2023. október 13.
Dejan Sztankovics: „Ez lesz a csoport derbije”
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint a magyar válogatott szervezett játékra képes Marco Rossival.

A Dibusz Dénessel, Botka Endrével és Varga Barnabással a soraiban készülő magyar férfi labdarúgó-válogatott szombat este Szerbiát fogadja a budapesti Puskás Arénában, Európa-bajnoki selejtezőn. Mindkét együttes 10 ponttal áll a G-csoportban, ezzel jelenleg automatikusan kijutó, igaz, a szerbek öt mérkőzésen, míg a mieink négy meccsen érték el ezt a pontszámot. A csoportrangadó előtt férfi labdarúgócsapatunk szerb vezetőedzőjét, Dejan Sztankovicsot kérdeztük.

- Ez lesz a csoport derbije, ami mindkét csapat számára nagy jelentőséggel bír. Marco Rossi vezetésével nagyon szervezett játékra képes a magyar válogatott, amely legutóbb győzni tudott Belgrádban, éppen ezért Szerbia számára döntővel felérő meccs következik, ahol muszáj lenne nyerni, hogy ne kelljen aggódnunk a kijutás miatt – kezdte Sztankovics. - Huszonnégy éve várunk arra, hogy részt vehessünk egy Európa-bajnokságon, ez nagyon sok idő. Időközben részt vettünk világbajnokságokon, emellett rengeteg tehetségünk van, az Európa-bajnokságokról azonban hiányoztunk, így most nem szabad lemaradnunk.

Az október 14-én, szombaton 20.45-kor kezdődő magyar–szerb találkozó felvezetéseként pénteken az FTC kapusa, Dibusz Dénes nyilatkozott. Játékosunk várakozásait IDE kattintva láthatja!

Jegyinformációk

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk október 26-án, csütörtökön 21.00-tól a belga élvonalbeli Genk ellen folytatja szereplését az UEFA Európa Konferencia Liga F-csoportjában. A Genkben sorra kerülő mérkőzésre már elérhetőek a jegyre váltható voucherek! További részletek ITT!

A belépők már elérhetők a következő hazai mérkőzéseinkre, az Újpest és a Fehérvár elleni bajnokikra, valamint a Puskás Akadémia elleni MOL Magyar Kupa-összecsapásra is. Jegyét megvásárolhatja online a meccsjegy.fradi.hu-n, valamint személyesen, a Groupama Aréna jegypénztáraiban is. A pénztár nyitvatartása: H.: zárva, K-P.: 10.00-18.00, Szo.: 9.00-13.00, V.: zárva (kivéve meccsnapon, akkor nyitva a mérkőzés kezdetéig).

Szurkolóinknak akciót hirdettünk: amennyiben megvásárolja jegyét az Újpest és a Fehérvár ellen is, úgy a decemberi, Mezőkövesd elleni meccsre ingyenjegyet kap! Részletekért kattintson IDE!

Cikkajánló

„A kisfiam ugyanolyan karakter a pályán, mint én!”

Korábbi védőnk, Lovrencsics Gergő szurkol a Fradinak, hogy ismét BL-főtáblás legyen – INTERJÚ!

„Nincs veszítenivalónk, vissza kell jönni a párharcba!”

Csapatkapitányunk, Dibusz Dénes szerint ennél sokkal több van a Fradiban és még nincs vége - VIDEÓ

„Reményt ad, hogy az ellenfél azt hiszi, már nyert!”

Vezetőedzőnk, Robbie Keane képesnek tartja csapatát, hogy megfordítsa a Qarabag elleni BL-párharcot.

Vereség a BL-playoff első meccsén

Férfi labdarúgócsapatunk 3-1-re kikapott a Qarabagtól, kétgólos hátrányt kell ledolgoznunk.

Tippeljen, és nyerje meg Varga Barnabás dedikált mezét!

Nyereményjáték a Fradi Facebookon, tippeljen a Qarabag elleni mérkőzés végeredményére a meccsnapi poszt alá!

Távozik Adama Traoré

A mali válogatott szélső három bajnoki címet nyert a Ferencvárossal, 40 gólt és 20 gólpasszt jegyzett.

Előkelő helyen az FTC az IFFHS legfrissebb ranglistáján

Klubunk a 77. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgás-történeti és -statisztikai Szövetség klubvilágranglistáján.

FTC-Qarabag: parkolási lehetőség!

A Bajnokok Ligája-playoffmérkőzésre autóval érkező drukkereink az MVM Dome parkolóját használhatják.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin