Mint megírtuk, magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk szombaton a Budapest Honvéd 2-1-es legyőzésével zárta a 2020/2021-es élvonalbeli idényt, ezzel 78 ponttal végzett, így megdöntötte a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság pontrekordját. A mérkőzést követően vezetőedzőnk, Sergei Rebrov sajtótájékoztatón értékelt.
- Nagyon fontos három pontot szereztünk, önbizalom szempontjából is sokat jelentett ez a siker. Minden meccset meg akarunk nyerni, ez akkor is így volt, amikor az utóbbi hetekben már nem volt tétje a mérkőzéseknek. A mai találkozón a csapat ismét megmutatta a karakterét – mondta el Sergei Rebrov.
Együttesünk mindössze 22 gólt kapott az idényben, ez szintén rekord.
- Nagy hangsúlyt fektettünk a mai meccs előtt a védekezésre, hiszen biztos voltam benne, hogy fogunk gólt szerezni. Nagyon fontosnak tartom a védelmet, szerintem ez az egyik olyan komponens, amelyben a legtöbbet tudtunk javítani az idény kezdete óta.
Bajnokcsapatunk egygólos hátrányból felállva 2-1-re győzött a Honvéd ellen, így 78 ponttal zárta a szezont.
Bajnoki címvédő futballcsapatunk két labdarúgója, Szalai Gábor és Jonathan Levi is beáll a jegypénztárba.
Minden, amit az Újpest elleni idegenbeli bajnokira készülő drukkereinknek tudniuk kell.
Bajnoki címvédő labdarúgócsapatunk május 9-én 18:00-kor találkozik a ZTE-vel a Puskás Arénában.
Lenny Joseph megköszönte a szurkolóknak az elismerést.
A Paksi FC elleni meccs után érkezik a Fradi Zóna Elemzés by iFOREX Europe Hegedűs Henrikkel.
Nézze meg a Paksi FC elleni győzelmünk két gólját és legfontosabb helyzeteit - VIDEÓ!
Szurkolóinkat értékes nyeremények várják aktuális szavazásunkon!