2025. január 30.
Jöhet a „második félidő”, rajt Budaörsön
Veretlenül áll a bajnoki tabella élén női kézilabdacsapatunk, amely szombaton kezdi az idény második felét.

Tizenhárom bajnoki fordulón jutott túl női kézilabdacsapatunk, amely a mezőny egyetlen veretlen csapataként áll a tabella élén – ugyanakkor maximum fél lépésnyi az előny a Győrrel szemben. A január 4-én hazai pályán legyőzött ETO egy ponttal lemaradva áll a második helyen, miután Debrecenből csak döntetlennel térhettünk haza. Az őszre ezzel együtt se lehet különösebb panasz, de az biztos, hogy kiélezett küzdelem várható a bajnokság második felében, és több hiba nem fér bele.

Rögtön Budaörsön se, ahol az előző idényben kis híján elhullajtottunk egy pontot: emlékezhetünk, a második félidő elején kilenc góllal vezettünk már, a végén azonban a döntetlenért támadhattak a hazaiak. Nem jártak sikerrel, vagyis a legfontosabbat, a két pontot megszereztük (36-37), de tanulságos hatvan perc volt, amely elkísérte a csapot a végül duplázással zárt idény során.

Az aktuális idényben a Budaörs a kiesés elkerüléséért küzd, jelenleg a tizedik helyen áll, de csak két ponttal előzi meg a tizenharmadik, már a vonal alatt lévő DKKA-t. Teljesítménye az eredmények alapján erősen hullámzó, hiszen a Dunaújvárostól például súlyos vereséget szenvedett (39-25), a Debrecen otthonából azonban elhozott egy pontot (28-28). A csapat legjobbja Szöllősi-Schatzl Nadine, aki ötvennégy góljából ötvenet akcióból szerzett, de Uhrin Lili akciógól statisztikája is figyelemreméltó.

A mieink rég látott időszaknak örülhettek, a héten csupán egy mérkőzésre kellett felkészülni, vagyis kicsit levegőhöz jutott a társaság, ami igazán jól jött, látva a betegségeket és az apróbb sérüléseket előző hetekben. A Budaörs elleni idénynyitón a második játékrésszel lehettünk igazán elégedettek, s kapusaink kiváló teljesítményének is köszönhetően végül húsz gólos különbséggel győztünk (38-18). A siker ezúttal is elvárható, de a legutóbbi budaörsi találkozóból kiindulva jobb, ha játékosaink óvatosan állnak a mérkőzéshez.

A bajnokira a helyszínen, 15:30-tól lehet belépőt váltani 3000 forintért (diákoknak és nyugdíjasoknak 1500-ért), aki pedig otthonról szurkolna, az az M4 Sport Youtube-csatornáján keresztül követheti az eseményeket.

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
14. forduló

Moyra-Budaörs Handball - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Budaörs, Városi Sportcsarnok
Időpont: 2025. február 1., 17 óra
Játékvezetők: Héjja Ádám és Kónya Balázs Krisztián
Jegyár: 3000 forint (diák/nyugdíjas: 1500 forint) - jegyvásárlás a helyszínen, a meccs napján 15:30-tól
TV: M4 Sport Youtube Stream

Cikkajánló

Pádár Ildikó: „Minden érem nagyon szép emlék”

Női kézilabdacsapatunk egykori klasszisa is bekerülhet a sportág hazai Hírességek Csarnokába.

Két legendánk is bekerülhet a Hírességek Csarnokába

A szurkolók szerda estig két korábbi kézilabdázónkra, Pádár Ildikóra és Szilágyi Istvánra is szavazhatnak.

Sok volt a hiba a DVSC elleni felkészülési meccsen

Női kézilabdacsapatunk a felkészülés ezen szakaszában összeszokottabb DVSC-vel meccselt a Népligetben.

Pénteken 12 órától elérhetőek a BL-bérletek

Ezúttal is megéri csoportkör bérletet váltani női kézilabdacsapatunk Bajnokok Ligája-mérkőzéseire.

Elindult a jegyértékesítés a Szuperkupára

Augusztus 30-án, Székesfehérváron rendezik a női és férfi kézilabda Szuperkupát.

Hetvenöt perces meccsen gyakoroltunk az MTK-val

Női kéziseink lejátszották első felkészülési mérkőzésüket – a másodikat pénteken már a szurkolók is láthatják.

A harmadik héten már jönnek a felkészülési mérkőzések

Kőkeményen edz női kézilabdacsapatunk, amelynek pénteki meccsét élőben nézhetik szurkolóink az FM Youtube+-on.

SÁRKÁNYKIRÁLYNŐK - csapatépítés női kézilabdás módra

Nagy csata alakult ki a Márton Grétiék között, de vajon melyik hajó nyert? - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin