2021. december 2.
Fradisták egymás ellen – kezdődik a női kézilabda-vb!
Mikulás napján FTC-vonatkozású rangadót rendeznek a „halálcsoportban” • Kilenc kézisünk szerepelhet a tornán.

Csütörtök este a Spanyolország–Argentína (29-13) mérkőzéssel megkezdődött a december 19-ig tartó spanyolországi női kézilabda világbajnokság. A tornán a magyar válogatottban szereplő öt fradista mellett még másik három nemzeti csapatban játszó kézilabdázónkért szoríthatunk.

Mint arról már korábban beszámoltunk, Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány öt ferencvárosi játékost (Bíró Blanka, Márton Gréta, Klujber Katrin, Szöllősi-Zácsik Szandra, Kovács Anett) hívott be a szűkített keretbe. Bár a Fradi számára egy-egy bajnoki és Bajnokok Ligája-vereséggel zárult a vb előtti időszak, címvédő csapatunk kiváló formát mutatott az idény során, így bízhatunk abban, hogy a mieink a válogatottba is átmentik jó formájukat.

„Sportolóként úgy megyünk pályára, hogy minden mérkőzést meg szeretnénk nyerni, és az adott pillanat majd megmutatja, hogy a pályán nyújtott teljesítményünk elég lesz a két pontra vagy sem.” – mondta a torna előtti utolsó hazai sajtótájékoztatón kapusunk, Bíró Blanka, aki egyben a nemzeti együttes csapatkapitánya is.

Válogatottunk Párizsban két felkészülési mérkőzést játszott Franciaországgal, és bár mindkét meccsén kikapott, a második, csak egy góllal elveszített találkozón jelentős javulás látszódott az első, ötgólos vereséggel záruló összecsapáshoz képest. A világbajnokságon Klujber Katrinék az E-csoportban szerepelnek majd, amelynek mérkőzéseit Llíriában rendezik. A négyesbe a mieink mellett még Csehország, Szlovákia, illetve a két fradistával, Alicia Stollével és Emily Bölkkel felálló Németország került be. Az elsődleges erősorrend alapján a magyarok és a németek számítanak a csoport favoritjainak, de nem szabad leírni a harmadik kalapból érkező cseheket és a negyedikből kihúzott szlovákokat sem. Utóbbi csapattal októberben Európa-bajnoki selejtezőt is játszottunk és nagy csata után 30-28-ra nyertünk, csütörtök este 20.30-tól pedig velük kezdjük a világbajnokságot.

A csoport rangadóját, a Magyarország–Németország meccset Mikulás napján, december 6-án, hétfőn 20.30-tól rendezik. A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe, így akár már egy győzelem is sokat érhet, persze a minél jobb helyezést érünk el, annál több pontot viszünk a középdöntőbe.

Bíróék és Bölkék mellett még két fradistának szurkolhatunk a tornán. A világbajnoki címvédő holland csapatban ott van jobbszélsőnk, Angela Malestein, míg a montenegróiaknál irányítónk, Itana Grbics. Hollandiának nem lehet kérdés a továbbjutás a D-csoportból, hiszen Puerto Rico és Üzbegisztán legyőzése a kötelező kategóriába tartozik, míg a csoportelsőség valószínűleg a Svédország elleni rangadón dől majd el. Grbics és Montenegró az A jelű négyesben szerepel. A franciák elleni, szintén hétfői nagy meccs mellett Angola és Szlovénia vár rájuk. Előbbi Afrika top csapata, amely 1998 óta csupán egy alkalommal nem lett a kontinens legjobbja, az elmúlt években pedig fokozatosan lépdel előre, egyre jobban szerepel a világeseményeken. Grbicsék az olimpián is megmérkőztek velük, akkor magabiztos, 33-22-es sikert arattak.

A magyar női válogatott 18 fős kerete:
Kapusok: BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZEMERY Zsófi (Motherson Mosonmagyaróvári KC), SZIKORA Melinda (SG BBM Bietigheim, német)
Jobbszélsők: KOVÁCS Anett (FTC-Rail Cargo Hungaria), LUKÁCS Viktória (Győri Audi ETO)
Jobbátlövők: ALBEK Anna (TuS Metzingen, német), KLUJBER Katrin (FTC-Rail Cargo Hungaria), PLANÉTA Szimonetta (DVSC Schaeffler)
Irányítók: TÓTH Eszter (Motherson-Mosonmagyaróvári KC SE), VÁMOS Petra (DVSC Schaeffler)
Beállók: BORDÁS Réka (DVSC Schaeffler), SZABÓ Laura (MTK Budapest), TÓVIZI Petra (DVSC Schaeffler)
Balátlövők: HÁFRA Noémi (Győri Audi ETO), KÁCSOR Gréta (Váci NKSE), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: MÁRTON Gréta (FTC-Rail Cargo Hungaria), FODOR Csenge (Győri Audi ETO)
Szövetségi kapitány: GOLOVIN Vlagyimir
Edző: PIGNICZKI Krisztina
Kapusedző: DULEBA Norbert

Női világbajnokság, 2021. december 1.-december 19., Spanyolország
Csoportbeosztás:
A-csoport (Granollers): Franciaország, Montenegró, Angola, Szlovénia
B-csoport (Llíria): Orosz Kézilabda-szövetség, Szerbia, Kamerun, Lengyelország
C-csoport (Castelló): Norvégia, Románia, Kazahsztán, Irán
D-csoport (Torrevieja): Hollandia, Svédország, Puerto Rico, Üzbegisztán
E-csoport (Llíria): Németország, Magyarország, Csehország, Szlovákia
F-csoport (Granollers): Dánia, Dél-Korea, Tunézia, Kongó
G-csoport (Castelló): Horvátország, Japán, Brazília, Paraguay
H-csoport (Torrevieja): Spanyolország, Ausztria, Argentína, Kína

A csoportok első 3-3 helyezettje jut a középdöntőbe.

A magyar válogatott csoportmérkőzései:
December 2., csütörtök, 20.30: Magyarország–Szlovákia (Tv: M4 Sport)
December 4., szombat, 20.30: Magyarország–Csehország (Tv: M4 Sport)
December 6., hétfő, 20.30: Magyarország–Németország (Tv: M4 Sport)

A középdöntőben négy hatos csoportban játszanak a résztvevők (I. csoport - Granollers: A-B csoportok továbbjutói, II. csoport: C-D csoportok továbbjutói, III. csoport - Granollers: E-F csoportok továbbjutói, IV. csoport - Torrevieja: G-H csoportok továbbjutói). A középdöntő csoportok első két-két helyezettje jut a negyeddöntőbe.

A középdöntő mérkőzésnapjai: december 8., 10., 12.
Negyeddöntők (Granollers): december 14-15.
Elődöntők (Granollers): december 17.
Döntő, bronzmérkőzés (Granollers): december 19.

Cikkajánló

Kulcsfontosságú győzelem Románia ellen

Újabb lépést tett a legjobb nyolc felé a női kézilabda-válogatott a világbajnokságon.

Tavasszal dől el minden – jegyek a BL-meccsekre

Váltson belépőt már most! Három hazai csoportmérkőzést játszik még az idényben női kézilabdacsapatunk.

Kimászott a gödörből és nyert Svájc ellen a válogatott

Legyőzte Svájcot, vagyis hibátlan mérleggel jutott a magyar női kézilabda-válogatott a középdöntőbe.

Az Irán elleni könnyed siker után "kezdődhet" a vb

A magyar női kézilabda-válogatott érvényesítette a papírformát a nála jóval alacsonyabb szintű rivális ellen.

Kilenc gólos siker a vb-nyitányon

Döcögős start után Márton Gréta hét góljával győzte le Szenegált a női kéziválogatott a világbajnokságon.

Műtéten esett át Laura Glauser

Női kézilabdacsapatunk kapusa sokkal jobban érzi magát a beavatkozás után, és alig várja a visszatérést.

Tizenegy Fradi-játékos a szerdán kezdődő vb-n

A ferencvárosi játékosok miatt is érdemes követni a december közepéig tartó női kézilabda-világbajnokságot.

„Ez életem egyik legjobban várt karácsonya”

Először él családja nélkül Jesper Jensen, így nem is csoda, hogy nagyon várta már ezt az időszakot.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin