2021. március 16.
Fradista válogatottak: sok játékosunkra számítanak
Remek szereplésünknek köszönhetően akár 16 játékos is képviselheti a Fradit a válogatottaknál.

Férfi labdarúgócsapatunk az NB I 26. fordulójában 5-2-re legyőzte a Paks együttesét, így 13 pontos előnnyel mehet a háromhetes válogatott szünetre. Igaz, legtöbb játékosunk a következő időszakban sem pihenhet, hiszen sok labdarúgónkra számítanak hazájuk válogatottjában.

Azt már korábban megírtuk, hogy Marco Rossi négy játékosunkra is számít a magyar válogatottban, így Dibusz Dénes, Lovrencsics Gergő, Botka Endre és Sigér Dávid is ott lesz a nemzeti csapatban az első három világbajnoki selejtezőn Lengyelország, San Marino és Andorra ellen. A magyar kvartett mellett számos légiósunk is meghívást kapott hazája válogatottjába. 

Norvég támadónk, Tokmac Nguen élete első válogatott fellépésére készülhet, miután a norvég szövetségi kapitány meghívta a nemzeti csapatba. Norvégia a „G” csoportba került, ahol mellette Hollandia, Törökország, Lettország, Montenegro és Gibraltár szerepel. A skandináv csapat először március 24-én, Gibraltár ellen lép majd pályára, ezt követően pedig a törököket fogadják, azonban a koronavírus-járvány miatt ezt a két találkozót a spanyolországi Malagában fogják megrendezni. Végül március 30-án Montenegró ellen játszik a norvég nemzeti csapat Podgoricában.

Folytassuk a sort a szomszédban, ugyanis a szlovák válogatottba ismét meghívást kapott a Paks ellen első bajnoki gólját szerzett Róbert Mak, aki eddig kereken 60 alkalommal viselte a szlovák címeres mezt, és ezeken a találkozókon 12 gólnál tart. Szlovákia a világbajnoki selejtezők „H” csoportjába került Horvátországgal, Oroszországgal, Szlovéniával, Máltával és Ciprussal együtt. A szlovákok utóbbival kezdenek idegenben március 24-én, majd három nappal később a másik szigetország, Málta vendégeskedik majd Pozsonyban, ezt követően március 30-án Oroszországot fogadja a szlovák csapat.

Miha Blazic az ősz folyamán alapembere volt nemcsak a Fradinak, hanem a szlovén válogatottnak is, amely ezúttal is számít belső védőnkre. Szlovénia szintén a H csoportban foglal helyet, azonban a sorsolás miatt egyelőre nem lesz Blazic-Mak párharc. Déli szomszédunk előbb március 24-én Horvátországot fogadja Ljubljanában, majd három nappal később Oroszországba utaznak Blazicék. Végül a tavaszi selejtezőket Cipruson zárja a szlovén nemzeti csapat március 30-án.

Miha Blazicra ismét számítanak Szlovéniában

Kiváló teljesítményének köszönhetően Albánia ismét meghívót postázott Myrto Uzuninak, aki legutóbb a Paks ellen megszerezte kilencedik bajnoki találatát. Uzuniék a magyar válogatottal egy csoportban szereplenk, ám a sorsolás miatt a két csapat tavasszal elkerüli egymást, és majd csak ősszel találkozik. Uzuni már kilenc gólnál jár az NB I-ben

Albánia március 25-én Andorra vendégeként kezdi meg a selejtező sorozatot. Ezt követően, március 28-án Angliát fogadja az albán nemzeti csapat, majd három nappal később San Marino ellen, idegenben lép pályára.

Bosnyák védőnk, Eldar Civic az őszi sérülését követően remek formában játszik, hiszen sorra adja a gólpasszokat támadóinknak. Ennek is köszönhetően ismét kiérdemelte a bosnyák válogatott meghívót. Bosznia-Hercegovina a „D” csoportba került, ahol még a francia, az ukrán, a kazah és a finn csapat szerepel. Civicék március 24-én a finnek ellen, idegenben kezdik meg szereplésüket a selejtezőben, majd három nappal később Costa Ricát fogadják egy edzőmeccsen. Végül március 31-én a bosnyák válogatott a világbajnoki címvédő Franciaországot fogadja majd szintén selejtezőn.

 

A georgiai válogatottban két játékosunk is pályára léphet, ugyanis Lasha Dvali (képünkön) mellett a télen hozzánk érkező Giorgi Kharaishvili is meghívót kapott - igaz, utóbbi a szűk keretben már nem volt benne. Georgia a „B” csoportban a spanyol, a svéd, a görög és a koszovói nemzeti csapattal került össze. Dvaliék március 25-én Svédország ellen, idegenben lépnek pályára, majd három nappal később Spanyolországot fogadják Tbilisziben. A tavaszi selejtezőket a görögök ellen zárja a georgiai nemzeti csapat március 31-én.

 

Az ukrán válogatottba újra behívót kapott játékosunk, Oleksandr Zubkov. Ukrajna egy csoportba került az Eldar Civicet is soraiban tudó Bosznia-Hercegovinával, azonban a sorsolás miatt Zubkov és Civic tavasszal nem fog egymással találkozni. Az ukránok a franciák ellen kezdik a vb-selejtezőt március 24-én, majd négy nappal később finneket fogadják Kijevben. Végül Zubkovék március 31-én a kazahokkal találkoznak majd Lvivben.

Zubkov ismét pályára léphet az ukrán válogatottban

A világbajnoki selejtezők mellett több játékosunk is közel áll ahhoz, hogy az Afrikai nemzetek kupája selejtezőjében lépjen pályára.  Ők mind a végső megerősítésre várnak hazájuk részéről, miután szövetségi kapitányaik még csak bő keretet jelöltek ki. A remek formának örvendő Franck Boli az elefántcsontparti, Aissa Laidouni a tunéziai, míg Samy Mmaee a marokkói nemzeti csapatba kerülhet be.

Végezetül fontos megemlíteni a Paks ellen betaláló támadónkat, Roko Baturinát, akire a horvát U20-as válogatottnál számítanak a Törökország elleni felkészülési mérkőzésen, amelyet március 26-án rendeznek.

Amennyiben végül az afrikai játékosaink is megkapják a végső értesítést, akkor akár 16 Fradi-játékos is pályára léphet hazája nemzeti csapatában a következő hetekben.

Világbajnoki selejtező mérkőzések

Magyarország: Dibusz Dénes, Botka Endre, Lovrencsics Gergő, Sigér Dávid

2021.03.25. 20.45 Magyarország-Lengyelország, Budapest, Puskás Aréna

2021.03.28. 20.45 San Marino-Magyarország, Serravalle, Stadio Olimpico

2021.03.31. 20.45 Andorra-Magyarország,  Andorra la Vella, Estadi Nacional

Albánia: Myrto Uzuni

2021.03.25. 20.45 Andorra-Albánia, Andorra la Vella, Estadi Nacional

2021.03.28. 18.00 Albánia-Anglia, Shkodra, Loro-Boriçi Stadion 

2021.03.31. 20.45 San Marino-Albánia, Serravalle, Stadio Olimpico

Bosznia-Hercegovina: Eldar Civic

2021.03.24. 20.45 Finnország-Bosznia-Hercegovina, Helsingor, Helsingor Stadion 

2021.03.27. 18.00 Bosznia-Hercegovina-Costa Rica, felkészülési mérkőzés, Zenica, Bilino Polje Stadium

2021.03.31 20.45 Bosznia-Hercegovina-Franciaország, Szarajevó, Stadion Grbavica

Georgia: Lasha Dvali, Giorgi Kharaishvili

2021.03.25. 20.45 Svédország-Georgia, Stockholm, Friends Arena

2021.03.28. 18.00 Georgia-Spanyolország, Tbiliszi, Boris Paichadze Dinamo Arena 

2021.03.31. 20.45 Görögország-Georgia, Thesszaloniki, Toumba Stadion

Norvégia: Tokmac Nguen

2021.03.24. 20.45 Gibraltár-Norvégia, Málaga, La Rosaleda Stadion

2021.03.27. 18.00 Norvégia-Törökország, Málaga, La Rosaleda Stadion

2021.03.30. 20.45 Montenegro-Norvégia, Podgorica, Stadion Pod Goricom

Szlovákia: Róbert Mak

2021.03.24. 20.45 Ciprus-Szlovákia, Nikózia, Neo GSP Stadion

2021.03.27. 20.45 Szlovákia-Málta, Pozsony, Tehelné pole 

2021.03.30. 20.45 Szlovákia-Oroszország, Trnava, Stadion Antona Malatinského

Szlovénia: Miha Blazic

2021.03.24. 20.45 Szlovénia-Horvátország, Ljubljana, Stožice Stadion

2021.03.27. 15.00 Oroszország-Szlovénia, Moszkva, Luzsnyiki Aréna

2021.03.30. 18.00 Ciprus-Szlovénia, Nikózia, Neo GSP Stadion

Ukrajna: Oleksandr Zubkov

2021.03.24. 20.45 Franciaország-Ukrajna, Párizs, Stade de France

2021.03.28. 20.45 Ukrajna-Finnország, Kijev, NSC Olimpiai Stadion

2021.03.31. 20.45 Ukrajna-Kazahsztán, Lviv, Arena Lviv

U20-as felkészülési mérkőzés

Horvátország: Roko Baturina

2021.03.26. 15.00 Horvátország-Törökország, Zágráb, Nogometni Stadion 

Afrikai nemzetek kupája selejtező mérkőzések

Elefántcsontpart: Franck Boli

2021.03.26. 17.00 Niger-Elefántcsontpart, Niamey, Stade Général Seyni Kountché

2021.03.30. 15.00 Elefántcsontpart-Etiópia, Abidjan, Stade National de la Côte d'Ivoire

Marokkó: Samy Mmaee

2021.03.27. 20.00 Mauritánia-Marokkó, Nouakchott, Stade Cheikha Ould Boydie

2021.03.30 21.00 Marokkó-Burundi, Rabat, Stade Moulay Abdallah

Tunézia: Aissa Laidouni

2021.03.25. 20.00 Líbia-Tunézia, Benghazi, Martyrs of February Stadium

2021.03.28. 15.00 Tunézia-Egyenlítői-Guinea, Rades, Radès-i Olimpiai Stadion

Cikkajánló

„A Ferencváros jelent számomra mindent”

Ma ünnepli ötvenkettedik születésnapját Lipcsei Péter, labdarúgóklubunk legendája.

Mezőkövesden a Fradi-minibusz

Drukkereink a Mezőkövesd elleni mérkőzés idején is beszerezhetik kedvenc Fradi-terméküket.

Dibusz bizonyított a kapitánynak

Labdarúgócsapatunk kapusa, Dibusz Dénes értékelte a válogatott Koszovó ellen 2-0-ra megnyert meccsét - VIDEÓ!

Szevikjan gólt lőtt, Ben Romdhane kezdett

Örmény játékosunk Csehország ellen volt eredményes, míg tunéziai középpályásunk Új-Zéland ellen játszott.

Dibusszal és Vargával győzte le Koszovót a válogatott

Dibusz Dénes kezdőként, Varga Barnabás csereként játszott a Puskás Arénában 2-0-ra megnyert meccsen.

Köszönünk mindent, Toki!

Öt magyar bajnoki cím, egy Magyar Kupa, három UEL- és egy BL-csoportkör után Tokmac Nguen távozik az FTC-től.

„Dénes a legkiválóbb magyar csapat kapusa”

Marco Rossi a Koszovó elleni mérkőzés előtt beszélt várakozásairól és Dibusz Dénesről is.

Mezőkövesd-FTC: elindult a jegyértékesítés!

Március 31-én, vasárnap 18.00-tól lépünk pályára a Mezőkövesd vendégeként a bajnokság 26. fordulójában.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin