Magyar bajnoki címvédő férfi labdarúgócsapatunk utolsó edzőmérkőzését játszotta a spanyolországi edzőtáborban a cseh Viktoria Plzen ellen. Második téli edzőtáborunkban eddig a lengyel Piast Gliwice és az ukrán Krivbassz ellen mérkőztünk meg, de mivel a Molde-meccs elmaradt, így játékosaink egymás ellen is játszottak egy felkészülési találkozót. Utolsó mérkőzésünkre vezetőedzőnk, Dejan Sztankovics a Dibusz - Makreckis, Cissé, Aaneba, Ramírez - Loncar, Maiga, Abu Fani - Marquinhos, Pesics, Zachariassen kezdőcsapatot küldte pályára.
I. félidő
A 7. percben Zachariassen indult meg a jobb oldalon, majd passzolt a középen érkező Marqiunhosnak, akinek a lövésébe belelépett a cseh védelem, de rosszul, a labda a kapuban kötött ki (1-0). A 13. percben Zachariassen lépett ki, egy az egyben támadta a kapust, de nem tudott élni a lehetőséggel, maradt az egygólos Fradi-vezetés.
A 26. percben Zachariassen ütközött a Plzen kapusával, norvég szélsőnk nem tudta folytatni, Szevikjan érkezett a helyére. Norvég játékosunknak szerencsére nem történt komoly baja, később a pálya széléről nézte a mérkőzést. Tíz perccel később két beadással próbálkozott a Viktoria Plzen, de nem tudtak veszélyes helyzetet kialakítani a kapunk előtt. Három perccel a rendes játékidő vége előtt Loncar tüzelt a tizenhatoson kívülről, de védett a kapus.

II. félidő
A szünetben cseréltünk, Tóth Alex érkezett Maiga helyett.
A csehek kezdték dinamikusabban a második félidőt, az 51. percben Dibusz bravúrral tolta szögletre a léc alá tartó fejest, szöglet következett. A sarokrúgás után Chory emelkedett a legmagasabbra, de csúsztatása elkerülte kapunkat. A 70. percben Chory tolta el Dibusz mellett a labdát, majd a kapuba passzolt (1-1).
Két perccel később Loncar a tizenhatos előteréből lőtt kapura egy felpattanó labdát, de beleértek a cseh védők, szöglettel folytatódott a játék. A 74. percben jött az újabb Plzen-gól, Sulc volt eredményeses (1-2). A hajrára Alekszandar Pesicset Varga Zétény, Mohammed Abu Fanit pedig Sigér Dávid váltotta. A 90. percben Varga Zétény próbálkozott, de könnyedén védett a kapus. A védés után ellentámadást indított a Plzen, egy beadás után Kalvach lőtte a harmadikat (1-3).
Férfi labdarúgócsapatunk számára ezzel véget a téli edzőtáborozás. Játékosaink egközelebb február 3-án, szombaton a Kisvárda vendégeként lépnek pályára, akkor már az OTP Bank Ligában.
Férfi labdarúgás,
felkészülési mérkőzés
FTC - Viktoria Plzen 1-3 (1-0)
La Nucia, Spanyolország
FTC: Dibusz - Makreckis, Cissé, Aaneba, Ramírez - Loncar, Maiga (Tóth A., a szünetben), Abu Fani (Sigér, 87.) - Marquinhos, Pesics (Varga Z., 84.), Zachariassen (Szevikjan, 30.)
Vezetőedző: Dejan Sztankovics
Sárga lapok: Ramírez (30.)
Gólok: Ibrahim Traoré (7. - öngól), illetve Chory (70.), Sulc (74.), Kalvach (90.)
Ötvös Bence gólja döntötte el a Kisvárda elleni idegenbeli bajnokinkat - VIDEÓ!
Ír vezetőedzőnk, Robbie Keane értékelte a Kisvárda elleni 1-0-s győzelmet.
Horváth László Api bácsi, Lékai Máté, valamint Barna Kata részesült elismerésben – VIDEÓ!
Az FTC elnöke, Kubatov Gábor köszönetet mondott az olasz cég remek munkájáért - VIDEÓ!
Férfi labdarúgócsapatunk nagy csatában egy büntetővel 1-0-ra megnyerte a bepótolt bajonkit.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippeljen a Kisvárda elleni bajnoki végeredményére!
December 7-én, vasárnap a Kisvárda ellen is meccsnapi akcióval készülünk szurkolóinknak.
Úton-útfélen rovatunk következő szereplője férfi labdarúgócsapatunk csatára, Lenny Joseph – VIDEÓ!