2026. szeptember 25.
Végletekig kiélezett meccsen maradt itthon a két pont
Még az utolsó másodpercben is izgulni kellett, de végül legyőzték az Egert férfi kéziseink.

- Két hazai győzelem szeptemberben megadhatná az alaphangot és a stabilitást a szezon hátralévő részére – ezt még férfi kézilabdacsapatunk rutinos irányítója, Lékai Máté nyilatkozta augusztusban. A küldetés első felét már az első fordulóban, a Dabas elleni fölényes sikerrel teljesítette a csapat, az újabb két pont megszerzésére pedig pénteken az Eger ellen mutatkozott reális esély.

Jó hírnek számított a találkozó előtt, hogy a múlt héthez képest Lékai és Koller Tamás is visszatérhetett a csapatba, ugyanakkor sajnos az is eldőlt, hogy Kovacsics Péterre térdsérülése miatt hosszabb ideig nem számíthat a szakmai stáb.

A mérkőzés első gólját Nagy Bence szerezte, de az egriek is gyorsan felvették a ritmust az egyébként nagy tempóban induló találkozón, hat és fél percnyi játék után 5-5-öt mutatott eredményjelző. Szoros volt az állás, de végig a vendégek futottak az eredmény után (egyszer sem vezettek), a félidő hajrájához közeledve többször is esélyünk nyílt, hogy ellépjünk négy góllal, de ezek a lehetőségek kihasználatlanok maradtak. A játékrész végére két gól azért megmaradt az előnyünkből, ebben kulcsszerepe volt az első harminc percben tizenegy(!) védést bemutató Mikler Krisztiánnak is.  

A fordulás után kevésbé volt feszes a védekezésünk, könnyebben jöttek az egri gólok, mint a szünet előtt. Az előnyünket egészen a 47. percig meg tudtuk tartani, akkor viszont jött az egri egyenlítés, majd az időkérésünk után a vezetést is átvették a vendégek. Az utolsó tíz percre mínusz eggyel fordultunk, azaz eldőlt, szoros végjáték vár a fiúkra.

A következő percekben mi hibáztunk kevesebbet, így az 58. percben Nagy tizedik gólja után már mi voltunk újra kétgólos előnyben, az utolsó másodpercekben viszont újra az ikszért támadhatott az Eger. Az utolsó lövés ugyan utat talált a kapuba, de szerencsére éppen egy másodperccel időn túl, így végletekig kiélezett meccsen a Népligetben maradt mindkét pont.

Férfi kézilabdacsapatunkra a következő napokban kivételesen sűrű menetrend vár, vasárnap bajnokit, szerdán kupamérkőzést játszik Győrben, jövő pénteken pedig jön a következő hazai NB I-es mérkőzés, akkor a Bajnokok Ligája-résztvevő Szeged érkezik az Elek Gyula Arénába – jegyértékesítés online: ITT.

K&H FÉRFI KÉZILABDA LIGA
4. forduló 

Ferencvárosi TC – Eger 31-30 (16-14)
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2026. szeptember 25., 18:00
Játékvezetők: Felhő Ferenc, Öcsi Tamás
Gólszerzők: Nagy B. 10 (4), Bálint 5, Tóth P. 5, Bujdosó 4, Koller 3, Juhász Á. 2, Török Á. 1, Lékai 1, ill. Nkousa 7 (2), Száva 6, Kurucz 6 (1), Fercsik 6, Sikler 2, Rozner 2, Katona 1 (1)

_________________________________________

Legyen klubtag a FradiMédia YouTube+-csatornáján!

Ha szeretne exkluzív, prémium Fradi-tartalmakkal találkozni, még közelebb kerülni klubunkhoz, csak annyit kell tennie, hogy klubtagként csatlakozik a FradiMédia YouTube+-csatornájához. Az FM YouTube+ hétről hétre friss és exkluzív hírekkel, érdekességekkel, háttérinformációkkal, több sportágból is edzőmeccsek élőképes, vissza is nézhető közvetítéseivel (itt nézhető vissza női kézilabdacsapatunk MTK Budapest elleni hazai bajnokija is), állandó és interaktív rovatokkal várja a klubtagokat. A klubtagság mindössze havonta 899 forintba kerül, további részletek ITT!

Cikkajánló

Négy napon belül kétszer is játszunk a Győrrel

Férfi kéziseink vasárnap pótolják a félbeszakadt bajnokit, majd három nappal később a kupában szerepelnek.

Sokat jelentene az újabb hazai siker

Péntek este az újonc Egerrel meccsel férfi kézilabdacsapatunk, a találkozó előtt Török Ákost kérdeztük.

A Győrrel találkozunk a kupában

A Magyar Kupa III. fordulójában élvonalbeli együttes vendége lesz férfi kézilabdacsapatunk.

Imre Bence: „Előtörtek az emlékek, elérzékenyültem”

A péntek esti kézilabda-bajnokin Imre Bence 2024 után tért vissza játékosként az Elek Gyula Arénába.

Két ponttal távozott a címvédő

Férfi kézilabdacsapatunk az első tíz percben tudta szorosan tartani a Veszprém elleni bajnokit.

„Jó lenne minél tovább partiban maradni a Veszprémmel”

A péntek esti, Veszprém elleni hazai bajnoki előtt kapusunkkal, Mikler Krisztiánnal készítettünk interjút.

BL-bravúr után érkezik a címvédő

Az első hazai meccsét megnyerő férfi kézilabdacsapatunk péntek este a Veszprémet fogadja.

Elindult a jegyértékesítés a Veszprém elleni bajnokira!

Férfi kézilabdacsapatunk pénteken 18 órakor az Elek Gyula Arénában fogadja a bajnoki címvédőt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin