2025. április 4.
Újra „megelőztük” a Győrt, de még így se lehet hibázni
A Vasas otthonában tavaly bajnoki címet ünnepelhettünk, ezúttal csak újabb lépést tehetünk az aranyérem felé.

A Fáy utcában folytatja a bajnokságot női kézilabdacsapatunk (szombaton 18 órakor), de az aranyéremért folytatott harc újabb állomása előtt egy pillanatra elcsendesül majd a pálya és a lelátó is. Csütörtökön ugyanis elhunyt Sterbinszky Amália, minden idők egyik legjobb magyar kézilabdázója, aki az FTC-vel egyszer, a Vasassal tízszer lett bajnok, rá emlékeznek a hétvégén valamennyi mérkőzés előtt, és természetesen a Vasas épp Sterbinszkyről elnevezett sportcsarnokában is.

Ezt követően aztán együttesünknek újabb két pontot kell gyűjtenie az elvárások szerint – míg a mieink a bajnoki címért harcolnak, addig ellenfelünk, a Vasas a bentmaradás kiharcolásáért küzd. Érdekesség, hogy az elmúlt hetekben a tabellán a Győr előttünk állt, miután több mérkőzést játszott már le, mint mi,  ám az Esztergom elleni sikerrel utolértük meccsszámban, s mert nem hibáztunk, megelőztük pontszámban. Vagyis újra az élre álltunk, és a hátralévő öt játéknapon, illetve jó eséllyel az ETO elleni idegenbeli csúcsrangadón dől majd el, hogy összejön-e a címvédés, de addig és azután sem szabad hibázni.

A Fáy utcába egyébként jó érzésekkel mehetünk, hiszen tavaly épp ott sikerült bebiztosítani matematikailag is a bajnoki címet, idén pedig egyet léphetünk a célunk felé. A Vasas egyébként meglehetősen rossz formában kézilabdázik az elmúlt hetekben, hiszen bár 2025-öt két rendkívül fontos, egygólos győzelemmel kezdte a DKKA (31-30) és a Békéscsaba (27-28) ellen, azóta egy kupa- és hét bajnoki meccsen se járt sikerrel. Igaz ugyan, hogy az ellenfelei jobbára a tabella első feléhez tartoztak, de az MTK és a Kisvárda ellen előzetesen számolva lehetett volna esély a pontszerzésre. A legeredményesebb angyalföldi játékos Farkas Johanna, aki százhuszonnégy gólt lőtt eddig, de akciógól a legtöbbször a főleg a távoli zónákból veszélyes Szilovics Fanni talált be (86). Az idény során novemberben találkoztunk a Vasassal, és akkor főként Janurik Kinga lenyűgöző teljesítményének, ötvennyolc százalékos hatékonyságának köszönhetően nem okozott gondot a két pont megszerzése (39-21).

A mérkőzésre a helyszínen, 17 órától lehet belépőt vásárolni háromezer forintért (nyugdíjas és diákjegy 2000 forint).

K&H NŐI KÉZILABDA LIGA
20. forduló

Vasas SC - FTC-Rail Cargo Hungaria
Helyszín: Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok
Időpont: 2025. április 5., 18 óra
Játékvezetők: Kiu Gábor és Kiu Tamás
Jegyár: 3000 forint (diák/nyugdíjas 2000 Ft)
TV: M4 Sport Youtube stream

Cikkajánló

Különleges bajnokival folytatjuk kedden este

Női kézilabdacsapatunk hazai pályán fogadja az FTC-hez számos módon kötődő MOL Esztergomot.

"Keserű a szánk íze, de büszkék lehetünk"

Női kézilabdacsapatunk Győri ETO elleni bajnoki rangadóját követő sajtóájékoztatón értékeltek a főszereplő.

Simon Petra: „Hidegrázós meccs volt”

Női kézilabdacsapatunk Győr elleni döntetlenje után válogatott irányítónk értékelt - VIDEÓ!

Közel volt a győzelem, de döntetletlen a rangadó vége

Az utolsó pillanatban a kapufán csattant Omoregie lövése, így döntetlennel zárult a Győri ETO elleni bajnoki.

„A Ferencváros volt, és lesz is az életem központja”

Berzsenyi Mária olimpiai és vb harmadik korábbi kézilabdázónk 80 évesen régi emlékekről és a Fradiról mesélt.

Veretlenek csatája – jön az ETO elleni bajnoki

Női kézilabdacsapatunk szombaton a legnagyobb rivális elleni bajnokival folytatja az idényt.

Változás női kézilabdacsapatunk stábjában

A gyógytornász Kuszi Alexandra helyét a csapat mellett már korábban is dolgozó Vajay-Gazsó Dorottya vette át.

Michala Möller: „Nagyon hiszek a csapatunkban!”

Női kézilabdacsapatunk dán átlövőjét kérdeztük a szombati, Győri Audi ETO elleni bajnoki rangadó előtt.

EHF
EHF
EHF
close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin