2021. július 17.
„A Zalgiris egy taktikailag érett, technikás csapat”
Sportmenedzserünket, Hajnal Tamást kérdeztük a következő BL-ellenfelünkről és két új játékosunkról.

32-szeres bajnok férfi labdarúgócsapatunk egy minden szempontból sikeres nyári felkészülést követően remekül kezdte a Bajnokok Ligája 2021/2022-es idényét, hiszen a selejtező első fordulójában 6-1-es összesítéssel sikerült búcsúztatnunk a koszovói bajnok Prishtinát. A párharc első meccsén, a Groupama Arénában Tokmac Nguen, Ryan Mmaee és Miha Blazic góljával 3-0-ra, míg az idegenbeli visszavágón Myrto Uzuni mesterhármasával 3-1-re diadalmaskodtunk. Albán támadónk teljesítményéről EBBEN a cikkben részletesen is beszámoltunk.

A selejtező második fordulójában az észak-ír Lienfieldet legyőző, nyolcszoros litván aranyérmes, Zalgiris Vilnius lesz az ellenfelünk, amely sportmenedzserünk és korábbi játékosunk, Hajnal Tamás szerint, egy teljesen más játékerőt képviselő csapat, mint amilyen a koszovói bajnok volt.

- Két évvel ezelőtt az Európa Liga rájátszásában a szintén litván Suduva volt az ellenfelünk, amely nagy kihívás elé állított minket, de végül sikerült kiejtenünk őket, és így bejutottunk a csoportkörbe. Úgy gondolom, hogy a Zalgiris egy erősebb csapat, jobb egyéni kvalitásokkal rendelkeznek, mint annak idején a Suduva. Harcias és kemény játék jellemzi a litván bajnokot – mondta Hajnal Tamás a FradiMédiának. – Azt gondolom, hogy a Prishtinánál egy taktikailag jóval érettebb, technikásabb és gyorsabb csapat a Zalgiris, nem véletlenül jutottak tovább ők is a második selejtezőkörbe.

Sportmenedzserünk szerint, a Prishtina elleni párharc is megmutatta, hogy csak akkor van esélyünk a sikeres nemzetközi szereplésre, ha a mieink csapatként jól tudnak együttműködni.

- Nem számít, hogy a mi csapatunk értéke jóval meghaladja a Zalgirisét. Erre a legjobb bizonyíték a magyar válogatott Eb-szereplése volt. A legfontosabb, hogy csapatként a Zalgiris fölé tudjunk nőni. A játékosokat jól felkészítettük az ellenfélből, rengeteg videót kielemeztünk róluk, és kimentünk Litvániába is megnézni a Lienfield elleni találkozójukat. Maximálisan koncentrációra lesz szükségünk a párharc során.

A Zalgiris elleni párharc sikeres megvívásában akár már legfrissebb igazolásaink is segíthetnek majd. A napokban ugyanis sikerült leigazolnunk a norvég rekordbajnok Rosenborg norvég válogatott középpályását, Kristoffer Zachariassent, aki amellett, hogy a norvég bajnokság idei kiírásában 12 meccsen nyolc gólt (köztük egy mesterhármast) és három gólpasszt jegyzett, 2020-ban a szurkolók az Év játékosának is megválasztották.

Mellette a másik új labdarúgónk a HNK Rijekától érkezett bosnyák válogatott Stjepan Loncar, aki eddigi pályafutása során kétszer nyerte meg a Horvát Kupát és egyszer pedig a Bosnyák Kupát.

- Kristoffer egy nagyon gólveszélyes, nagy munkabírású játékos, aki emellett egy remek karakterű, győztes mentalitású labdarúgó. Nagy motivációval érkezett hozzánk, de ugyanez elmondható Stjepanról is. Vele már hosszabb ideje kapcsolatban álltunk, komoly munka előzte meg az ő szerződtetését, ugyanis kezdetben nagy kihívásnak tűnt a leigazolása, ám a pandémia hatására a gazdasági helyzet is megváltozott, és ez megnyitotta a lehetőséget a számunkra, hogy megszerezzük. Ám az anyagiak mellett fontos volt a megfelelő személyes kapcsolat kialakítása is. Ugyanis a megbeszélések során folyamatosan jeleztük Stjepan és a menedzsmentje irányába, hogy jelentős szerepet szánnánk neki a klubnál, és hogy szükségünk van a kvalitásaira a céljaink eléréséhez.

Hajnal Tamás hozzátette, hogy semmi akadálya nincs, hogy Zachariassen és Loncar, akár már a jövő keddi, Zalgiris elleni mérkőzésen bemutatkozzon csapatunkban, ez csak Peter Stöger vezetőedzőn múlik.

A BL-selejtező második fordulóját hazai pályán kezdjük a Groupama Arénában, július 20-án, este 20.00 órától, amelyre jegyeket EZEN a linken vásárolhatnak. Hajnal Tamás kiemelte, hogy ahogyan a Prishtina ellen, úgy a Zalgiris elleni mérkőzésen is nagy segítség lehet a csapat számára a közönségünk.

- Nagyon örülünk neki, hogy a Prishtina elleni hazai mérkőzés után ismét sok szurkoló előtt játszhatunk fontos Bajnokok Ligája-selejtezőt a Groupama Arénában. Korábbi játékosként és a klubnál jelenleg betöltött pozíciómnál fogva pontosan tudom, mennyit jelent a pályán, ha az egész stadion a te sikeredért szorít, a fradisták ráadásul egészen különleges hangulatot tudnak teremteni. Persze továbbra is fontos, és kérünk is mindenkit, hogy kizárólag a Fradi buzdításával foglalkozzon. Nem szabad, hogy kirekesztő vagy másokat sértő rigmusok legyenek a stadionban, mert ezért komoly büntetés járna a klubnak, ami a csapatra is rossz hatással lenne. Az UEFA különösen kényes most a szexuális kisebbségeket hátrányosan megkülönböztető, obszcén megnyilvánulásokra, valamint arra, ha a szervezetüket bűnözői csoportként aposztrofálják a szurkolók.

Bajnokok Ligája-selejtező, 2. forduló

2021.07.20, 20.00 FTC - FK Zalgiris Vilnius, Budapest, Groupama Aréna

2021.07.27. 19.00 FK Zalgiris Vilnius - FTC, Vilnius, LFF Stadion

Cikkajánló

Hurka kóstolás Gómezzel és vicces kvíz a női kézisekkel

A Fradi TV legújabb adásában cuki, új rovatunk is debütál, de fotózunk is egy kicsit.

Nyerj egy hazai Fradi-mezt!

Válaszolj a TikTokon feltett kérdésre január 30. és február 6. között és nyerj egy hazai bajnoki mérkőzésmezt!

Sajtóakkreditáció az Újpest elleni bajnokira

A média munkatársai február 6., péntek 12.00-ig adhatják le akkreditációjukat.

Hétfőn játsszuk az örökrangadót

A Magyar Labdarúgó Szövetség versenybizottsága elkészítetett a 22. és a 23. forduló menetrendjét.

Íme, a Paks elleni győzelmünk legszebb pillanatai

Gruber gólja döntött, elhoztuk a három pontot a Pakstól - VIDEÓ!

Robbie Keane: „Megmutattuk a karakterünket!”

Ír vezetőedzőnk elégedetten értékelte a Paks elleni 1-0-s idegenbeli sikert.

Gruber döntött, fontos győzelem Pakson

Férfi labdarúgócsapatunk kiélezett meccset nyert meg 1-0-ra a Paks vendégeként a Fizz Ligában.

Tippeljen, és nyerjen egy Macron tornazsákot!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin