2025. február 11.
Edzőváltás után fogad minket a Békéscsaba
Idegenbeli bajnokival folytatódik az idény, női kéziseink szerdán este a Viharsarokban lépnek pályára.

Szerdán a Békéscsaba vendégeként folytatja bajnoki szereplését a Ferencváros női kézilabdacsapata, a cél pedig nem lehet más, mint a győzelem. Az ősszel a vártnál némileg szorosabb mérkőzésre késztetett minket ellenfelünk, hiszen bár az előny végig nálunk volt, a negyvenhatodik percben például háromra zárkózott a Békéscsaba. A sikert aztán nem veszélyeztette végül semmi, Darja Dmitrijeva hétszer, Papp Dorka hatszor talált be, a csapat pedig 35-27-re nyert. A két pont megszerzése elvárás idegenben is, és persze az se lenne baj, ha könnyebben, felszabadultan játszva jönne ez össze, de oda kell figyelni erre a találkozóra. Riválisunk az előző játéknapon a Győrrel találkozott, és egy bő félidőn át abszolút pariban volt, a harminckettedik percben 17-19 állt az eredményjelzőn, végül 37-29-ra nyert az ETO. Január végén egyébként edzőt váltott a Békéscsaba, amely a korábbi tréner, Rác Sándor helyére az ezt megelőzően Vácott dolgozó Herbert Gábort nevezte ki. A bemutatkozás jól sikerült, hiszen a bajnokság egyik meglepetéscsapata, az újonc létére az ötödik helyen álló Szombathely ellen pontot mentett hazai pályán (26-26). A bent maradásért folytatott harc ezzel együtt is rendkívül éles, a Békéscsaba és a Budaörs nyolc, a DKKA és az Alba Fehérvár kilenc ponttal áll, nagy valószínűség szerint közülük egy búcsúzik az idény végén, a négypontos MTK feltámadása pedig váratlan meglepetés lenne.

A bajnoki tabella élén álló mieink szombaton a Bajnokok Ligájában megizzadtak a Storhamarral, és ez főként annak tükrében volt váratlan, hogy az első játékrészben már nyolc gól is volt az előny. A két pontot ugyanakkor sikerült itthon tartani a csoportkör utolsó hazai mérkőzésén, s végül csak ez számít igazán.

– Mindenki tudta, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert nagyon jó csapatról van szó, jó védősorral, mindenben nagyon erősek. Az első félidőben mi kontrolláltuk a játékot, viszont a másodikban talán nem számítottunk rá, hogy ilyen erővel esnek nekünk, a legfontosabb mégis az, hogy a legvégén győzni tudtunk – tekintett még vissza Orlane Kanor, majd azt is elmondta, hogy mire számít a szerdai bajnokival kapcsolatban. – Az edzőváltások után a csapatdinamika is változik, jellemző, hogy a játékosok összekapják magukat, és még ha nem is lesz minden jobb egyből, sokkal energikusabbá válhatnak. Emiatt is arra számítok, hogy nehéz meccs lesz, hogy minden erejüket bevetik hazai pályán azért, hogy megmutassák magukat, ráadásul nyomás nélkül játszhatnak.

A 19 órakor kezdődő találkozóra a helyszínen lehet belépőt váltani (kizárólag készpénzzel lehet fizetni), illetve az M4 Sport élőben közvetít.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
16. forduló

TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Városi Sportcsarnok
Időpont: 2024. február 12., 19 óra
Játékvezetők: Paska Dániel és Vastag Sámuel
Jegyár: 2500 forint (diák/nyugdíjas: 2000 Ft)
TV: M4 Sport

Cikkajánló

Vegyes érzésekről beszélt Jesper Jensen

Rendkívül izgalmas mérkőzést nyert meg női kézilabdacsapatunk - a főszereplők értékelték a találkozót.

Óriási csatában nyertük meg a DVSC elleni rangadót

Női kézilabdacsapatunk ötgólos hátrányból fordított a Debrecen ellen az Elek Gyula Arénában.

Mészáros Virág a következő idényt is kölcsönben tölti

Női kézilabdacsapatunk fiatal kapusa a következő idényben is az élvonalban fejlődhet.

Szombaton jön az idény utolsó rangadója

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja a DVSC Schaefflert szombaton koradélután.

Ötvenegy gólt lőve győztünk Dunaújvárosban

Együttesünk a várakozásoknak megfelelő fölénnyel múlta felül idegenben a DKKA-t.

Megerőltető időszak után utazunk Dunaújvárosba

Női kézilabdacsapatunk szombati, DKKA elleni bajnoki mérkőzése díjtalanul megtekinthető.

Hoztuk a kötelezőt, harmadikként zártunk a kupában

Rendkívül fáradtan kézilabdázott együttesünk, de a második félidő első felében eldöntötte a mérkőzést.

Márton Gréta: "Meg kell nyernünk a bronzérmet"

A második félidő eleji rövidzárlat megpecsételte a sorsunkat a Magyar Kupa elődöntőjében - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin