2022. február 25.
Csercseszov: „Szükségünk van az állandóságra”
Sztanyiszlav Csercseszov szerint csapatunk megfelelően felkészült a Gyirmót elleni bajnokira.

32-szeres magyar bajnok és címvédő férfi labdarúgócsapatunk február 26-án, szombaton, 19.30-kor a Gyirmótot fogadja a Groupama Arénában az NB I 22. fordulójában. Mérkőzés előtti várakozásairól vezetőedzőnket kérdeztük.

- Szükségünk van az állandóságra. A tabellán elfoglalt pozíciónak nincs jelentősége, hiszen azt tapasztalom, hogy a Ferencváros ellen minden csapat nagy energiával játszik. A mi feladatunk, hogy felkészüljünk erre, kidolgozzuk a megfelelő taktikát, ezt megtettük a héten. A legutóbbi hazai mérkőzésünk sajnos nem sikerült jól, ezért most javítani szeretnénk, a Gyirmót ellen csakis a győzelem elfogadható részünkről – mondta Sztanyiszlav Csercseszov.

Vezetőedzőnket új igazolásainkról is megkérdeztük.

- Marquinhosra kezdőként számítottam legutóbb, készen állt erre, de még neki is szüksége lesz némi időre, hogy hozzászokjon a csapathoz, a taktikához, vagy egyáltalán a magyar bajnoksághoz – folytatta Csercseszov. - Szerintem kivette a részét a mérkőzésből, voltak lehetőségei. Carlos szintén aktív volt. Ő is egy tapasztalt játékos, Marquinhoshoz hasonlóan minőségi erősítést jelent, de neki is időt kell adnunk a beilleszkedésre. Szívesen lehetőséget adtam volna Anderson Esitinek is az előző mérkőzésen, cserélni készültem, mielőtt gólt szereztünk, ám miután a videóbíró elvette a találatot, mégsem változtattam a játékrendszerünkön.

Az FTC-Gyirmót bajnokira eladott belépők után jegyenként 100 forintot utalunk a Mentor Alapítványnak. Azon szurkolóinkat, akik jelmezben érkeznek az FTC-Gyirmót mérkőzésre, ajándékokkal jutalmazzuk! További mérkőzésnapi programjainkról ITT, parkolási lehetőségeinkről ITT olvashat!

OTP Bank Liga, 22. forduló
FTC–Gyirmót FC Győr
2022. február 26., szombat 19.30
Helyszín: Budapest, Groupama Aréna
Jegyek: személyesen a Groupama Aréna jegypénztárában (hétfő: zárva, kedd-péntek: 10.00-18.00, szombat: 9.00-13.00 - meccsnapon a mérkőzés kezdetéig, vasárnap: zárva - kivéve meccsnapokon), illetve az interneten, a meccsjegy.fradi.hu-n.

Cikkajánló

A legnagyobb Fradi hálóját őrizte

Az FTC egyik aranykorszakának kapuslegendájára, a ma 100 éve született Henni Gézára emlékezünk.

„Egész Európa hallotta a szurkolóinkat, köszönöm nekik"

Az AC Milan elleni fantasztikus UEL-győzelmünk után Borbély Balázs osztotta meg a gondolatait.

MILÁNÓ ZÖLD-FEHÉR! MEGVERTÜK AZ AC MILANT!

Férfi labdarúgócsapatunk csodálatos játékkal nyert a hétszeres BEK/BL-győztes ellen a San Siróban!

Milan–FTC: nagy különbség a kezdőcsapatok értéke között

Az olaszok sztárjátékosai önmagukban értékesebbek, mint a Fradi teljes kezdője.

Gartenmann: „Menjenek oda és hozzanak el egy pontot"

Korábbi védőnk most az olasz Sampdoria játékosa, de nem kérdés, hogy kinek szurkol ma este!

Kristoffer Zachariassen: „Álom a San Siróban játszani”

A legendás stadion már lenyűgözte játékosainkat, akik győzelemmel folytatnák EL-szereplésüket - VIDEÓ

Tippeljen, és nyerjen EL 26/27 Tour férfi pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg az AC Milan elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„Erős csapatokkal találkoztunk eddig is, de ez más"

Borbély Balázs és Bamidele Yusuf nyilatkozott az AC Milan elleni UEL-meccsünk előtt.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin