten elülső keresztszalagszakadással műtötték, emellett a porcot is egy öltéssel össze kellett varrni. Hosszú kihagyás vár rá, kérdeztük őt a felépüléshez vezető útról, és persze együttesünk múlt pénteki bravúrgyőzelméről is. 

– Kezdjük a legfontosabb kérdéssel! Hogy vagy?

– Csütörtökön megvolt a műtét, másnap haza is engedtek. Szerencsére minden rendben ment, jól sikerült, és már el is kezdtem az itthoni gyógytornát. Négy hétig mankóznom kell a porcsérülés miatt, utána ahogyan halad az idő, egyre jobban terhelhetem, de addig is fogok bejárni a csarnokba a csapathoz. Ha pedig már nem mankózom, minél többet ott szeretnék lenni a többiek mellett, és segíteni, amiben tudok.

– Mennyire volt nehéz elfogadni, hogy a sérülésed miatt hosszú ideig nem léphetsz pályára?

– A legelején a bizonytalanság volt a legrosszabb. Ott még izgultam, hogy ne legyen súlyos a sérülés, mert nem voltak fájdalmaim és maga a sérülés sem volt fájdalmas. Ugyanakkor csapatorvosunk a helyszínen megvizsgált, és mondta, hogy nagy eséllyel szakadás lesz. Ez a kétség volt a legnehezebb, amikor kiderült, mi a helyzet, tudtam, mire készüljek.

Nem volt bennem letargia, mert ha nagyon rosszul érzem magam, akkor sem lesz jobb. Az volt bennem, hogy koncentrálok a feladatra, a felépüléshez vezető útra. 

Valahol még szerencsésnek is mondhatom magam, mert huszonkét éve kézilabdázom, és eddig elkerültek az ennyire súlyos, műtétet igénylő sérülések.

– A PLER elleni idegenbeli bajnokit otthonról már tudtad követni?

– Követtem a mérkőzést, nagyon szurkoltam a srácoknak, írtam is nekik egy üzenetet a meccs előtt. Tetszett a hozzáállás, ahogyan küzdöttek egymásért. Koncentráltak, hittek abban, hogy idegenben is lehet bravúrt elérni. Büszke voltam rájuk, amiért ilyen teljesítményt nyújtottak.

– Hétről hétre nem feltétlenül elvárható egy ehhez hasonló bravúr. Mennyire látod fenntarthatónak a csapat BUD Arénában látott formáját?

– Szerintem nem kell előreszaladni, elég csak hetekben gondolkozni, és mindig a következő feladatra figyelni. Előfordulhatnak sérülések, de mindig minden meccsbe úgy kell beleállni, mint a PLER ellenibe. Látjuk a többi csapat eredményeit, eléggé kaotikus az idei bajnokság, meg kell tenni mindent, és akkor bárki ellen lehet esély.

 

Férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Budai Farkasok együttesét fogadja, a találkozóra hétfőn elindult a jegyértékesítés, online a meccsjegy.fradi.hu-n, személyesen pedig a kezdést megelőző másfél órában a Kismartoni úti pénztárban lehet belépőt vásárolni.

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (itt nézhető vissza női kézilabdacsapatunk Mosonmagyaróvár elleni hazai bajnokija is), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT.

Cikkajánló

Elérhetők a jegyek a Budai Farkasok elleni bajnokira

Férfi kézilabdázóink a PLER legyőzése után pénteken is a pontszerzésért lépnek pályára.

Megnyertük a budapesti rangadót!

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig vezetve nyert, és hozott el fontos két pontot a PLER otthonából.

Az eddig veretlen PLER-hez látogatunk

Férfi kéziseink a harmadik győzelmükre hajtanak a BUD Arénában, de ehhez bravúrra lesz szükségük.

Tisztes helytállás a Szeged ellen

Férfi kézilabdacsapatunk az első félidő után csak kétgólos hátrányban volt a BL-résztvevő ellen.

Sakkozni kell a játékpercekkel a Szeged ellen is

Férfi kéziseink nyolc napon belül a negyedik meccsükre készülnek, pénteken BL-résztvevő rivális érkezik.

Nagyot javultunk, de az ETO jutott tovább

Férfi kézilabdacsapatunk szinte végig tartotta a lépést az esélyesebb Győrrel a Magyar Kupában.

Kupameccsre térünk vissza Győrbe

Férfi kézilabdacsapatunk szerda este az ETO vendége lesz a Magyar Kupa III. fordulójában.

Hiányzott a frissesség a győri bajnokin

Férfi kézilabdacsapatunk két nappal az Eger elleni siker után vereséget szenvedett az ETO otthonában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin