2023. május 27.
„Az ajtó minden fiatal játékos előtt nyitva van”
Sportigazgatónk, Hajnal Tamás szerint Lisztes Krisztiánék példája remek útmutató lehet a jövő tehetségeinek.

Magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk az elmúlt hétvégén a DVSC ellen játszott utoljára hazai pályán bajnoki mérkőzést a 2022/23-as szezonban. 

Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov a találkozó hajrájában két fiatal saját nevelésű játékosunknak, Tóth Alexnek és Kaján Norbertnek is lehetőség adott, míg az elmúlt hetekben remek formában futballozó, a szezonban nyolc meccsen öt gólt szerző Lisztes Krisztián először volt a kezdőcsapat tagja.

- Palásthy Norbert vezetésével remek munka zajlik az utánpótlásunkban, én is folyamatosan követem a csapatok és a játékosok eredményeit, fejlődését” – kezdte az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás. - Rendkívül szoros így a felnőtt csapat és az utánpótlás együttesek között a kapcsolat. Vezetőedzőnk, Sztanyiszlav Csercseszov szintén mindig a legfrissebb információkkal rendelkezik a fiatalokról, így teljes képet kap arról, hogy mely játékosnak lenne lehetősége a felnőttek között edzeni, ahonnan akár a meccskeretbe is bekerülhet. Nagyon örülünk, hogy ebben a szezonban is számos fiatal tehetségünk is bemutatkozhatott az NB I-ben. Lisztes Krisztián és a többi fiatal játékos példája is önmagáért beszél.

Az NB III Közép-csoportjában a bajnokságot a hatodik helyen záró második számú futballcsapatunkban, az FTC II-ben szereplő játékosaink mellett több fiatalnak is megadatott, hogy már a felnőtt kerettel eddzen, illetve a kispadra is leüljön egy-egy bajnok meccsen.

- Ki kell emelnem a Soroksárral való együttműködésünket is, amelyet ha megnézünk, látható, hogy mennyire gyümölcsöző. Hétről hétre bizonyítjuk, hogy jó úton járunk, hiszen egyre több utánpótláskorú futballistánk kap lehetőséget edzésen a felnőttek között” – mondta Hajnal Tamás, aki kitért arra is, hogy hosszú távon milyen esélyeik vannak a fiataloknak odakerülni az NB I-es együtteshez.

- Folyamatosan keressük a Fradiban azokat a saját nevelésű, tehetséges játékosokat, akik sikerre éhesek, motiváltak, imádják a futballt, hiszen akár belőlük lehetnek a jövő kiemelkedő labdarúgói és a felnőtt csapat meghatározó tagjai. Akik idén pályára léptek, vagy egyáltalán csak a keret tagjai is voltak, remek példái annak, hogy igenis az ajtó minden fiatal előtt nyitva áll!”

Futballcsapatunk május 28-án, vasárnap 17.45-től a Mezőkövesd otthonában zárja a 2022/23-as szezont. Szurkolóinkat a mezőkövesdi meccs előtt, alatt és után is várjuk a budapesti MVM Dome-ba! A meccsjegy.fradi.hu oldalon megváltott ingyenes, úgynevezett regisztrációs jeggyel a 15 órakor kezdődő bajnokavatón 15 órától 20 óráig gyerekprogramok, mini futball aréna, interaktív játékok, a Fradi Kamion és egyéb aktivitás várja a szurkolókat. További részletek ITT talál.

Cikkajánló

Gyorsan fogynak a helyek a nyári Fradi Élménytáborban

A Fradi és a Creative Science táborai a nyári szünetben is izgalmas programokkal várják a gyerekeket.

Ilyen volt a Fradi első edzése Borbély Balázzsal

Június 9-én, kedden megkezdődött a munka a kerettagoknak az FTC-MVM Népligeti Sportközpontban.

Ringbe (is) száll a nagysikerű Álombajnokság!

A tavaly elindított kezdeményezés révén közel 200 hátrányos helyzetű gyermek sportolhat - VIDEÓ!

Stefan Pánikkal bővül a szakmai stáb

Labdarúgócsapatunk új erőnléti edzője évek óta együtt dolgozik Borbély Balázzsal.

Kezdődik a munka!

36-szoros magyar bajnok férfi labdarúgócsapatunk visszatért a Népligetbe.

Kazahsztán ellen zárja az idényt válogatottunk

Utolsó meccsét Debrecenben vívja meg Marco Rossi csapata, soraiban Gruber Zsomborral és Osváth Attilával.

Joseph sem tudott segíteni csapatán

Labdarúgó világbajnoki felkészülési mérkőzésen Haiti válogatottja előnyről kapott ki Perutól.

Pinte Attila: „Megértem Borbély Balázs döntését”

Magyar bajnok korábbi labdarúgónk bízik volt csapattársában, az FTC új vezetőedzőjében, Borbély Balázsban.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin