2023. december 20.
„Bombaerős volt az akkori Olympiakosz”
Mucha József edzői pályafutása egyik legnagyobb sikereként emlékszik a görög rekordbajnok legyőzésére.

Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk a görög Olympiakoszt kapta ellenfeléül az UEFA Európa Konferencia Ligában, a nyolcaddöntőbe jutásért rendezendő, februári párharcban. A hazai meccsre szóló jegyértékesítés január 9-én indul!

Az FTC korábban kétszer, 1996-ban mérkőzött meg az Olympiakosszal, akkor az UEFA Kupa 1. fordulójában az Üllői úton 3-1-re nyertünk, Athénban pedig 2-2-es eredményt értünk el. Cikkünkben a budapesti találkozón vezetőedzőként irányító Mucha József és a 27 évvel ezelőtt mindkét mérkőzésen pályára lépő Telek András idézte fel a múltat, de mindketten beszéltek a jelenről is.

- Kaotikus állapotok uralkodtak azokban a napokban a Ferencvárosnál – kezdte visszaemlékezését Mucha József, aki abban az időszakban beugró edzőként két meccsen, egy bajnokin és az Olympiakosz elleni, 1996. szeptember 10-én lejátszott hazai kupamérkőzésen irányította a Ferencvárost. - Miután megkaptuk a sorsolást, annak ellenére, hogy én akkoriban a válogatott másodedzője voltam Csank János mellett, a Fradi akkori technikai vezetőjével, Havasi Mihállyal kiutazhattam Nápolyba, ahol a görögök felkészülési mérkőzést játszottak. A tapasztalataimat elmondtam a csapatnak és a vezetőedzőnek, Novák Dezsőnek is, csakhogy mire eljött a mérkőzés ideje, Novák Dezső lemondott, az akkori szakosztályvezető pedig engem kért fel helyettesnek, így végül én vezettem a csapatot. Bombaerős volt az akkori Olympiakosz, de mi sem voltunk rosszak. Kiváló futballisták alkották a csapatunkat, ráadásul a játékosok 80 százaléka ferencvárosi kötődésű is volt. Egy picit ki kellett rángatni a srácokat a nihilből a hazai találkozó előtt, de ez sikerült is. Edzői pályafutásom egyik legnagyobb sikerének tartom az Olympiakosz elleni győzelemet, mert nagyon nehéz helyzetben sikerült úrrá lennünk a nehézségeken. Jó szívvel emlékszem vissza erre a mérkőzésre, nagy sikernek tartom.

Mucha József hozzátette: a Ferencváros kaphatott volna erősebb ellenfelet is a hétfői sorsoláson (például a Betis, az Ajax vagy a Molde személyében), de képesnek tartja a maiakat arra, hogy kivívják a továbbjutást. Hasonlóképpen gondolja korábbi védőnk, Telek András is, aki ’96-ban mindkét meccset végigjátszotta.

Telek András az Üllői úti mérkőzés előtt

- Nem tudom pontosan, hogy az Olympiakosz milyen játékerőt képvisel jelenleg, de mivel ő is a Konferencia Ligában szerepel, úgy sejtem, hogy nem egy BL-szintű csapat. Bízom benne, hogy hasonló eredményt tud majd elérni a mai csapat is, mint amit nekünk sikerült – mondta Telek András, aki pályafutása során 344 alkalommal lépett pályára a Ferencváros színeiben. - Örültem a sorsolásnak, mert kellemes emlékeket ébreszt bennem az 1996-os párharc, jó volt visszagondolni rá. A kinti mérkőzés emléke maradt meg bennem jobban, fantasztikus volt, amilyen atmoszféra uralkodott a stadionban. Éreztük, hogy jobbak vagyunk az Olympiakosztnál és sikerült is megőriznünk a Budapesten megszerzett előnyt.

A párosítás kapcsán nyilatkozó Orosz Pál véleményét ITT, Hajnal Tamás és Dibusz Dénes várakozásait pedig IDE kattintva olvashatja el. Ellenfélbemutatónkért klikkeljen IDE!

Töltse a tavaszt is velünk a lelátón!

December 1-jén megkezdtük a következő szezonra érvényes bajnoki bérletek értékesítését. A Ferencvárosra nyolc hazai rendezésű bajnoki vár 2024 tavaszán, sorrendben az MTK Budapest, a DVTK, a Kecskemét, a Puskás Akadémia, a Paksi FC, a Kisvárda, a DVSC és az Újpest látogat majd a Groupama Arénába. Aki megújítja eddigi bérletét, vagy új bérletet vált, már most bebiztosítja a helyét ezekre a találkozókra, ezzel pedig 10 százalékkal olcsóbban jut be a stadionba, mintha egyenként vásárolna belépőt. További részletek ITT!

Cikkajánló

Profi szerződést kötöttünk Szegedi Botonddal

Az FTC labdarúgó utánpótlásának újabb tehetséges játékosa kötelezte el magát klubunkhoz.

Változott második ausztriai edzőmeccsünk helyszíne

Együttesünk az eredeti időpontban, de új helyszínen, a Kufstein Arénában játszik az azeri Qarabag FK ellen.

Ifj. Lisztes Krisztián továbbra is a Fradit erősíti

Fiatal szélsőnk marad továbbra is kölcsönben az Eintracht Frankfurttól – VIDEÓ!

Gruber-gól és helyzetek a Sabah elleni edzőmeccsen

Nézze meg az azeri bajnok elleni felkészülési mérkőzésünk összefoglalóját - VIDEÓ!

„Ez a meccs jó visszaigazolás volt a srácoktól”

Pályaedzőnk, Leandro de Almeida elégedetten értékelte a csapat teljesítményét a Sabah elleni edzőmeccs után.

Döntetlen az első ausztriai felkészülési mérkőzésen

Az FTC kétszer 60 perces edzőmeccset játszott vasárnap az azeri FK Sabah ellen, 1-1 lett a vége.

Tippeljen az edzőmeccsre, és nyerjen egy zöld kulacsot!

Nyereményjáték az FTC Facebook-oldalán: tippelje meg a Sabah elleni felkészülési meccs pontos végeredményét!

Finomhangolás a Sabah elleni edzőmeccsre

Szombaton már kifejezetten az azeri bajnokra készült futballcsapatunk az edzőtáborban - VIDEÓ!

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin