2024. augusztus 27.
Kanort lenyűgözte az augusztus 20-i tüzijáték
Francia kézilabdázónk kissé izgatott volt az első edzőmeccs előtt, de ez a teljesítményén kicsit sem látszott.

Orlane Kanor bő két hete, augusztus 10-én még az olimpia döntőjében lőtt öt gólt Norvégiának (igaz, ez is csak ezüstéremhez volt elég), az elmúlt hétvégén pedig már a Ferencváros mezében szerepelt Debrecenben felkészülési tornán. A rövid pihenő és az alapos felmérések után csupán egy edzésen vehetett részt új csapatában, de teljesítményén mindez nem látszott, csapatunk egyik legjobbja volt a DVSC ellen.

– Kissé stresszes voltam a torna előtt, de éreztem, hogy mindenki igyekszik segíteni, hogy szeretnék, hogy komfortosan érezzem magam, nagyon figyelmesek voltak a lányok, és Allan is mondta, hogy most igazából csak játsszak, ahogy tudok – mondta a francia válogatott átlövő. – Élveztem a játékot, intenzívek voltunk, sok energiát tettünk a védekezésbe és a támadásba is, de nyomnunk kellett a végéig, hogy nyerjünk, mert a Debrecen is jó csapat.

A felkészülési időszak lényegében ezzel a mérkőzéssel véget is ért, igaz, a 2024/2025-ös idény „csak” a jövő héten, szeptember 4-én rajtol, tehát egy kis idő van még az összeszokásra.

– Extrém rövid ez a felkészülési időszak, alig van már időnk a rajtig, hogy megtanuljuk a rendszert, a taktikát, úgyhogy gyorsnak kell lennünk. Az elején még biztosan nem leszünk csúcsformában, de talán tizenkét edzésen veszünk részt addig összesen, és ennyi idő nem is lehet elég ehhez.

Orlane azt is elmondta, hogy noha nehéz volt néhány nappal az olimpiai döntő után máris útra kelni, nagyon jól érzi magát Budapesten, az augusztus 20-i tűzijáték pedig teljesen lenyűgözte.

– Az volt a rossz, hogy kevés időt tölthettem csak a családommal – Guadeloupe-ban élnek, ez Párizstól még hét órára van, az ikertestvérem Brestben játszik, az sincs közel, szóval ez volt nehéz, de amikor a repülőn ültem, már alig vártam az edzéseket. Izgatott voltam nagyon, mert tudtam, hogy új kaland vár rám, új csapat, új csapattársak, új város. A beköltözés is sok teendővel járt, de épp végeztünk és mentünk megnézni a tűzijátékot. Egészen hihetetlen volt, komolyan, a legszebb, amit valaha láttam. Ezen kívül nem nagyon néztünk még szét a városban, de biztosan lesz még rá lehetőségünk. Jól érzem magam itt, élvezem az edzéseket, tetszik Allan mentalitása, hogy nemcsak jobbá akar minket tenni, hanem szeretné azt is, hogy közben élvezzük, amit csinálunk. Illetve tulajdonképpen minden nagyon egyszerűen megy, minden kérdésben kapok segítséget, és természetesen Laura és Bea (Laura Glauser és Béatrice Edwige - a szerk.) jelenléte is sokat jelent.

Női kézilabdacsapatunk első tétmérkőzése szeptember 4-én lesz, a Bajnokok Ligájában pedig szeptember 7-én lép pályára.

Cikkajánló

Lysa Tchaptchet: „A Fradi-komplexum lenyűgözött!”

Kétszeres BL-győztes kézilabdázónknak izgalmas nyara volt – Kamerunt és a pamplonai bikafuttatást is megjárta.

Mozgalmas héten van túl női kézilabdacsapatunk

A felmérések és a tesztek után már rávezető labdás edzéseken is részt vettek női kézilabdázóink.

Megvannak az időpontok a BL-csoportkör első részére

Női kézilabdacsapatunk idegenben, a Buducsnoszt otthonában indítja az évet a nemzetközi porondon.

Újra edzésben! Női kéziseink ÍGY kezdték el a munkát!

Masszírozás, medicinlabda, ugrógyakorlatok - ott voltunk a csapat első edzésén - VIDEÓ!

Márton Gréta: A kínai nagy fal után jöhetnek a trófeák

Női kézilabdacsapatunk magyar válogatott klasszisa Kínáról, a repülésről és edzői tanulmányairól is mesélt.

Möller: "Imádom a hangos szurkolókat"

Dán irányítónk nagyon várja az első meccsét az Elek Gyula Arénában - VIDEÓ!

Július 13-tól lehet kézilabdabérletet váltani

Indul a bérletértékesítés – biztosítsa be helyét a bajnoki rangadókon, és élvezze az előnyöket.

Új klasszis kézilabdázónk golfozni is szokott

A dán Michala Möller nyáron érkezik kézilabdacsapatunkba, a FradiMédia Youtube+ csatornának adott interjút.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin