Óriási kihívás előtt áll női kézilabdacsapatunk, amely szombaton este a Bajnokok Ligájában vitézkedő DVSC Schaeffler otthonában lép pályára. Megszokhattuk az elmúlt években, hogy a Hódos Imre Rendezvénycsarnokban pokoli csatát kell vívni a győzelemért, és az előjelek alapján ez most még hatványozottabban igaz lehet. A debreceniek elvégre ebben az idényben a legrangosabb nemzetközi kupasorozatban edződhetnek, sőt, a csoportkört már biztosan sikerrel vették, a Savehofot és a Buducsnosztot megelőzve továbbjutottak, és ez biztosan komoly önbizalmat ad a játékosainak. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a mieink számos problémával küszködnek, és hogy a sérülések miatt az irányító és átlövő poszton szűk a merítési lehetőség, akkor már egyértelmű, hogy kiélezett meccsre készülhetünk.
A Loki a bajnokságban eddig kétszer veszített, a Mosonmagyaróvár és a Győr otthonában, ám jelentős különbség, hogy míg előbbi meccsen gyakorlatilag esélye sem volt a pontszerzésre (30-23), addig a győriek ellen bő egy hete még tíz perccel a vége előtt is hárommal vezetett, de végül kettővel kikapott (25-23). Ismert, hogy együttesünk veretlenül áll a tabella élén, de a közvetlen riválisok elleni idegenbeli rangadók közül most játssza majd az elsőt, hiszen a Mosonmagyaróvárral és a Győrrel a Népligetben mérkőzött az ősszel – persze, szurkolóink tehetnek arról, hogy játékosaink kevésbé érezzék majd magukat "idegenben".
A hazaiak sajnos csupán a csarnok befogadóképességének hat százalékának megfelelő mennyiségű jegyet bocsátották a Fradi-szurkolók rendelkezésére, pedig a százhúsz belépőnél jóval több is elfogyott volna. A támogatással, a szurkolással azért várhatóan így sem lesz gond, épp csak arra van még szükség, hogy kulcsjátékosaink jó teljesítményt nyújtsanak.
– Az utolsó Bajnokok Ligája-meccsünkön hiányzott a kemény védekezés, és így a kapusaink se tudtak túl jó teljesítményt nyújtani, azt hiszem, a legfontosabb, hogy ezen javítsunk szombatra – vélekedett Emily Bölk. – Kiváló csapat lesz az ellenfelünk, jó lövői vannak Kácsor és Planéta személyében, mindkét irányítójuk nagyon gyors, erős és dinamikus, illetve talpról is jól lőnek, szóval mindenkinek száz százalékosan készen kell állnia, hogy megállítsuk őket. Nagyon szeretnénk megőrizni azt a kényelmes pozíciót, amiben most vagyunk, de ehhez győznünk kell Debrecenben is.
Ez lesz a bajnokság tizenharmadik fordulója, vagyis ezzel érkezünk pontosan féltávhoz – mondani sem kell, óriási fegyvertény lenne mindezt veretlenül megtenni.
K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
13. forduló
DVSC Schaeffler - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok
Időpont: 2024. január 27., 18 óra
Játékvezetők: Horváth Péter és Marton Balázs
Jegyár: 2500 forint - a vendégszektorba szóló jegyek elfogytak.
TV: M4 Sport
Női kézilabdacsapatunk a NEKA otthonában lép pályára vasárnap 18 órakor a K&H liga 25. fordulójában.
Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.
Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.
Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.
Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.
Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.
Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.
Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.