Mint megírtuk, bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk vasárnap vendégként 2-1-re legyőzte a DVTK-t, ezzel az OTP Bank Liga 10. fordulója után – egy mérkőzéssel kevesebbet játszva is – vezeti a bajnokságot. Az igencsak intenzív, jó játékot hozó bajnoki után vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics sajtótájékoztatón értékelt.
- Tudtuk jól, hogy hasonló mérkőzésre számíthatunk, rangadóra készültünk a DVTK ellen. Az ilyen meccseket nagyon élvezem. Nehéz mérkőzést vívtunk, boldog vagyok, hogy ilyen stadionokban telt házas bajnokit játszhatunk. Szeretnék gratulálni a hazai csapatnak és az ellenfél vezetőedzőjének is, tényleg remek meccset játszottunk. Az első félidőben további találatokat szerezhettünk volna, viszont az is igaz, hogy az utolsó percekben Dibusz Dénes góltól mentette meg a csapatot – kezdte értékelését a tréner.
A szakember kérdésre válaszolva a vele szemben elkövetett szabálytalanság után lecserélt Varga Barnabásról is beszélt.
- Varga Barnabás nagyon sok energiát beleadott, főleg az Eb-selejtezők során. Emlékszem, amikor még magam is a válogatottban játszottam, sosem volt megállás. Ugyanez igaz másokra is, benne van a sérülés ebben. Bízom benne, hogy nem komoly Barnabás sérülése és mielőbb visszatérhet közénk, de természetesen vannak cserejátékosaink is. Szerencsére nagyon sok játékosunk van, de egyikük sem véletlenül szerepel a Ferencvárosban, valamennyiüknek megvan a kvalitása hozzá, hogy egy ilyen nagy csapatban játszhassanak – válaszolta Sztankovics.
Csapatunkra két mérkőzés vár a jövő héten: előbb október 26-án, csütörtökön a Genk vendégeként lépünk pályára az UEFA Európa Konferencia Liga csoportkörének 3. játéknapján, majd október 29-én, vasárnap az Újpest FC-t fogadjuk a Groupama Arénában. De vajon miként éli meg az ilyen periódusokat Dejan Sztankovics?
- Nagyon élvezem az ilyen időszakokat, a derbiket, a telt házas mérkőzéseket, ha győz a csapatom, az dupla élvezetet nyújt. Amikor valaki a legjobb szeretne lenni, fel kell készülnie arra, hogy a legjobbakkal fog találkozni. Fontos hét következik számunkra, készen kell állnunk a ránk váró mérkőzésekre – zárta gondolatait a szerb szakvezető.
Az Újpest elleni bajnokival jegyakció kezdődik – ha jegyet vált a derbire, majd az azt követő, Fehérvár elleni hazai meccsre is, a harmadik, Mezőkövesd elleni hazai találkozóra ajándékba adjuk a jegyet! További információkért kattintson IDE!
Távozik az FTC férfi labdarúgócsapatának vezetőedzője. Robbie Keane úgy döntött, elhagyja a klubot.
Itt a páratlan alkalom, hogy néhány egyszerű kattintás után önnél landoljon egy plüss Fradi-sas.
Szerb csatárunk három idény során 94 mérkőzésen lépett pályára, és több emlékezetes gólt is szerzett.
A nemrég 50. születésnapját ünneplő korábbi támadónk, Tököli Attila őszinte interjút adott - VIDEÓ!
Szurkolóink dönthetik el szavazással, ki volt férfi labdarúgócsapatunk legjobbja az elmúlt idényben.
A pünkösdi hosszú hétvégén csak szombaton lesz nyitva a Fradi Múzeum.
A pünkösdi hosszú hétvégén változik a Fradi Shop nyitvatartása, vasárnap és hétfőn zárva lesz az üzlet.
Norvég középpályásunk gólt szerzett, de a vezető gólban is főszerepet vállalt.