2022. október 8.
FTC-DVSC: bajnoki az egészség jegyében
A debreceniek elleni mérkőzés napján Egészségnapot tartunk számos remek programmal.

Bajnoki- és kupacímvédő férfi labdarúgócsapatunk az OTP Bank Liga 10. fordulójában a DVSC-t fogadja október 9-én, vasárnap 18.00-tól a Groupama Arénában. Jegyeket EZEN a linken tud vásárolni, amellyel most akár különleges nyereményjátékunkon is részt vehet.

Szurkolóink megszokhatták már, hogy a hazai bajnokikon remek programkínálattal várjuk őket. Ezúttal a DVSC elleni mérkőzés során Egészségnapot fogunk tartani. Ez a tematika ismerős lehet szurkolóink számára, de úgy gondoljunk, nem lehet elégszer hangsúlyozni az egészség védelmének a fontosságát.

Éppen ezért a találkozót megelőzően is már számos szűrővizsgálaton lesz lehetőség részt venni. Az NNK szűrőbuszában vérnyomásmérés, vércukormérés, koleszterinszint-mérés, triglicerid mérés, PSA szűrés, InBody vizsgálatra lesz lehetőségük. A Cube Drop kitelepülésénél látásvizsgálat, A" és "E" vitaminszint mérés, kardiovaszkuláris vizsgálatra is lehet majd jelentkezni, míg a Családi Nap kitelepülésénél dietetikai tanácsadás, kéz- és alkarmasszázs, illetve „Játszva tanulj”-egészségfókuszú kvízzel, nyereményreceptekkel és tanácsadással várják az érdeklődőket.

A SOTE professzionális testösszetétel-méréssel, komplex kardiovaszkuláris- és diabétesz rizikófelméréssel és kiértékeléssel (vércukor-, koleszterinszint- és vérnyomásmérés) készül, illetve az Egészség elvitelre című interaktív egészségfejlesztő könyv segítségével életmód tanácsadás is elérhető lesz. Érdemes lesz megtekinteni a Vöröskereszt elsősegélynyújtó bemutatóját, de ezek mellett a drukkerek prosztata-és emlőrákszűrésen is részt vehetnek.

A szűrési vizsgálatok kapcsán mindenképpen fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a mérkőzésre jegyet váltó szurkolóink számára a hivatalos kapunyitás előtt egy órával már lehetőséget biztosítunk számos szűrési vizsgálat igénybevételére is. Így például elérhető lesz kapunyitás előtt szurkolóink számára a Cube Drop által végzett szűrések köre, valamint Nemzeti Népegészségügyi Központ szűrőbuszának vizsgálatai is. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az NNK által végzett szűréseket csak 18 éven felüli szurkolóink vehetik majd igénybe, TAJ kártya felmutatása mellett. Ezen vizsgálatok mellett kapunyitás előtti órákban dietetikai tanácsadással, kéz- és alkarmasszázzsal, valamint egészségfókuszú kvízzel, nyereményreceptekkel és tanácsadással készülünk drukkereink számára. A 15 órakor nyitó szűrések az Albert Flórián út felől, a III-as számú kapucsoport irányából lesznek megközelíthetőek.

A fentiek mellett pedig természetesen a jól megszokott aktivitásokkal is várjuk szurkolóinkat. A felszíni parkolóban ezúttal is megtekinthető lesz a Fradi Kamion, de a kerengőn megtalálhatják a Fradi Minibuszt is, ahol válogathatnak a Fradi Shop kínálatából is, de ezúttal extra Shop kitelepüléssel is készülünk, ahol az új Fradi lemez és a Fradista leszek! című mesekönyv is megvásárolható lesz különböző szurkolói kellékekkel egyetemben. A vállalkozó kedvűek tesztelhetik majd tudásukat a lövőerőmérőnél és a focirodeónál, de a Penny Családi szektorban étel- és italkóstoltatással és arcfestéssel is várjuk az érdeklődőket. Szakosztályi kitelepülésünk részeként ezúttal vízilabda szakosztályunkkal ismerkedhetnek meg, találkozhatnak Eb-ezüstérmes pólósainkkal egy közönségtalálkozóval egybekötve.

A találkozó előtt a lelátón is több programmal várjuk drukkereinket. A Nap szurkolója játék ezúttal sem hiányozhat majd, amellyel streamen keresztül, a www.napszurkoloja.hu oldalon tudnak majd játszani. A nyertes egy páros MVM Gold belépőjeggyel lesz gazdagabb, míg Tippjátékunk során egy 15.000 Ft értékű Fradi Shop ajándékcsomag talál majd gazdára. A mérkőzés kezdete előtt a pólóágyúval is körbe fogunk menni, míg a szünetben a Fradi-Szív játékunkkal készülünk, valamint debütál az EmojiCam is. A játék lényege egyszerű, az óriáskivetítőn megjelenő emojit szükséges leutánoznia szurkolóinknak. Játékunk során a jókedv garantált, várjuk szurkolóinkat félidei játékunk során.

Ahogy az a hazai bajnokijainkon megszokott, Igor, csapatunk élő jelképe, a Fradi Sas is repülni fog a szentélyünkben a zászlólengetést megelőzően.

Ha nem akar lemaradni csapatunk hátralévő két UEL-találkozójáról, akkor váltson kétmeccses UEL-bérletet! Bővebben ITT. Drukkereink a bérlet mellett a Crvena zvezda elleni mérkőzésre szóló belépőjüket is megválthatják. Erről IDE kattintva tudhat meg többet. Már kaphatóak a belépők együttesünk következő két hazai bajnokijára is. Erről mindent ITT találhat meg.

FÉRFI LABDARÚGÁS
NB I, 10. forduló
2022. 10. 09., vasárnap, 18.00, Groupama Aréna
FTC–DVSC
Jegyek: ITT

Cikkajánló

Harminc éve tanítottuk móresre a PL ezüstérmesét

Bár nem járt érte trófea, a Newcastle United 1996-os legyőzése klubunk történetének egyik legnagyobb sikere.

Sajtóakkreditáció a SCU Torreense elleni EL-mérkőzésre

A média munkatársai október 20-án, 10:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.

Tippeljen, és nyerjen férfi 1899 fekete pólót!

Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Viktoria Plzen elleni mérkőzés pontos végeredményét!

„A Ferencváros minőségi csapat”

A Viktoria Plzen vezetőedzője a Fradit dicsérte a két csapat meccse előtt rendezett sajtótájékoztatón.

Borbély Balázs: „Fel kell vennünk a kesztyűt”

Férfi labdarúgócsapatunk vezetőedzője szerint nem volt egyszerű felkészülni a Viktoria Plzenből.

A bajnokságban bukdácsoló Viktoria érkezik Budapestre

Labdarúgócsapatunk első hazai mérkőzését a Viktoria Plzen ellen vívja majd az EL 2026/2027-es kiírásában.

Meccsnapi ajánlat: hazai mez 30 százalék kedvezménnyel

A Viktoria Plzen elleni UEFA Európa Liga-találkozónk előtt is érdemes lesz betérni a Fradi Shopba.

Jön a Fradi Zóna Bemelegítés új adása

Labdarúgócsapatunk védője, Cadu érkezik a Fradi Zóna Bemelegítés legújabb adásába.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin