2025. június 25.
Prainer Viktor Máltán kérte meg barátnője kezét
Kézilabdázónknak nyaralás közben mondott igent a korábban szintén az FTC-ben kézilabdázó Györfi Dóra.

Néhány hónapon belül bajnoki bronzérmes férfi kézilabdacsapatunk két játékosa is megkérte barátnője kezét. A nyáron a francia Nimes-hez távozó Ónodi Jánoskúti Máté után júniusban Prainer Viktornak mondott igent párja, a korábban szintén a Ferencvárosban kézilabdázó Györfi Dóra.

Saját nevelésű átlövőnk nyaralás közben tette fel élete talán legfontosabb kérdését.

– Máltára utaztunk egy hétre pihenni, és erre a nyárra terveztem, hogy megkérjem barátnőm kezét, ezért ez jó alkalomnak tűnt – kezdte a visszaemlékezést Prainer Viktor a FradiMédiának.

Felmentünk a hotel tetejére, a hetedik emeletre, ahol a medencéknél naplemente és szép kilátás mellett letérdeltem előtte, és megkértem a kezét.

Szerencsére igent mondott. A nyaralás második napján történt ez, nagyon izgultam, szerintem látszott is rajtam, ezért kicsit túl is akartam lenni rajta. De végül minden úgy alakult, ahogy elterveztem.

Ami az esküvőt illeti, elmondta, nem akarják elsietni, három év múlva terveznek összeházasodni. Addig pedig még jó néhány feladat vár Viktorra a pályán is, aki nyári szünet ide-vagy oda, csapattársaihoz hasonlóan a kiadott egyéni programot végzi.

– Pont jókor hívtál, mert nemrég értem haza edzésből, mára futást írtak elő nekünk. Emellett voltunk ugye Máltán egy hetet, most pedig Balmazújvárosban vagyunk mennyasszonyom családjánál, itt töltünk egy hónapot, és innen járkálunk mindenfele, tervezzük még, hogy elmegyünk a Tisza-tóhoz. Nagyon szeretek kézilabdázni, ezért nekem már egy hét után is hiányzott a játék, de azért nyilván jó ilyenkor kikapcsolódni, és a pihenésre koncentrálni.

Az új évadban először július 21-én, hétfőn találkozik a keret,

a nyári programról ITT írtunk részletesen.

Cikkajánló

Kovacsics Péter: „Jó elegyet alkothat a keret”

Férfi kéziseink balszélsője szerint jól halad a csapat felkészülése, de persze van még tennivaló a rajtig.

Bálint Bence: „Vártam már a bemutatkozást”

Kézilabdacsapatunk átlövője kilenc gólt szerzett az első ferencvárosi mérkőzésén Balatonbogláron a NEKA ellen.

Győzelem az első felkészülési meccsen

Férfi kézilabdacsapatunk a félidei döntetlen után nyert a szintén NB I-es NEKA otthonában.

Mikler Krisztián: „Otthonos légkör fogadott”

Férfi kézilabdacsapatunk új kapusa az első fradis hetéről, a csapattársakról és a szezon céljairól is beszélt.

Korábbi EL-ellenfelünkkel is találkozunk a nyáron

Az alapozást a héten kezdő férfi kézilabdázóinkra öt ellenfél vár augusztusban, köztük három NB I-es rivális.

Az egyik feljutó ellen kezdjük a szezont

Férfi kézilabdacsapatunk az NB I első fordulójában a Dabast fogadja, de még az ősszel érkezik a Szeged is.

Férfi kézilabdázóink is elkezdték a felkészülést

Hétfőn szezon eleji megbeszélés, felmérés és foci szerepelt férfi kézilabdacsapatunk programjában.

„Szeretnénk ötvözni a rutint és a fiatalos lendületet”

A játékosként és edzőként is csak az FTC-t szolgáló Kiss György első interjúja NB I-es vezetőedzőként.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin