2021. június 11.
Kovács Anett: "sokat kellett bizonyítanom"
Válogatott jobbszélsőnkkel folytatjuk a TOP 10 sorozatot – megmutatjuk Kovács Anett tíz kedvenc fotóját.

Folytatjuk a ’TOP10’-sorozatot, amelyben játékosaink választják ki az idény során róluk készült fényképek közül a tíz számukra legkedvesebbet. Bíró Blanka és Kovacsics Anikó után ezúttal az elmúlt nyáron Békéscsabáról érkező Kovács Anett folytatja a sort.

A huszonhat éves kézilabdázóval nagyot fordult a világ egy év alatt, a 2019/2020-as idényben a kiesés elől menekült együttesével, mostanra pedig magyar bajnok lett, sőt, a válogatott aktív tagjaként harcolta ki az olimpiai részvételt. Ancsi azonban továbbra is végtelenül szerényen és alázatosan áll a munkához, például, amikor azt kérdeztük tőle, hogy a tíz kiválasztott fotó közül van-e olyan, amely a többinél is kedvesebb számára, akkor egyértelműen az egyik, volt klubja elleni képre bökött rá.

„Emlékszem, hogy nagy bizonyítási vágy volt bennem a békéscsabai meccsen, szerettem volna megmutatni, hogy nem véletlenül kerültem onnan a Fradiba, és látszott is rajtam, hogy mindent beleadok. Jól sikerült a meccs, nyolc gólt bevágtam, s később többször is visszanéztem a meccset. Furcsa volt látni magamon, hogy mennyit fejlődtem, gyorsabb lettem, jobb a felugrásom és másképp lövök, már nem csak a kedvenc mozdulatokat használom. Azt hiszem, ezen a fotón is ez az érzés tükröződik.”

Egy másik kép kapcsán, amelyen ugyancsak a levegőben úszik, megjegyezte, hogy a Elek Gábor és a szakmai stáb minden tagja már a kezdetektől fogva a jobb teljesítményre ösztökélte.

„Már az első napon sokat kellett változtatnom – mindenen. Szinte az elejétől kellett kezdenem a mozdulatot, rengeteg tanácsot kaptam Gábortól, Duleba Norbitól vagy épp Kovács Attilától ahhoz, hogy hogyan ugorjak fel, hogy még magasabbra menjek, hogy jobban emeljem ki a térdem, hova tegyem a karomat, hogy jobban játsszak a kapussal. Elindultam ezen az úton és sok pozitív visszajelzést kaptam már.”

Ancsi válogatásába három fénykép is bekerült a meccseket megelőző időszakról, s ezeken kivétel nélkül feszült koncentráció látszik az arcán. A kérdés, hogy mi jár ilyenkor a fejében?

„Mielőtt Gábor bejön az öltözőbe, mindig átbeszéljük Grétivel (Elek Gábor érkezése előtt Márton Grétával – a szerk.), hogy mire kell figyelni, mi a feladatunk, a bemelegítés közben aztán már végképp a meccsre koncentrálok, általában izgulok is ilyenkor. Néha azért kinézek a lelátóra, mert, például, az MTK elleni meccs előtt újdonság volt számomra, hogy ilyen sok szurkoló volt. Annyira jó volt ez a közeg így, hogy nemcsak a pályán izzott a levegő, hanem az egész csarnokban. Feldobott, plusz löketet adott.”

Kiválóan elkapott pillanat, amikor jobbszélsőnk a kispadon örül extázisban csapattársa jó megmozdulásának – ebből is látszik, hogy mennyire erős a csapategység.

„Sokat kellett bizonyítanom az elején, hogy megbízzanak bennem, hogy elfogadjanak és a csapat részévé váljak, hiszen nem tudhatták, mire vagyok képes. Nagyon örülök, hogy befogadtak, és külön hálás vagyok Zizinek, aki szinte pótanyuka számomra, nagyon sokat segített, de mindenkivel jól kijövök.”

Kovács Anettet a meccsek közben nem sokszor láthatjuk önfeledten mosolyogni, inkább a koncentráció tükröződik az arcáról, de az MTK elleni idegenbeli összecsapáson mégis óriási vigyorral kapták lencsevégre.

„Azért is került be ez a fotó, mert nagyon ritkán mosolygok ennyire tisztán meccs közben. Emlékszem a pillanatra, nagy lövést eresztettem el, és olyan nagy körívben futottam vissza, hogy Ziziék hiába akartak pacsizni velem, nem tudtam lefékezni. Erre érkezett tőlük a megjegyzés, hogy „na, ő se akar pacsizni velünk…”

Cikkajánló

Kovacsics Anikó megsérült, véget ért számára az olimpia

A magyar női kézilabda-válogatott és az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatkapitányának a válla sérült meg.

Legutóbb a legjobb négybe masírozott válogatottunk

A magyar női kézilabda-válogatott közel volt az éremszerzéshez a 2008-as olimpián.

Az ötödik hely akkor csalódást jelentett

Athénban a két fontos, hozzánk hasonló játékerőt képviselő rivális elleni meccsét elveszítette válogatottunk.

A legnagyobb, mégis fájdalmas siker született 2000-ben

A magyar női kézilabda-válogatott Sydney-ben szerzett ezüstérme a sportág legnagyobb sikere.

Kökény Beatrix vezetésével újra dobogón végeztünk

Másfél évtized után tért vissza az olimpiára a magyar női kézilabda-válogatott – bronzéremmel ünnepelte.

Kisorsolták az NB I fordulóit

Címvédő női csapatunk a 9. és a 22. fordulóban találkozik legnagyobb riválisával, a fiúk Kecskeméten kezdenek.

Bíró Blanka nagyon várja már az első meccset

Az utazásról és a körülményekről is mesélt kapusunk, aki egyre jobban megszokja a tokiói körülményeket.

1980, Moszkva: az edzőlegenda távozása után nem ment

1980-ban játszottuk az első olyan olimpiai női kézilabdameccset, amelyen egy Fradi-játékos se lőtt gólt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin
close
Fradi most
Fradi most