2023. július 12.
Csütörtökön kezdi a felkészülést női csapatunk
Bajnokok Ligája-ezüstérmes női kézilabdacsapatunkra edzőmérkőzések sora vár a nyáron.

Június 4-én a budapesti Bajnokok Ligája FINAL4 döntőjében ért véget a 2022/23-as évad női kézilabdacsapatunk, az FTC-Rail Cargo Hungaria számára. Az elmúlt hetekben a lányok megérdemelt pihenőjüket töltötték, csütörtöktől, azaz július 20-tól viszont ismét munkába állnak, immár új vezetőedzőnk, Martin Albertsen irányításával.

A mieinkre július végétől kezdve öt edzőmérkőzés és egy torna vár. Először Debrecenbe látogat a csapat, majd az MTK Budapestet és a bukaresti CSM együttesét fogadja. Augusztus 11-én zárt kapus összecsapásra érkezik az Elek Gyula Arénába a magyar válogatott.

A felkészülés hajrájában Metzben veszünk részt rangos négycsapatos tornán, a házigazda mellett a Krim Ljubljana és a Buducsnoszt Podgorica részvételével. A főpróba pedig augusztus 23-án hazai pályán a DVSC ellen lesz.

Az első tétmeccsünket szeptember első hétvégéjén játsszuk, a DKKA-t fogadjuk a K&H Liga 1. fordulójában, a Bajnokok Ligájában pedig egy héttel később kezdünk Érden a Metz ellen.

AZ FTC-RAIL CARGO HUNGARIA FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA A 2023/24-ES ÉVADRA:

július 28.: DVSC-Schaeffler – FTC-Rail Cargo Hungaria
augusztus 2.: FTC-Rail Cargo Hungaria – MTK Budapest
augusztus 8.: FTC-Rail Cargo Hungaria – CSM Bucuresti
augusztus 11.: FTC-Rail Cargo Hungaria – Magyarország (női válogatott) – zárt kapus
augusztus 19-20.: metzi torna
augusztus 23.: FTC-Rail Cargo Hungaria – DVSC-Schaeffler

Cikkajánló

Elérhetők a belépők a franciaországi tornára

A felkészülési meccseken a Népligetben, Strasbourgban és online is látható lesz női kézilabdacsapatunk.

A helyosztókon folytatjuk az U20-as vb-n

Japánt legyőzte, de Norvégiától kikapott: a 13-16. helyért játszhat a válogatott az U20-as női kézi vb-n.

Nyári vb-láz – fókuszban a foci és a nagy nyeremények

A foci vb-vel felpezsdült a fogadási élet is, a szurkolói élmény új szintre kerül a Nyári Tippmix akcióban.

Elhunyt magyar bajnok kézilabdázónk, Szilágyi Gizella

A 77 éves korában elhunyt Szilágyi Gizella kétszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes volt a Ferencvárossal.

Csoportmásodikként a középdöntőben

A négy FTC-játékossal felálló junior női kéziválogatottra Japán és Norvégia vár az U20-as vb-n.

A dán bajnokkal és a Bukaresttel leszünk egy csoportban

Péntek délelőtt elkészítették a 2026/27-es női kézilabda Bajnokok Ligája csoportbeosztását.

Új korszak indul, változik női kézilabdacsapatunk neve

Női kézilabdacsapatunk a 2026/2027-es idénytől kezdve FTC-Toyota Kovács néven szerepel.

Négy játékosunk is Kínában várja az U20-as vb startját

A szerdán kezdődő tornán Balázs Bítia, Szeibert Anna, Szilágyi Diána és Táder Luca is pályára léphet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin