2023. november 8.
Papp Dorka kölcsönben folytatja
Jobbszélsőnk 16 évesen mutatkozott be női kézilabdacsapatunkban, most pedig az MTK-ban fejlődhet tovább.

Papp Dorka tizenhat évesen került női kézilabdacsapatunk keretébe, miután válogatott poszttársa, Kovács Anett hosszú időre kidőlt súlyos sérülése miatt. Tehetséges jobbszélsőnk élt is a bizalommal, az előző idény során a bajnokságban harmincnégy, a Magyar Kupában hat, a Bajnokok Ligájában pedig kilenc gólt lőtt, s immáron junior Európa-bajnoki címe mellett Magyar Kupa-győztesnek, bajnoki és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek is vallhatja magát.

A további fejlődése érdekében fontos, hogy sok időt töltsön a pályán, ez pedig Kovács Anett visszatérése után – és világbajnokunk, Angela Malestein mellett – nem lenne biztosított, ezért az idény végéig az MTK-nál szerepel kölcsönben. Az utóbbi években jó néhány fiatal, saját nevelésű játékosunk járta már be ezt az utat, a jelenlegi keretünkből Márton Gréta és Simon Petra is a kölcsönszerződése után vált stabil játékossá a Ferencvárosban, illetve került be a magyar válogatottba.

Cikkajánló

„Tiszteljük az Esbjerget, de le tudjuk győzni”

Női kézilabdacsapatunk vezetőedzője a hétvégén hazatér, de a célja, hogy elhozza a két pontot Dániából.

A teljes csoportkört meghatározó BL-rangadók jönnek

A csoportot hibátlan mérleggel vezető női kéziseink a legerősebb rivális otthonában lépnek pályára vasárnap.

"Gábor tudja legjobban, milyen ilyenkor játszani"

Jesper Jensen annak örült az Esztergom elleni meccsen, hogy a csapat nem vált idegessé hátrányban sem.

Ránk ijesztett az Esztergom, de két pontot szereztünk

Izgalmas meccset játszott női kézilabdacsapatunk, amely csak a hajrában döntötte el a két pont sorsát.

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin