2023. augusztus 30.
„Fontos, hogy jól menedzseljük a mérkőzést”
Máté Csaba szerint a cél az, hogy minél több gólt szerezzen a csapat, ám minden meccsre nem ígért gólparádét.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-s kezdettel a litván Zalgiris Vilnius ellen lép pályára az UEFA Európa Liga-selejtező rájátszásának második mérkőzésén. Az első meccset a Ferencváros nyerte meg 4-0-ra. A visszavágó előtt, szerdán vezetőedzőnk, Máté Csaba és magyar válogatott csatárunk, Varga Barnabás részvételével tartottunk sajtótájékoztatót.

- Örülök, hogy át tudtam menteni az előző idény teljesítményét, én is úgy érzem, hogy jó formában vagyok. A 10 gól jó kezdésnek számít – kezdte a nyáron szerződtetett támadó, aki eddig 10 tétmérkőzésen tízszer volt eredményes. - Jó passzban van a csapat, egy bajnokit leszámítva az utóbbi 7-8 mérkőzésen jó eredményeket értünk el, így a hangulatra sem lehet panasz. Biztos vagyok benne, hogy csütörtökön a Zalgiris mindent megtesz majd a győzelem érdekében, de hazai pályán szeretnénk a lendületünket megtartani. A célunk a győzelem!

A szerbek elleni Eb-selejtezőre majd a csehek elleni felkészülési találkozóra készülő nemzeti csapat keretébe is meghívott Varga Barnabástól Máté Csaba vette át a szót.

- Természetesen a győzelemre törekszünk, de a selejtező ezen fázisában, amikor egyetlen lépésre vagyunk a csoportkörtől, fontos, hogy jól menedzseljük a mérkőzést. A Zalgiris jobb csapat, mint a korábbi, máltai ellenfelünk volt, láthattuk az első, Litvániában lejátszott mérkőzésen is, hogy egy hiba milyen irányba terelhet egy meccset. Fontos, hogy mi semmilyen hibát ne kövessünk el, ne érezze azt a Zalgiris, hogy lehet esélye. Biztos vagyok benne, hogy nem feltartott kezekkel jönnek a litvánok, mi sem ezt tennénk a helyükben – jelentette ki a borítóképünkön látható Máté Csaba. - Ellenfelünk korábban tiszteletre méltó eredményeket ért el, elég, ha a Galatasaray elleni BL-selejtezőt említem, ahol egy döntetlen után szűken maradt csak alul a Zalgiris. Szeretnénk gólra törően játszani a folytatásban is, de látni kell, hogy minden mérkőzés más és más. A célunk minél több gólt szerezni, ám abban nem vagyok biztos, hogy mindig sikerülni fog olyan eredménnyel zárni, mint akár legutóbb, a Paks ellen.

Kérdésre válaszolva vezetőedzőnk méltatta Ibrahim Cissé teljesítményét, azt ugyanakkor elárulta, hogy Botka Endre továbbra sem bevethető. Visszatérhet azonban sérülése után Cristian Ramírez.

A litvánok elleni hazai visszavágóra remek programkínálattal készülünk szurkolóinknak, így érdemes időben, akár már a 18 órai kapunyitásra megérkezni a Groupama Arénába! Szakosztályi kitelepülésünk során ezúttal a hétvégén véget ért budapesti atlétikai világbajnokságon remekül teljesítő sportolóinkkal találkozhatnak 18.30 és 20.00 óra között, ekkor természetesen autogram és közös fotó készítésére is lesz lehetősége. További részletek ITT!

Jegyinformációk

Az FTC legközelebb augusztus 31-én, csütörtökön 20.00-s kezdettel lép pályára, akkor a Zalgiris Vilnius lesz az ellenfelünk az UEFA Európa Konferecia Liga-selejtező rájátszásának visszavágóján. Szurkoljon ön is a helyszínen! A belépők elérhetők online EZEN linken, illetve személyesen is a Groupama Aréna jegypénztáraiban! Emellett továbbra is zajlik a bajnoki bérletek értékesítése – bérleteseink számtalan előnyben, kedvezményben részesülnek. Bővebben ITT!

Cikkajánló

Borbély Balázs: Tisztában vagyunk a Twente minőségével

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

Megérkeztünk a Twente elleni meccs helyszínére!

A hollandok elleni UEFA Európa Liga-selejtezőre készülő labdarúgócsapatunk megérkezett Enschedébe.

Tippeljen, és nyerjen egy zöld ultra pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Twente elleni UEL-mérkőzés pontos végeredményét!

Labdarúgócsapatunk elindult Hollandiába

Férfi labdarúgócsapatunk csütörtökön 20:00-kor lép pályára a Twente otthonában az UEL selejtezőjében.

A Twente-specialisták: ez dönthet a párharcban

Mi vár a Fradira a Twente ellen? Három olyan szakember szólalt meg, akik belülről is ismerik a holland klubot.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Osváth Attila érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés by iFOREX Europe legújabb adásába.

Orosz Pál: Mindegyik párharcban jó esélyünk lehet

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója értékelte a hétfői európai kupasorsolást.

Elindult a jegyértékesítés a Twente elleni UEL-meccsre!

Július 30-án 20:30-kor fogadjuk a holland csapatot az Európa Liga-selejtező második körének visszavágóján.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin