Eldar Civic edzőmérkőzésen már lépett pályára a Fradiban, tétmeccsen azonban először húzhatta magára az FTC-címeres mezt a Valletta 3-1-es legyőzése alkalmával. A bosnyák balhátvéd így duplán is boldog volt a találkozót követően.
„Az első tétmérkőzés minden futballista számára fontos, így természetesen nekem is. Nagyon örülök, hogy nyertünk, nem is álmodhattam volna szebb debütálásról! Nehéz mérkőzés volt ez, a Bajnokok Ligájában sosem könnyű győzni, ezért elégedettek és boldogak lehetünk. Nekem sem volt a legkönnyebb feladat, hogy rögtön egy BL-meccsen kellett játszanom, de úgy érzem, jól megoldottam a feladatom. Sajnálom, hogy kaptunk egy gólt, ez is arra figyelmeztet minket, hogy a visszavágón is maximálisan kell koncentrálnunk, csak úgy érhetjük el a továbbjutást, ha a visszavágón is fegyelmezetten és jól futballozunk” - értékelt Civic.
Olvassa el vezetőedzőnk, Sergei Rebrov nyilatkozatát is ITT! A duplázó Davide Lanzafame értékelése ITT! A visszavágóval kapcsolatos jegyárusításról minden információt megtalál EBBEN A CIKKÜNKBEN!
Az izraeli válogatott középpályás kupagyőzelmet ünnepelhetett a Fradi labdarúgójaként.
Labdarúgócsapatunk 2-1-re győzött, Lisztes Krisztián a mérkőzésről és aktuális formájáról is beszélt – VIDEÓ!
Vezetőedzőnk, Borbély Balázs elégedetten értékelt a Puskás Akadémia 2-1-es legyőzését követően.
Férfi labdarúgócsapatunk vasárnap idegenben nyert 2-1-re a Puskás Akadémia elleni OTP Bank Liga-találkozón.
Mutatjuk, hogyan alakul férfi labdarúgócsapatunk nemzetközi programja az UEL ligaszakaszában.
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás nyilatkozott a Puskás Akadémia elleni bajnokink előtt.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Puskás Akadémia elleni mérkőzés pontos végeredményét!
Bosnyák válogatott labdarúgónk a Görög Kupa-győztes OFI Krétában tölti a következő bajnoki idényt.