Hajdu Attila a Ferencvárosi Torna Club saját nevelésű játékosa, nyolcéves korában került a Fradi kötelékébe. Felnőtt labdarúgócsapatunk kapuját 1995 és 1998 között védte, egyszer bajnoki címet ünnepelhetett zöld-fehér színekben, s a Bajnokok Ligája csoportkörében is szerepelt a Fradival. Utóbbi siker 30 évvel ezelőtt történt, ennek az apropóján kérdeztük korábbi kapusunkat.

– Hogy telnek számodra a mindennapok?

Hajdu Attila: – Remekül vagyok, köszönöm szépen. Amikor abbahagytam a labdarúgást, vendéglátással kezdtem el foglalkozni, majd a Testnevelési Főiskolán végeztem sportmenedzser szakon. Valahol tehát sportigazgatóként kellene dolgoznom, de ez egy percig sem történt meg az életemben. A vendéglátást illetően az álmom kiteljesedett Budapesten, Óbudán voltak kávéházaim, amelyeket lelkesen vezettem.

– Akik ismernek, tudják, hogy a borászat is közel áll a szívedhez.

HA: – Igen! A Balaton mindig is nagy szerelem volt számomra. 2009-ben nyitottunk először szálláshelyeket. Aztán, szintén a balatoni régióban hoztunk létre családi birtokot szálláshellyel, és ott van egy kis borászatunk.

– Mi a jó bor titka?

HA: – Szerintem attól jó egy bor, hogy tiszta. Mindent időben kell csinálni, ezt már látjuk, hiszen most van a hatodik évjáratunk. Zöldfülű vagyok a nagy borászokhoz képest, de azt látom, a szőlészetben nagyon fontos, hogy mindent időben megcsináljuk. Nem lehet várakozni, mert nagyon gyorsan történik minden. Rögtön kell reagálni. A jó bor alapja a jó gyümölcs. Ha nincs jó gyümölcs, akkor nincs jó bor. Az elkészítésnek pedig korrektnek kell lenni, és akkor tiszta borunk lesz. Az, hogy utána kinek mi ízlik, már az egyéni ízlés kérdése.

– A Sport TV szakértői csapatát több mint 20 éve erősíted. Élvezed ezt a szerepet?

HA: –  Nagyon! Jó a csapat, ami mindig is fontos kritérium volt számomra. A Sport TV-nél tényleg remek környezetben tevékenykedhetek, tetszik a munka. A Sport TV-s karrierem elején még jártunk mérkőzésekre, a pálya szélére, ami különösen izgalmas volt. Vincze Ottóval pedig volt egy közös műsorunk, aminek Fieszta volt a neve, és a spanyol bajnokságra épült. Nagyon szerettem csinálni.

– Klubunk díszvacsorát tartott az 1995-ös és a 2020-as BL-csapat tiszteletére, előbbinek tevékeny szereplője voltál. Hogy emlékszel vissza a 30 évvel ezelőtti BL-menetelésre?

HA: – Ilyenkor nosztalgikus hangulatba kerül az ember, de egyébként nem nagyon szeretek visszarévedni a múltba, régi fényképeket és videókat nézegetni. Sokan nem értik, hogy miért. Én sem tudom, hogy ez miért van, de nem szeretem. Persze nagyon jó érzés volt találkozni a korábbi csapattársakkal, a móka és a kacagás ilyenkor mindig garantált. Ez egy vidám társaság, vidám emberekkel.

– Mi volt annak a csapatnak a legfőbb erőssége?

HA: – Nem jártunk nagyon össze civilben. De mindenki tudta a dolgát, amikor belépett a pályára, minden játékos tisztában volt vele, hogy mi a feladata, és azt maximálisan megcsinálta. Mindenki tudta, hol van a helye. Bátran futballoztunk. A csapat nagy része a Népligetben nőtt fel, nagyon tiszteltük egymást.

– Melyik emlék a kedvenced a BL-menetelés kapcsán?

HA: – Nekem az itthoni Anderlecht-meccs volt a legnagyobb mérkőzés. Amikor kérdezik, mindig azt szoktam mondani, hogy az volt a csúcs.

– Mit jelent számodra a Fradi?

HA: – Apám hatalmas fradistaként vitt le focizni a Népligetbe, tehát szülői ágról örököltem a fradizmust. Tíz éven keresztül a Népligetben nevelkedtem, a kötődésem nagyon korán kialakult a klub iránt. Komoly helyet foglal el a szívemben a Ferencváros.

– Mennyire követed férfi labdarúgócsapatunk helyzetét manapság?

HA: – Természetesen követem. Rengeteg meccset játszik az együttes, hozzánk képest ez elképesztő változás. De ezt magának köszönheti a csapat, hiszen rengeteget fejlődött az elmúlt időszakban, s minden évben a nemzetközi porondon szerepel. Bízom benne, hogy a csapat még komolyabb szintre ugrik az elkövetkezendő időszakban.

– Szoktál járni a meccsekre is?

HA: – Ritkán, de ha jövök, mindig örömmel teszem. Az európai találkozókon szenzációs hangulat, tényleg sok csapat irigykedhet a Groupama Aréna atmoszférájára.

Pécskai István