2023. március 20.
A férfiak történelmi meccse előtt női bajnoki is lesz
Egy nap alatt két mérkőzésen szurkolhatnak kézilabdacsapatainknak – női együttesünk a NEKA-t fogadja.

Fordul a kocka – míg szombaton női kézilabdacsapatunk vívott nemzetközi mérkőzést és a férfiak bajnokit, addig kedden a lányok NEKA elleni meccsét követi majd a fiúk Montpellier elleni történelmi jelentőségű összecsapása. A jó hír szurkolóink számára, hogy választani sem kell a két esemény között, hiszen a 17 órás női bajnoki után az Elek Gyula Arénából kényelmesen át lehet érni a 20:45-kor a Riz Levente Sport- és Rendezvényközpontban kezdődő Fradi – Montpellier Európa-liga-nyolcaddöntőre (Figyelem! A meccsre már csak mintegy száz darab belépő kapható!).

Utóbbi meccsről ITT olvashatnak részletesen, az alábbiakban pedig a női bajnokival foglalkozunk.

A NEKA a tabella utolsó helyéről érkezik a Népligetbe, de hiába a csupán három szerzett pont, nem nagyon szokták fölényesen legyőzni a csupa fiatalból álló együttest. Az eddig lejátszott tizenhét fordulóban mi nyertünk a legnagyobb különbséggel, Balatonbogláron tizenöt góllal múltuk felül Bohus Bea csapatát, amely a tizenöt elveszített meccsen átlagban hattal lőtt kevesebbet, mint ellenfelei. Ezzel együtt a legutóbbi pontszerzésig december 2-ig (a DKKA ellen 18-18), a győzelemig október 15-ig (a Békéscsaba ellen 26-21) kell visszamenni. A csapat legeredményesebb játékosa a hatvanegy gólnál járó Uhrin Lili, Varga Emília ötvenhétnél, Csíkos Luca pedig ötvenegynél jár.

A mieink a kiválóan sikerült szombati Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő után érthetően jókedvűen tértek haza vasárnap, hétfőn pedig már a NEKA elleni meccsre készültek. Az elmúlt héten betegséggel bajlódó játékosaink (Szöllősi-Zácsik Szandra, Klujber Katrin) továbbra sincsenek százszázalékos állapotban, de remélhetőleg kedden, illetve majd szombaton is rendelkezésre állnak. A keddi bajnoki 17 órakor kezdődik, az M4 Sport a tervek szerint a Youtube-csatornáján élőben közvetít.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
19. forduló

FTC-Rail Cargo Hungaria - NEKA
Helyszín: Elek Gyula Aréna
Időpont: 2023. március 21., 17 óra
Játékvezetők: Ignéczi Ivett és Pánczél-Héjjas Tímea
Jegyár: 1000 forint - álló, 2000 forint - ülő
TV: M4 Sport kézilabda Youtube-csatorna

Cikkajánló

Hosszú idő után játszunk újra a Buducsnoszttal a BL-ben

Női kézilabdacsapatunk szombaton utazott az idény első Bajnokok Ligája-mérkőzésének helyszínére.

Márton Gréta hamarosan visszatérhet

Válogatott balszélsőnket már a hétköznapi életben is hátráltatta a sérülés, ezért muszáj volt pihennie.

Elindult a jegyértékesítés az első hazai BL-meccsre

Női kézilabdacsapatunk jövő szombaton a Krim Ljubljanát fogadja az Érd Arénában; a belépők elérhetők.

"Bele kellett tenni az energiát" - Jesper Jensen

A Budaörs elleni győzelem után Hársfalvi Júlia, Dancsák Vivien és Jesper Jensen értékelte a mérkőzést.

Tízgólos sikerrel indítottuk a bajnokságot

A második félidőre feljavult női kézilabdacsapatunk játéka, és így könnyedén szerzett két pontot.

Rajt a bajnokságban, szerdán a Budaörsöt fogadjuk

Női kézilabdacsapatunk megpróbálja visszahódítani a bajnoki serleget, szerdán indul a verseny.

"Nagy potenciál van ebben a keretben"

Simon Petra értékelte a Győr elleni kézilabda Szuperkupa-döntőt és már a jövőbe tekint - VIDEÓ!

Sok helyzet kimaradt, kikaptunk a Szuperkupa döntőben

Sokáig jól játszott női kézilabdacsapatunk, végül azonban vereséget szenvedtünk a Szuperkupa döntőjében.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin