2021. szeptember 29.
Hajnal Tamás: „Klasszisok alkotják a Betis keretét”
Az FTC sportigazgatója beszélt a spanyolok erősségeiről és arról is, hogy mi lehet a Fradi esélye csütörtökön.

A Ferencváros férfi labdarúgócsapata 2021. szeptember 30-án, csütörtökön 21.00-tól folytatja szereplését az UEFA Európa Liga G-jelű négyesében, a Real Betis elleni budapesti mérkőzéssel egyúttal hazai pályán is bemutatkozik a csoportkörben. Ellenfelünk remek formában várja a mérkőzést, legutóbbi öt tétmeccsén nem kapott ki, vasárnap este pedig a Getafe együttesét győzte le a spanyol élvonalban.

- Egy nagyon komoly csapatnak látom a Betist, amely bombaerős játékoskerettel rendelkezik, minden csapatrészben klasszis játékosokkal. Ezen felül Manuel Pellegrini személyében olyan edzője van, aki nagy tapasztalattal bír és nagyon alapos, látszik ez a csapat szerkezetén, struktúráján, fegyelmezettségén is. A Betis csapatként és egyénileg is jó benyomást kelt. Az eddigi eredményei önmagukért beszélnek, a La Liga aktuális idényében eddig csupán egy veresége van, a Real Madrid ellen, a legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert. A játék minden szegmensében topkategóriás együttesről beszélhetünk – mondta el az FTC sportigazgatója, Hajnal Tamás.

A Hajnal Tamás által is említett chílei sztáredző, a korábban a Manchester City menedzsereként angol bajnoki címet is nyert Manuel Pellegrini remek kerettel dolgozik: a védelemben ott van Héctor Bellerín, szűrőként egy Európa-bajnok portugál, William Carvalho ténykedik, a 40 esztendős klublegenda, Joaquín csapatkapitányként továbbra is vezére a csapatnak, elöl pedig a világbajnok Nabil Fekir és a brazil utánpótlás vb-győztes Willian José félelmetes kettőst alkot.

- A Betis minden csapatrészben jól erősített, szerződtette a Getafe ellen két gólt szerző csatárt, Willian Josét, illetve érkezett Héctor Bellerín jobbhátvédként, aki ezen a poszton még mindig az egyik legjobb Európában. Kiemelkedő játékosuk továbbá a világbajnok francia, Nabil Fekir, aki szabadabb szerepkörben játszik, ő bármikor jelentheti a különbséget, hihetetlenül nagy kreativitással és gólveszélyesen futballozik. A középpályán William Carvalho megadja az egyensúlyt a védekezés és a támadás között, fizikálisan erős játékos, aki a portugál válogatott egyik alapembere. Abszolút nemzetközi klasszisok alkotják az ellenfél keretét, nehéz gyenge pontot találni a Betis játékában.  Ráadásul a csapat mentális erejét mutatja a legutóbbi, Celtic elleni csoportmeccs is, amelyen hátrányból fordítva győzött 4-3-ra a Betis – közölte Hajnal Tamás.

Nabil Fekir (zöld-fehérben) tagja volt a 2018-ban vb-címet nyert francia válogatottnak

Noha a Fradi az elmúlt években több magasabban jegyzett rivális is búcsúztatott a BL-selejtezőben (tavaly a Dinamo Zagreb, az idén pedig a Slavia Praha együttesét), sportigazgatónk szerint nem kérdés, hogy a csütörtöki EL-csoportmeccs esélyese a Real Betis.

- Szerintem ez egyértelmű, a világ második legerősebb bajnokságának a hatodik helyezettjével játszunk. A Betis az előző idényben 61 pontot gyűjtött a spanyol élvonalban, ráadásul az új szezont is jól kezdte, jelenleg hét mérkőzés után csupán egy vereséggel hetedik, meggyőző teljesítményt nyújt. Szerintem egyértelmű, hogy a Betis a mérkőzés esélyese, lényegesen magasabb szintet képvisel, mint a Dinamo vagy a Slavia – jelentette ki Hajnal Tamás. – Játékban a Betis egységesebbnek tűnik, mint legutóbbi ellenfelünk, a Bayer Leverkusen. Nagyon erős csoportba kerültünk, óriási kihívás ez a csapat és a játékosok számára. Teljesen egyértelmű, hogy a Betis a csütörtöki meccs favoritja, de természetesen mi úgy fogunk pályára lépni, hogy mindent megteszünk majd azért, hogy valahogy fel tudjuk borítani a papírformát, el tudjuk tüntetni a csapatok közti nagy különbséget. Nagyon koncentráltnak kell lennünk, topformában kell futballozunk, illetve csapatszinten jobban működnünk, csak így lehet valamennyi esélyünk arra, hogy meglepetést szerezzünk.

A Real Betis elleni mérkőzésre továbbra is kaphatóak jegyek ITT, a három hazai EL-meccsünkre érvényes bérletekről pedig IDE kattintva tudhat meg többet.

Cikkajánló

EL-lenfélmustra, 2. rész: jön a bombaerős Betis!

Második UEFA Európa Liga-ellenfelünk, a Real Betis kiváló formában érkezik a budapesti mérkőzésre.

Online parkolójegy a Betis elleni EL-meccsre!

A Real Betis elleni Európa Liga-mérkőzésre érkező szurkolóink kizárólag online válthatnak jegyet parkolóinkba.

A Betis is győzelemmel hangolt az UEL-meccsünkre

A sevillai csapat kétgólos győzelmet aratott a Getafe ellen a spanyol bajnokság 7. fordulójában.

Csütörtökön zárva tart a népligeti Fradi Bolt

Az FTC-MVM Népligeti Sportközpont bejáratánál található üzlet szeptember 30-án nem nyit ki.

FTC-Kisvárda: parkolási információk

Parkolójegyét kizárólag online, a meccsjegy.fradi.hu/parkolo oldalon tudja megváltani!

Sztankovics: „Bajnoknak kell lennünk!”

Vezetőedzőnk szerint a Kisvárda ellen az egyetlen cél a bajnoki cím megszerzése lehet.

close
Facebook Youtube Instagram TikTok
Viber Spotify Linkedin