2023. november 18.
Idegenben sem szabad hibázni
Az extázisos győzelem után nagyon oda kell figyelni, hogy a lengyel Lubin otthonából is elhozzuk a két pontot.

Klujber Katrinnak nagyon nem ment a játék a Lubin elleni érdi mérkőzés első félidejében, aztán a másodikban nagyot fordult a helyzet, harminc perc alatt ötször köszönt be. Az ő lengyelek elleni teljesítménye valamelyest tükröt tartott a csapat őszére: mélyről kapaszkodott vissza együttesünk, a szerdai, Győr elleni siker mindenféle értelemben rengeteget érhet, de legalább ugyanilyen fontos, hogy vasárnap Lubinból is elhozzuk a két pontot.

„Az első félidőben azért is tartották magukat meccsben, mert nagyon sok helyzetet kihagytunk, személy szerint én kicsit többet is, mint kellett volna – mondta Klujber Katrin kiritikusan. – Nem volt meg a lendület bennem, visszanéztem a jeleneteket, a lehetőség ott volt többször is, csak épp lassabban érkeztem, nem ugrottam elég magasra vagy valami ilyen hiba volt. Hosszú ősz van a hátunk mögött, fáradok, ezt érzem, de jobb, hogy akkor jött ki ez a gyengébb teljesítmény, és nem például szerdán.”

A csapat extázisban játszott az ETO ellen, szinte törvényszerű, hogy ez után kissé visszaesik majd a teljesítmény, de nem hibázhatunk Lengyelországban.

„Az edzéseken azt éreztem, hogy már mindenki a vasárnapra fókuszál, és tudjuk, hogy valóban oda kell figyelnünk. Nem számítok könnyű mérkőzésre, főleg így, hogy idegenbe megyünk, sokat utazunk, de remélem, hogy az eredmény hasonló lesz, mint itthon volt.”

A remélt vasárnapi két pont létfontosságú a Bajnokok Ligája-csoportból való továbbjutáshoz, hiszen a mezőny nagyon sűrű, nekünk pedig a rossz kezdés után muszáj kapaszkodnunk. Az összecsapás 14 órakor kezdődik majd, s a hírek szerint szép számban kísérik el szurkolók a csapatot – jegyet vásárolni a helyszínen lehet majd a meccs napján.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
8. forduló

MKS Zaglebie Lubin - FTC-Rail Cargo Hungaria 
Helyszín: Hala Widowiskowo Sportowa, Lubin
Időpont: 2023. november 19., 14 óra
Játékvezetők: Ana Vranes és Marlis Wenninger (osztrákok)
Jegyár: 15 zloty (~ 3 és fél euro), jegyvásárlás a vendészektorba a helyszínen lehetséges.
TV: Sport 1

Cikkajánló

Törökországban javított a magyar válogatott

Az EHF Euro-cup 5. fordulójában magabiztosan érvényesítette a papírformát a magyar női kézilabda-válogatott.

Két idegenbeli bajnoki időpontja is változott

Női kéziseink BL-negyeddöntője miatt a Vasas és az Esztergom elleni összecsapás is új időpontra került.

Márton Gréta a társakat dicsérte

Női kézilabdacsapatunk Alba Fehérvár elleni győzelme során Márton Gréta négy gólt lőtt.

Nehéz meccset nyertünk meg az Alba Fehérvár ellen

Női kézilabdacsapatunk negyedóra után vette át a vezetést, és utána már nem is engedte ki a kezéből.

Jegyvásárlás a Metz elleni mérkőzésekre

Női kézilabdacsapatunk április 19-én az Érd Arénában, április 25-én Metzben játszik BL-meccset.

A bajnokság meglepetéscsapata érkezik a Népligetbe

Női kézilabdacsapatunk a BL-továbbjutás után és a válogatott hét előtt az Alba Fehérvárral találkozik.

Megvannak az időpontok a BL-negyeddöntőre!

Április 19-én vasárnap játsszuk a Metz elleni párharc első felvonását az Érd Arénában.

„Nem voltam a legtehetségesebb, de nagyon küzdöttem”

Korábbi kapusunk, Szikora Melinda, az FTC ellen zárta nemzetközi klubkarrierjét. A BL-meccs után kérdeztük.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin