2023. január 27.
Aissa jó példája: „A Fradiból is lehet topligába jutni”
Hajnal Tamás szerint mind a játékosnak, mind a klubnak is büszkeség és siker egy ilyen jelentős igazolás.

Mint arról beszámoltunk, tunéziai válogatott középpályásunk, Aissa Laidouni két és fél év után távozott a Ferencvárostól és a német élvonalbeli Union Berlinhez szerződött. A szurkolók körében is rendkívül népszerű játékosról és az ő eladásának jelentőségéről klubunk sportigazgatója, Hajnal Tamás beszélt.

„Óriási siker, mind Aissának, mind a klubnak, hogy ismét egy európai topligába, ráadásul a Bundesliga egyik élcsapatához sikerült játékost értékesítenünk” – kezdte Hajnal Tamás. „Azt gondolom, hogy ez a két és fél év, amelyet Laidouni nálunk töltött rendkívül sikeres időszak volt, amelyben számos nagy győzelmet élhettünk át közösen. Az ő eligazolása is jó példa lehet, hogy igenis, a Ferencvárosból is lehetséges az európai elitligákba kerülni” – tette hozzá a sportvezető.

„Persze, az egyik oldalról fáj az ember szíve, hogy egy ilyen nagyszerű játékos távozott, de inkább nagy öröm és büszkeség, hogy ismét létrejött egy ilyen jelentős igazolás. A klub számára óriási elismerés és a jövőre nézve is rendkívül pozitív megítélés lehet, hogy egy újabb labdarúgónk igazolt a nagy topligák egyikébe. Aissának nagyon sok sikert kívánok Berlinben!” – mondta Hajnal Tamás.

Aissa Laidouni eladásával a Ferencváros elmondhatja magáról, hogy 2014 óta mind az öt európai élbajnokságba értékesített játékost. Muhamed Besic 2014-ben tőlünk igazolt az angol élvonalbeli Evertonhoz, 2015-ben Somália a Fradiból szerződött a francia Toulouse-hoz, majd 2016-ban Nagy Ádámot a Ferencvárosból vitte el az olasz Bologna. Tavaly Myrto Uzuni távozott az akkor spanyol első osztályú Granadához, most pedig Aissa Laidouni lett az Union Berlin labdarúgója.

Cikkajánló

Jön a Fradi Zóna elemzés legújabb adása!

A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.

Joseph duplájával győzelem a Paks ellen

Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!

Ki volt áprilisban az iFOREX Hónap Játékosa?

Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!

Robbie Keane: „Lőhettünk volna több gólt is”

Vezetőedzőnk szerint az FTC irányította a Paks ellen vasárnap megnyert mérkőzést.

Elindult a licit a győztes meccslabdákra!

A labdák megvásárlásával az Albert Alapítványt támogathatja.

Nagyon fontos győzelem a Paksi FC ellen

Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk Lenny Joseph duplájával nyert a Fizz Ligában.

FTC–Paksi FC: parkolási lehetőségek

Murvás parkolónkban, a Telekom mélygarázsban és az MVM Dome parkolójában is parkolhatnak szurkolóink.

Tippeljen, és nyerjen egy fehér Fradi Sas pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paksi FC elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin