A magyar férfi labdarúgó-válogatott két felkészülési mérkőzéssel zárja a 2025-26-os futballidényt. Marco Rossi együttese, soraiban két Fradi-játékossal, Gruber Zsomborral és Osváth Attilával előbb Finnországot fogadta a Puskás Arénában, június 9-én pedig Kazahsztán ellen lép pályára a debreceni Nagyerdei Stadionban.
Az októbert idéző júniusi időjárásban az MLSZ igyekezett amolyan majálissá tenni a meccs előtti órákat: a stadion parkjában a legkülönfélébb aktivitások várták a korán érkező drukkereket.
Osváth Attila a kezdőben
A Ferencváros két játékosa közül a szövetségi kapitány ezúttal Osváth Attilára számított, aki először léphetett pályára kezdőként a nemzeti csapatban. A mieink kapujában, ahogy azt az olasz szakember a találkozó előtt már jelezte, az utolsó válogatott mérkőzésére készülő Szappanos Péter állt.
A magyar csapat kezdője így nézett ki:
Szappanos – Osváth, Orbán, Csinger, Kerkez – Schäfer, Tóth A., Vitális – Szoboszlai, Varga B., Sallai.

Korábbi játékosaink közül Tóth Alex és Varga Barnabás is ott volt a kezdő tizenegyben.
Első félidő
Az 5. percben Osváth Attila csúszott oda egy veszni látszó labdáért, azonban ütemet tévesztett és eltalálta a finn játékost. A VAR lehetséges piros lapot vizsgált, de az azért túlzás lett volna a vitathatatlanul kemény belépőért, a horvát Culina játékvezető végül a sárgát mutatta fel védőnknek.
A 8. perc végén egy finn szöglet után Jansson veszélyesnek tűnő lövése akadt el a blokkban. A szakadó esőben a mérkőzés felkészülési jellegéhez képest nagyon sok volt az indokolatlanul kemény szabálytalanság. Az egyik ilyen után Szoboszlai Dominik tüzelt a finn kapu fölé úgy 25 méterről.

A 19-20. percben egymást követően több lehetőségünk is volt, de vagy elakadt a labda a blokkban, vagy elkerülte a finn kaput – de ekkor már egyértelmű mezőnyfölényben játszott a magyar válogatott. Aminek a 25. percben lett meg az eredménye: Szoboszlai jobbról betekert szögletét – ki más – Varga Barnabás bólintotta a finn kapuba. (1-0)
Korábbi csatárunk gólja után még az addig kíméletlenül zuhogó eső is elállt. A finnek továbbra sem jelentettek minimális veszélyt sem a magyar kapura, igaz a félidő utolsó tíz percében a magyar csapat sem erőltette már a támadásokat. Igaz, anélkül is gólt szereztünk! A 43. percben a finn kaputól 18 méterre egy lökés után a horvát bíró előnyszabályt ítélt, Varga Barnabás pedig 16 méterről sebészi pontossággal lőtte ki a bal alsó sarkot, a labda a kapufáról pattant a gólvonal mögé. (2-0)
Második félidő
A játékrész kezdetén Marco Rossi kettőt cserélt: Osváth Attila és Tóth Alex nem folytatta a mérkőzést. A játék képe annyiban változott, hogy valamivel többet volt a labda a vendégeknél, de ettől még nem jelentettek a korábbiaknál nagyobb veszélyt Szappanos kapujára, akit a 63. percben tapsvihar kíséretében cserélt le a kapitány. A helyén Yaakobishvili Áron személyében újoncot avattunk.
A 65. percben a két perccel korábban pályára lépő Szűcs Tamás lőhetett 17 méterről, de nem volt igazán veszélyes a kísérlet. Nem úgy, mint Keskinené, amit brúvarral tenyerelt szögletre Yaakobishvili. Egy perccel később azonban már Tony Mettinen 18 méterről eleresztett hajszálpontos lövésénél már ő is tehetetlen volt. (2-1)

A 75. percben Lukács remek passza után Kerkez gurított balról centikkal a bal kapufa mellé. A túloldalon viszont kapus kellett a vonalra: Yaakobishvili hihetetlen reflexszel védte Koskinen ezer százalékos helyzetből leadott lövését. A ráadás perceiben a mieink egy oldalhálóban landoló bombáig, míg a finnek egy kaput eltaláló lövésig jutottak, de Yaakobishvili megint a helyén volt, így nem változott az eredmény: Magyarország 2-1-re legyőzte Finnországot a Puskás Arénában.
A magyar válogatott legközelebb június 9-én lép pályára, amikor 19:00-től Kazahsztánt fogadja a debreceni Nagyerdei Stadionban.
Magyarország–Finnország 2-1 (2-0)
Puskás Aréna, 53 148 néző, v.: A. Culina (horvát)
Magyarország: Szappanos (Yaakobishvili Á. 63.) – Osváth (Szűcs K. 46.), Orbán, Csinger, Kerkez (Nagy Zs. 80.) – Schäfer, Tóth A. (Redzic 46.), Vitális (Szűcs T. 63.) – Szoboszlai, Varga B. (Kovács B. 73.), Sallai (Lukács D. 72.).
Finnország: Hradecky (Joronen 81.) – Skytta, Koski, Miettinen (Alho 81.) – Mahuta (Tenho 56.), Suhonen (Vaananen 57.), Markhiev (Pyyhtia 81.), Valta, Jansson (Jukkola 66.) – Hakans (Antman 56.), Pohjanpalo (Keskinen 66.)
gólszerző: Varga B. (25., 43.), ill. Miettinen (71.)
sárga lap: Osváth (5.), Szoboszlai (79.) ill. Suhonen (36.)
Labdarúgócsapatunk vezetőedzője az Európa Liga-mérkőzések után a Paks elleni bajnoki rajtra készül.
Nyereményjáték a Fradi Facebook-oldalán, tippelje meg a Paks elleni bajnoki mérkőzés pontos végeredményét!
Puskástól Raúlon át Cristiano Ronaldóig – a Real Madrid történetét a kezdetektől világklasszisok formálták.
Húsz éve, 2006. július 25-én zárták ki az első osztályból a Ferencváros labdarúgócsapatát.
A Real Madrid elleni találkozó miatt későbbi időpontban kerül megrendezésre a 3. fordulóra kiírt mérkőzés.
A spanyol futball számára a Real Madrid igazi nemzeti kincs. Ez igaz a csapat becsült piaci értékére is.
A Real Madrid elleni augusztus 8-i meccs előtt Albert Flóriánnal idézzük fel a két csapat 1995-ös BL-meccsét.
A média munkatársai július 28-án, 12:00-ig adhatják le akkreditációs igényeiket.